A Ridikül Magazin megrendeléséhez kattintson erre a sávra!

Ridikül Magazin logo

A papa holnap hozzánk költözik

A klímaváltozás volt az oka. Azon az októberi délutánon, váratlanul eleredt a hó. Senki nem számított ilyesmire. Egy héttel korábban még javában tombolt a vénasszonyok nyara. Volt, hogy dél körül harminc fokig kúszott a hőmérő higanyszála.

Fotó: Shutterstock.com

Az autósok még nem rakták föl a téli gumikat. A belvárosban ragadtam bele a csúcsforgalomba. Mire eljutottam az Erzsébet hídig, annyi hó esett, hogy megbénult a város. A mobiltelefonok a hálózatok túlterheltsége miatt felmondták a szolgálatot. Mindenki telefonálni akart valakinek. Mert mindenkit várt valaki.

Kivéve engem.

Az nedves hó, a hirtelen jött hideg miatt, ahogy a földre ért, megfagyott. Jégpályává változott a város. Mire hazaértem, jégpáncél takarta a kerti utat. Zsuzsi cicám keserves nyávogással fogadott a lépcsőházban ülve. A mancsát rázta, mint mindig, ha víz érte a bundáját. Szemrehányón tüsszögött.

Azon a furcsa október végi napon délután három körül kezdett havazni, és havazott egészen a következő nap hajnalig. Másnap el kellett halasztanom egy tervezett utazást, mert az utcánkból sem tudtam kiállni. Hosszú évek óta először munka nélkül voltam, egyedül.

Harmincöt múltam azon a nyáron. Egy évek óta tartó, kényelmes, unalmas kapcsolatban éltem. A pasim, aki fiatalon kötött házasságát a gyerekeire hivatkozva halasztotta felbontani, hetenként kétszer aludt nálam, otthon úgy tudták, üzleti úton van.

Amikor, együtt voltunk, úgy éltünk, akár a házasok, s mindkettőnknek jó volt ez így. Örültem, amikor jött, de azt sem bántam, ha lemondta a találkozót. Sokat dolgoztam. Rendszerint hétvégeken is.

Ha az a hirtelen jött, furcsa októberi havazás nem temeti be a várost, talán éltünk volna tovább is úgy. A hó és a hirtelen rám törő magányosság észhez térített. Rájöttem, nincs mire várnom.

Elhatároztam, hogy nem védekezem tovább, nem gyilkolom hormonokkal a szerveztem. Ha terhes maradok, megtartom. Leszoktam a dohányzásról, vettem egy kondibérletet. Kifestettem a lakást. Redőnyt csináltattam a legkisebb szobára, és gondolatban elkezdtem tologatni a bútorokat.

Mi van? – fogott gyanút az én kedvesem. Új életet akarsz kezdeni? Van valakid? Dehogy, húztam fel a vállam, tudod, hogy téged szeretlek, bújtam mellé szorosan. Hiába. A gyerek nem akart megfoganni. Már fél éve nem védekeztem, amikor először eszembe jutott, hogy talán meddő vagyok.

Nőgyógyásztól nőgyógyászig jártam, de mindenhol egészségesnek találtak. Kezdtem pánikolni. Percekig álldogáltam játékboltok kirakatai előtt, ha kisgyerekes anyukát láttam babakocsit tolni, majdnem elsírtam magam.

Már ott tartottam, hogy pszichológushoz megyek, amikor egyik éjjel azt álmodtam, hogy szülök. És a következő hónapban elmaradt a vérzésem.

Ez mi? – kérdezte János, amikor másnap délután megtalálta a terhességi teszt dobozát, a fürdőszobában. Nem így akartam neki megmondani, de végül is kapóra jött. Terhes vagyok, mondtam, és a megkönnyebbüléstől elsírtam magam. Félreértette.

Ne sírj, vigasztalt, megoldjuk valahogy. Persze nem pontosan úgy gondolta megoldani, ahogyan én. Egészen máshogy. Volt néhány éjszakába nyúló kínos beszélgetésünk. Az utolsó után becsapta maga mögött az ajtót, és fél évig nem is láttam.

Egyedül rendeztem be a gyerekszobát, egyedül járkáltam a szülésre felkészítő tanfolyamra, és egyedül választottam nevet a lányomnak.

Léna? Te Lénának nevezted el a gyerekünket? – ordította a telefonba, amikor másfél hónappal a szülés után felhívott. Késő, válaszoltam, és letettem a kagylót.

Léna öt hónapos korában került elő újra. Azt mondta, túl szép ez a kislány ahhoz, hogy az övé legyen. Az apasági vizsgálat után kibékültünk. Amikor jött, buta játékokat hozott a gyereknek. Én megköszöntem, és megtartottam magamnak, hogy mit gondolok.

A kapcsolatunk jövőjéről nem beszéltünk. Én nem kérdeztem, a felesége tudja-e, hogy mi létezünk. Ő pedig, nem beszélt arról a másik életéről. Ösztönösen éreztem, hogy ez az egyetlen nyerő taktika.

Nem kértem tőle pénzt, nem kértem, hogy váljon el, nem kértem, vegye Lénát a nevére. Nem kértem semmit. És mert nem kértem, egyre többet adott. Volt olyan hét, hogy mindennap feljött. Amikor már érezte, hogy nem akarok visszaélni a helyzetemmel, újra őszinte lett.

Tudtam, hogy nálam érzi igazán jól magát. Éreztem, hogy hozzánk tartozik. Tudtam, hogy bár nem akartam, győzni fogok. Léna imádta őt, és egyre inkább rá hasonlított. Ha az előszobába lépett, a kislány két karját kinyújtotta, és repült az apjához.

Léna harmadik születésnapjára biciklit vett, és egy hatalmas rózsacsokrot. A vendégeket ötre vártam. Négykor megkérdeztem tőle: maradsz a zsúrra? Mert korábban soha nem vállalt minket mások előtt. Bólintott.

Léna édesapja, mondtam a lakásba lépő szülőknek. Furcsa kis csend követte a bejelentést, hisz nem látták Jánost soha korábban. Léna majd szétpukkadt a büszkeségtől. A papámtól kaptam, dicsekedett egyre a biciklijével, és ragyogott.

Amikor nagy sokára mindenki elment, János bejelentette, hogy beadta a válópert. Nem szóltam semmit. Nem is örülsz? – kérdezte. Aztán nem beszéltünk többet erről. Talán a sok izgalomtól, vagy hogy hidegfrontot mondott a rádió, aznap este Léna sehogyan sem tudott elaludni.

Háromszor is kijött, üldögélt az apja ölében, nem tudott megnyugodni. Végül János leült hozzá mesélni. Nem hallottam jól, mit sutyorognak. Léna másnap reggel, óvodába menet az autóban kérdezte meg, tudom-e, hogy a papa most már majd teljesen hozzánk költözik.

Igen, kicsim, válaszoltam, ezentúl igazi család leszünk.

Fotó: Shutterstock.com

Címkék: nős férfit szeretni, gyerekvállalás egyedül, kitartó szerelem

Még nincs hozzászólás

Szóljon hozzá!


Az ide beírt név jelenik majd meg a hozzászólásánál!

Az ide beírt emailcím nem fog megjelenni a hozzászólásban, kizárólag az esetleges válaszhoz tároljuk!

Figyelem! Az ide beírt szöveg minden látogatónk számára látható lesz!

A ridikulmagazin.hu site adminisztrációs és moderálási alapelveibol eredoen elofordulhat késés a beküldés és a megjelenés között!