Ahol ma is a nő az úr!
Igaz, a világ nagy részében mára sokat javult a nők helyzete a politikában, a gazdaságban. Egyenjogúak lettünk, szavazhatunk, járhatunk egyetemre, amit úgy száz éve még nem tehettünk. Mert férfiközpontú világban éltünk.
Ez sem volt mindig így. Ugyanis a legtöbb társadalomban, körülbelül az 5. századig a nők voltak az irányítók. A nő- és anyaközpontú közösségeket a tisztelet és a szeretet kreálta, az anya szava szent volt, hiszen az anyaöl és az anyatej biztosította az utódok világra jöttét és életben maradását. Az anyaság szentség volt, amelyet sokáig nem kérdőjeleztek meg a társadalom férfitagjai, mi több, tisztelettel adóztak előtte.
Igaz, a férfiak azóta átvették az irányítást, de akadnak még helyek a világban, ahol matriarchátus ma is jelen van. Ezekben a társadalmakban a nők töltik be az irányító szerepet. A nők birtokolják és öröklik a földet, a termelőeszközöket. Van, ahol egyeduralkodók, van, ahol háttérből irányítanak. Olyan is van, ahol a döntéseket bár férfiak hozzák, ám csak akkor jutnak hatalmi pozícióhoz, ha egy nő rájuk hagyja ezt a jogot.
India, khaszi őslakosok
„Egy khaszi nő soha nem költözik férje házába”
Az indiai khaszi törzsben anyjuk vezetéknevét kapják a gyerekek, de ez nem azért van, mert az apuka nem vette a nevére, hanem azért, mert az anyuka nem tudná megmondani, ki is az apuka. De miért van ez így?
Hát azért, mert a khaszi férfiak fáradhatatlanul harcoltak a földekért, míg a feleségeik eközben más partnert kerestek. Ezek után persze nehéz volt megállapítani, kitől is van a gyerek. Hogy ne kelljen ezzel foglalkozni, az asszonyok úgy döntöttek, a saját nevükre veszik a gyereket. A férfiak akár törvénytelennek is minősíthették volna a babákat, de inkább átengedték a névöröklést az anyáknak.
A tulajdon is az anyáról a lányra száll. A lányok szabadon élhetnek az ősi otthonukban, vagy elköltözhetnek, kivéve a legfiatalabb lányt, aki a vagyon őrzője, és aki a házasságkötése után sem megy el otthonról, hanem gondoskodik szüleiről, és anyja halála után a család vezetője lesz.
Egy khaszi nő soha nem költözik férje házába. A férfiak házasságkötéskor kapnak egy kis részt a lányos szülők vagyonából, de a legnagyobb részt mindig a legidősebb nővér örökli. Míg a lányok India más területein gyakran akadályokba ütköznek a tanulás és a munkavállalás területén, a khaszi nők előtt nincsenek akadályok a társadalmi érvényesülésben.
Indonézia, Minangkabau
„Anyjuktól öröklik a rizsföldeket és a házat”
A világ legnagyobb matriarchális társadalma ma Minangkabau. 4,2 millió tagja van. Az indonéziai, szumátrai minang közösség minden tagja az anyja családjához tartozik, és az anyai nevet örökli. Ugyanígy a rizsföldek és házak tulajdonjogát is az anyjuktól kapják.
Vallási és politikai kérdésekben ugyan a férfiak irányítanak, de ezt a nők engedélyével teszik. A hozományt a menyasszony családja határozza meg a vőlegény végzettsége és szakmája alapján. Az esküvő napján a vőlegényt a menyasszony otthonába viszik, ahol elvégzik a házassági szertartást, a nikát.
A közösségben az idősebb nők az urak. Bárkit leszidnak, akivel probléma adódott, és elsimítják a nézeteltéréseket. Házassági kérdésekben közbenjárnak, különféle rituálékat végeznek a hosszú távú siker érdekében. A minang férfiaknak kell, hogy legyen munkahelyük és fizetésük, hogy gondoskodni tudjanak a gyerekeikről. Sok férfi nem él együtt asszonyával és gyermekeivel, de a pénzt hazajuttatja. Amúgy nincs beleszólása a családja ügyeibe.
Costa Rica, Bribri
„Esküvő után a férj csak látogatóba mehet az asszonyhoz”
Hasonlóan a minangokhoz, Bribri lakói nyitott házasságban élnek. A bribrik Costa Rica legrégebbi őslakosai (kb. 10 ezer emberről van szó), minden klánjukat kiterjesztett családnak tekintik, és mindegyik más-más szerepet tölt be a társadalomban. Csak nők örökölhetik a földet, ezért a férfiaknak el kell hagyniuk a saját klánjukat, és egy másikba kell költözniük, hogy párt találjanak. A házasságkötés után azonban a férjek nem laknak a feleségükkel, csak meglátogatják őket. Amikor lány születik a klánban, az igazi ünnep, mert ez biztosítja a klán fennmaradását.
A bribriknél az anya és főleg a nagyanya adja át az ősi tudást a klánról és a világról a kislányoknak, mégpedig dalokkal, altatódalokkal. A lányok oktatása nagyon fontos a bribriknél. Bár itt a férfiak is betölthetnek fontos társadalmi pozíciókat, de a nők sem maradnak alul. Munkát vállalnak a Szokásjogi Bíróságon és az Idősügyi Tanácsban a férfiak és a nők is. Hisznek az egyenlőségben, például egyaránt tisztelik az állatokat, növényeket, embereket. Társadalmuk a kölcsönös tiszteleten alapul.
India, Garó csoport
„Egyetlen nő sem maradhat pár nélkül!”
Az északkelet-indiai garo csoport gyermekei anyjuktól öröklik a nevet, a férfiak pedig házasságkötés után feleségük otthonába költöznek. A törzs a látszat ellenére hisz a nemek közötti egyenlőségben, vagyis a munkamegosztásban. Bár a vagyontárgyak és ingatlanok a nők tulajdonában vannak, de férfiak irányítják az ügyeket. A garo nemzetség földjének vezetője a ’matróna’ férje, a községi tanácsot pedig a falu összes felnőtt férfi tagja alkotja.
A lányok öröklik a földet és egyéb ingatlanokat, de nem egyformán örököl minden lány. Szokás szerint a legfiatalabb kapja a legnagyobb földterületet, viszont ő gondoskodik a szülőkről. A legifjabb lány számára a szülők választanak férjet, mégpedig úgy, hogy akit kinéznek, azt elfogják. Ha a férj megszökik, elfogják újra. A többi lány maga választ férjet, de csak annyi földet kap, amennyit az anya gondol.
A fiúk csak egy kis tulajdonrészt kapnak, hiszen úgyis elhagyják az anyai házat. Egyetlen nő sem maradhat pártában, sőt, ha megözvegyül vagy elválik, újra meg kell házasodnia. Ha nem működik a házasság, el lehet válni, de a gyerekekről gondoskodni kell.
Kína, Mosuók
„A Nők Királysága”
Kína délkeleti részén található a Nők Királysága. A mosuo gyerekek apja legtöbbször ismeretlen, mert nincs jelentősége a személyének. A mosuók úgynevezett ’sétaházasságokban’ élnek: ebben a rendszerben egy pár közös megegyezéssel dönt úgy, hogy kapcsolatot tart fenn egy ideig, de általában ezzel gyorsan le is zárják a viszonyt.
A férfi kezdetben ellátogat a nő házába romantikázni, de másnap reggelre mindig haza is megy. A szerelem csak addig tart, míg mindketten akarják, és semmi kötelezettséggel vagy felelősséggel nem jár. Az ilyen házasságokból származó gyermekeket az anya családja neveli fel, bár az apának is lehet némi szerepe gyermeke életében, ha abban minden érintett megállapodott.
A ház mátriárkája, a nagymama teljes hatalommal rendelkezik, minden döntést ő hoz meg. Az apák és férjek nem élhetnek a házban, de nagybácsik, testvérek, fiak és unokaöcsök bármikor beköltözhetnek, ha hívják őket. A nagybácsik felelnek a gyerekek oktatásáért, és minden halállal összefüggő ügyért, állatok levágásáért vagy a temetésért.
Peru, Machiguengák
„A mintaférjek mindenben segítik a feleségüket”
A machiguengák a perui esőerdőben, a dzsungel mélyén élnek, három-öt házból álló kis falvakban. Minden házaspárnak saját háza van. A nők felelősek az élelem megtermeléséért, a férfiak pedig mindenben segítik a feleségüket.
A férfiak alkalmanként összejönnek egy-egy sörözésre és halászatra, amit a sámán szervez. A machinguenga családok élete békés, a férfiak csendesek, tartózkodóak, nagylelkűek rokonaikkal, szoros kapcsolatot ápolnak anyjukkal és nővéreikkel, valamint feleségükkel és gyermekeikkel egyaránt. Az apák vigyáznak a gyerekeikre. Házasságuk életre szóló, nem jellemző a hűtlenség.
Új-Guinea, Nagovisik
„Ha a férfi otthon nem eszik, akkor válnak!”
A nagovisik Új-Guinea egyik nagy trópusi szigetén élnek. Az itteni nőknek elidegeníthetetlen joga van az örökölt földre, és a lányaik tovább öröklik azt. A férfiak ki vannak szolgáltatva a nőknek, nekik mindenben engedelmeskednek, hiszen a nők termelik az élelmet. Nem jellemző, hogy egy férfi nem eszi meg a felesége kosztját, mert az égbe kiáltó tiszteletlenség.
Ha összevesznek, a férfi nem falatozhat a felesége kókuszfáinak terméséből. Ilyenkor általában békéltető törzsi aktus következik, és a feleségnek kártérítést kell fizetnie: egy disznót. De ha már semmit sem hajlandó megenni a férfi a feleség asztaláról, akkor válnak. A házasság náluk azt jelenti, hogy a pár egy házban alszik, együtt sétál, együtt kertészkedik, sok ehető növényt termeszt, sok sertést nevel, és nagy lakomákat ad.
A nagovisik a kagylópénzt is fontos tulajdonnak tartják, disznóvásárlásnál, házasságcserénél, sértések, sérülések vagy halálesetek kompenzálására is használják.
Ghána, Elefántcsontpart – Akanok
„Mindenki az anyja nemzetségének tagja marad”
Az akanok egy nagy nép Ghánában és Elefántcsontparton, a történelem folyamán több államot, királyságot alkottak. A pénzügyi és politikai pozíciókat férfiak töltik be, de a tisztségeket a nemzetségek anyai leszármazottai kapják meg, ahogy az öröklést és az utódlást is az anyai vonal határozza meg.
Nemre vagy családi állapotra tekintet nélkül mindenki egész életén át az anyja nemzetségének a tagja marad, és mivel azonos nemzetségből tilos házasodniuk, a férj és a feleség külön vérvonalhoz tartoznak, más háztartásban élnek.
Az egyik legismertebb akan származású ember Kofi Annan volt, az ENSZ első afrikai származású és Nobel-díjas vezetője, de Afrika számos politikust és tudóst adott a világnak.
Kenya – Umoja Usao
„Ide menekültek a csonkítás elől”
A matriarchális társadalmak közül a legkülönlegesebb talán Umoja Usao. Ez a kis falu menedékhely az olyan nők számára, akik a brutális nemiszervcsonkítás elől menekülnek. A kenyai települést Rebecca Lolosoli hozta létre, aki felszólalt a női nemi szervek kényszercsonkítása ellen. Miután felszólalása és tiltakozása után összeverték, 14 nőtársával együtt 1990-ben létrehozta a menedéket.
Kezdetben ez a hely egyébként bántalmazó házasságok és nemi erőszak túlélőinek menedéke is volt, olyan nőké, akik korábban a kenyai Samburu törzshöz tartoztak, és férjeik tulajdonát képezték. Sok nőt bántalmaztak, vertek rendszeresen a családjukban. A nyomorúságuk elől menekülő nők gyermekeikkel érkeztek Umojába, később pedig a sajátjaik mellé befogadtak árva és HIV-fertőzött gyerekeket is.
A hajléktalan, megalázott nők maguknak teremtették meg ezt a világot. Kezdetben sok atrocitás érte őket a környékbeli férfiaktól, ezért kunyhóikat tövises növényekkel vagy szögesdróttal vették körül, de mára egyre elfogadottabb a létezésük, állami segítséget is kapnak.
2015-ben 47 nő és 200 gyermek élt itt kommunaszerű közösségben. Kézműves termékek készítéséből és eladásából tartják fenn magukat, és kempinget is működtetnek a közeli Samburu Nemzeti Rezervátumba látogatóknak. A faluban a gyerekek tanulhatnak, mert van általános iskolájuk és óvodájuk is. Férfiak a mai napig nem lakhatnak itt, még a 18. évüket betöltő fiúgyermekeket is megkérik, hogy költözzenek el.
A marhák okozták a férfiuralmat?
A matriarchális társadalmak fontossága jól ismert a történészek, a kultúrantropológusok, a régészek és a néprajzosok körében. A nőuralmat ugyanis a férfijogú (patriarchális) társadalom váltotta fel, de máig sem tisztázott, hogyan változott át a rendszerek döntő többsége.
Brit kutatónők szerint nem a férfi fizikum, hanem a marhatenyésztés volt a változás oka. Clare Holden és Ruth Mace, a londoni egyetem kutatói afrikai törzseknél végzett vizsgálataikra hivatkozva állítják azt, hogy a marhatenyésztés erősödésével visszaszorulnak a nőjogú társadalom jelenségei.
A brit kutatónők szerint a nőjogú társadalmakban a mezőgazdasági tevékenység elsősorban a földművelésre alapozódik. A földművelésnél ugyanis az örökösök, a fiúk és a lányok között nincs döntő különbség, ezt a tevékenységet mindkét nem egyaránt képes elvégezni, s ebben az esetben a nőági öröklődés az elterjedtebb. Ám az állattenyésztés új igényeket vet fel, mint például a védekezés a tolvajok ellen, és így persze a fiúk által nevelt csordák jobban bővülhetnek, mint a lányok által gondozottak. Az állattenyésztéssel foglalkozó társadalmakban ezért fokozatosan a férfiak szerepe válik dominánssá, és az öröklődés is az ő vonalukon folytatódik.
A kutatók ugyanakkor hangsúlyozzák: a marhatenyésztés nem minden kultúrkörben terjedt el, és ezért nem általánosítható az elméletük.
Nőkre vonatkozó babonák
Japánban egészen a Muromacsi korszakig (1336-ig) matriarchális társadalom működött. Ezzel szemben a mai napig élnek olyan babonákon alapuló hagyományok Japánban, amelyek furcsa, akár megalázó tiltásokat tartalmaznak a nők számára:
- Nem léphetnek épülő alagutakba, és ki vannak tiltva azok felavatási ceremóniáiról, mert jelenlétük felkeltené a hely szellemének féltékenységét, és végső soron szerencsétlenséget idéznének elő.
- Tilos bizonyos hegyekre, hegycsúcsokra lépniük, például az Ómine-hegy csúcsára vezető gyalogúton már az ösvény felénél tábla figyelmezteti a nőket, hogy nekik egy lépést se tovább.
- Nő nem léphet halászhajóra.
- Nő nem lehet jelen szaké készítésénél.
- A japán nemzeti sport, a szumó mérkőzésein a nők nem foglalhatnak helyet a nézőtér első soraiban.
(Forrás: http://demografia.hu/)
Még nincs hozzászólás