A Sakkpalota királynője
A nemzetközi nagymesteri címet csak és kizárólag férfi versenyeken játszva, alig több mint tizenöt évesen szerezte meg. Sosem játszott olyan erőpróbán, ahol csak nők ültek asztalhoz, mindazonáltal huszonhat éven át vezette a hölgyek világranglistáját. Se szeri, se száma a kitüntetéseinek, egyebek között hétszeres sakk-Oscar-díjas, és 2015. augusztus 20-án pályafutása elismeréseként megkapta a legmagasabb állami kitüntetést, a Magyar Szent István-rendet.
RIDIKÜL MAGAZIN Azzal, hogy abbahagyta a versenyszerű sakkozást, nagyot fordult az élete?
POLGÁR JUDIT Igen is, meg nem is. Átértékelődtek a feladatok, máshová kerültek a hangsúlyok. Több időt akartam tölteni a gyerekeimmel, a férjemmel, és egyre jobban izgat az általános iskolai oktatás színvonalának emelése. A képességfejlesztő sakk immár három éve önálló tantárgyként is választható az iskolák alsó tagozatán. A Polgár Judit Sakk Alapítvány Sakkpalota címmel tankönyv- és munkafüzet-sorozatot dolgozott ki, amellyel egyébként elnyertük a Frankfurti könyvvásáron a Legjobb Európai Tananyag-díjat.
Újabb és újabb elképzeléseim vannak, mert egyértelmű: a sakk szabályain alapuló játékos mód révén a gyerekek jobban képesek összefüggésekben, komplexitásokban látni és tanulni a különféle tantárgyakat.
RM Elvállalta a férfi szövetségi kapitányi tisztet a bakui sakkolimpia előtt, és kitűnően sikerült kapitányi bemutatkozása a 20. Európa-bajnokságon, mert az ön által vezetett – Lékó Péter, Almási Zoltán, Rapport Richárd, Balogh Csaba összetételű – magyar válogatott bronzérmet szerzett november végén Reykjavíkban. Tényleg, mit csinál egy sakk szövetségi kapitány?
PJ Szakmailag segíti a játékosait. Természetesen igyekszem levenni róluk a terhet, a felelősség súlyos hátizsákját. Arra ugyanis hajlamosak vagyunk – én is ilyen voltam –, hogy rágódjunk a kudarcokon. Ápolnom kell a lelküket, önbizalmat kell csöpögtetnem beléjük, építgetni az egyéniségüket. S természetesen megbeszéltük az edzésterveket.
Igazából a gyakorlat, a versenyeken elért eredmények adják meg majd a választ. A bizalmat megkaptam tőlük. Ez megtisztelő. 2016-ban sakkolimpia lesz Bakuban, addigra össze kell érnie a válogatottnak: higgye el, van min dolgoznom!
RM Azt mondta: több időt akar együtt tölteni a gyerekeivel, Hannával és Olivérrel. Sikerül?
PJ Nagyon törekszem rá! Öt-hat óra körül érnek haza az iskolából. Elkerülhetetlen, hogy még egy picit foglalkozzunk – még ha olykor áttételesen is – az iskolai dolgokkal. Szerencsére sok mindent elmondanak, és én élvezettel hallgatom őket.
RM Nem kikerülhető a kérdés, bár gondolom, a könyökén jön ki: sakkoznak otthon?
PJ Valóban, de ezzel együtt kell már élnem. A férjemmel játszanak, néha.
RM Oda-odanéz olyankor?
PJ Előfordul. Olyan is volt, hogy felraktunk egy állást, és ők megoldották.
RM Néha belegondol, hogy ebben a korban ön mit csinált?
PJ Különösebben nem nosztalgiázom, de nyilván más volt az életem. Más volt a társadalmi berendezkedés, a környezet. Édesapánk olyan pedagógiai kísérletbe fogott, amelyhez hasonló sem azelőtt, sem azóta nincs. Édesanyámmal csodálatos pedagógusok voltak, de mindenekelőtt szülők.
A sakk története és a neveléstörténet pedig egy merész, rendkívüli kísérletként tartja nyilván a történteket. Ez persze csak egy utólagos definíció. Ott és akkor mi éltük a saját és normális életünket. Vagy, amit annak gondoltunk… Természetesen voltak nehézségek.
RM Sokan nem értették meg: elképzelhető, hogy nem is akarták, vagy csak egyszerűen nem tudták Polgár László elképzeléseit, horribile dictu zsenialitását elfogadni?
PJ A szüleink egy nagy védőernyőt tartottak a fejünk fölé, mi ezekből a konfliktusokból nem sokat éreztünk. Később persze igen, mert a gyerekek sem buták.
RM Csodagyerekként milyen volt élete? Az életük a testvéreivel.
PJ Mondanám, hogy normális. De kinek mit jelent ez a szó? Mi az, hogy normális? Döntéseket kell hozni, hogy járatjuk-e iskolába a gyerekeinket. És ha igen, akkor milyenbe? Mi nem jártunk iskolába, magántanulók voltunk, de közben sokat megtanultunk a világ dolgairól. Ebbe a döntésspirálba mi is belekerültünk a férjemmel. Én jól kezeltem az utazásokat, a játszmákat, a változásokat. Nyilván jelentősen megkönnyítette a dolgomat, hogy sikeres voltam.
RM Sosem akarta a sarokba vágni a bábukat?
PJ Nem. Az életmóddal, a játékkal, az edzésekkel sosem volt gondom. A helyzetből következett – versenyek, utazások –, hogy nyelveket tanultunk, és azonnal ott volt a siker élménye: el tudtam kérni a szobakulcsot a recepción.
A legkülönbözőbb helyeken, a legkülönfélébb emberekkel találkozhattam. Más mentalitás, más kultúra, más vallás. Ez hihetetlenül nyitottá tett, olyan toleranciát és látásmódot kaptam, ami más körülmények között aligha adatott volna meg. Ezekből az értékekből próbáljuk meg átadni, amit csak lehet, a gyerekeknek.
RM Sosem sírt?
PJ De. Körülbelül tizenöt éves koromig sokat küszködtem az újságírókkal. Egyszerűen nem értettem a viselkedésüket. A negatívumokat, a botrányt keresték. Mindenáron. Miért nem járok/járunk iskolába. Még olyan is volt, aki nem átállotta leírni: a szüleink megnyomorítanak bennünket. Egy kamasz lelkét sok minden megrázza.
RM Ez miként ért véget?
PJ Őszintén? Nem tudom. Egyszer csak elmúlt.
RM Az azért adhatott némi keménységet – talán nem is keveset –, hogy mindig férfi mezőnyben játszott.
PJ Kétségtelen, de azt is mindig tudtam: családot, férjet, gyerekeket szeretnék. Mindent, ami egy nőt nővé tesz. Természetesen meg kellett érni, el kellett jönnie az időnek.
RM Az élet az egyensúlyozás művészete?
PJ Voltaképpen igen. Gyakorló anyukaként – ha tanácsolhatok valamit – azt mondom: higgyenek magukban a nők, de ne legyenek feministák! Közismert a második, a harmadik, sőt, a negyedik műszak fogalma. Nem kell mindent megoldani! Viszont jó dolog békében, nyugalomban élni. Önmagunkkal is. Ehhez persze kell egy kedves pár is.
RM Az öné, dr. Font Gusztáv állatorvos.
PJ Igen, volt egy magyar vizslám, és elvittem az állatorvoshoz…
RM Az igaz, hogy néha oroszlán, csimpánz, jaguár hancúrozik önöknél?
PJ A férjem egyik szakterülete az egzotikus állatok gyógyítása. Amikor folyamatos felügyeletet igényel valamelyik, akkor bizony előfordul, hogy egy-egy estét, néha többet nálunk tölt a nappaliban.
RM Szokott főzni?
PJ A palacsinta – főleg a nutellás – a gyerekek kedvence. De akkor sem jövök zavarba, ha krémlevest kérnek. Ugyanakkor nem a tűzhely mellett töltöm a napjaimat.
RM Mi fér bele a szabadidejébe?
PJ Sajnos nem járunk annyit színházba, amennyit szeretnénk. Pedig az előadások – ha jók – kikapcsolnak. Elvisznek egy másik világba. Legutóbb a Hairt láttuk. Szeretem megválogatni az előadásokat, mert vannak bizonyos rendezői megoldások, amelyeket nem kedvelek. Egyebek között a felesleges csúnya beszédet.
Minden télen szakítunk időt sítáborra. Szeretem a természetet, és ez nem csak a hófödte helyekre igaz. Van úgy, hogy itt, a házzal szemben sétálok a fák alatt. Pihentet és feldob.
RM Mikor látta utoljára a testvéreit?
PJ Személyesen a milánói expó magyar napján, augusztus 18-án. Az expó főutcáján, a Decumanon játszottunk, szimultánt adtunk. Édesapánk is ott volt. Zsófi Izraelből, Zsuzsa pedig az USA-ból érkezett. Jó volt újra együtt. Egyébként telefonon, skype-on bármikor tudunk beszélni – szoktunk is –, csak az időeltolódást kell figyelembe vennünk.
RM A tél elején hosszú heteken át ideje jelentős részét lekötötte a Világsakkfesztivál. Ön volt a „szellemi szülőanyja", főszervezője. Úgy érzi, a Várkert egynapos – ingyenes – rendezvénye betöltötte a küldetését?
PJ A leghatározottabban állítom, hogy igen. A Világsakkfesztivál olyan, nemzetközi szinten is egyedülálló rendezvény, amely ennek az 1500 éves táblajátéknak minden arcát bemutatja: az oktatást, a kultúrát, a tudományt és a szórakoztatást.
Ezen a napon, egy időben, a világ számos táján – Melbourne-ben, Új-Zélandon, Chilében, Dél Amerikában, Szabadkán, St. Louis-ban és még sorolhatnám – játszottak. Kiemelten fontosnak tartom, hogy olyan családi program volt, ahová jó szívvel hozhatták el a szülők a gyerekeiket.
RM Nem nosztalgikus alkat, két leget mégis emeljen ki a pályafutásából! A sikert és a kudarcot, mert az utóbbiból is sokat lehet tanulni.
PJ Spanyolországban az indiai sakknagymester Visuvanátan Ánand ellen játszottam 1999-ben. (Ő azután 2000–2002 és 2007–2013 között is világbajnok lett.) Nagyívű parti volt, tökéletes vonalvezetéssel. Így utólag is büszke vagyok rá. Egy évvel később viszont valahogy nem találtam magam, a mandulámmal állandóan baj volt. Eleinte azzal hitegettem magam: nem befolyásolja a teljesítményemet, de így utólag azt kell mondanom, nem voltam a topon.
RM Leül még a tábla mellé? Úgy értem, versenyen.
PJ Ismerős a mondás: sohase mondd azt, hogy soha! De nem tartom valószínűnek.
RM Egyre komolyabb az irodalmi munkássága, hamarosan újabb könyve jelenik meg.
PJ Próbálom feldolgozni az eddigi „sakk-életemet". Október 15-én jelent meg a hivatásomról szóló önéletrajzi trilógiám utolsó része, A királynők játéka. Szakmai szempontból fontosnak tartom, hogy még a gyakorló játszmáim is napvilágot láttak, amelyek dokumentumait hétéves koromtól őrizgetem, cipelem magammal. Ezeket olykor – legalábbis részben – újra átélem, átgondolom.
RM Ez afféle időutazás.
PJ Sokféleképpen nevezhetjük. De én inkább előre tekintek. Néha elgondolkozom, hogy a magyar válogatottból kinek melyik táblán kell(ene) játszania majd Bakuban. Szóval élem az életem, és élvezem az apró örömeit.
Még nincs hozzászólás