A nők útja a tűzhelytől a parlamentig
Úgy tűnhet, hogy ma már a fejlett nyugati országokban női egyenjogúság van. De biztos ez? Hiába a női választójog, hiába viselhetnek a nők bármilyen ruhát, s választhatnak bármely foglalkozást, űzhetnek szinte bármilyen sportot, lehetnek miniszterelnökök, külügyminiszterek vagy köztársasági elnökök, a nők csak nagyon kevés országban egyenlőek teljesen a férfiakkal.
Az elmaradott ázsiai, afrikai országokról ne is beszéljünk, ahol még ma is általános, hogy férjhezmenetelük után a nők csiklóját kimetszik, s életük a gyermekszülés és nevelés körül zajlik. De ne menjünk ilyen messzire. maradjunk Európában.
A test börtönébe zárva
A nőket a történelem során nem csak a társadalmi előírások, szokások, elvárások tartották elnyomva, de saját testük is. A fűzőkbe kényszerített, serdülőkortól a változókorig vagy terhes, vagy havonta menstruáló, a szülésektől megroppant női test csupán a huszadik század elején kezdett fellélegezni.
A történelem során az irigyelt közép- és felső osztályokbeli nők elsőrendű feladata az volt, hogy szépek, engedelmesek és termékenyek legyenek. Soha nem számított, hogy egy ruha vagy cipő mennyiben divatos, kényelmetlen, sőt egészségtelen-e.
Nem számított, hogy a divatos arcszín eléréséhez használt kencék sokszor mérgezőek, a hajfestékektől kihullott a haj, a nem kívánt terhesség megszakításába pedig nem csak a magzat, de a nő is belehalt. Ha egészségben megélték is a változókort, a női hormonok csökkenésével egyenes arányban csökkent szépségük, fiatalságuk, vonzó megjelenésük, s mivel ez elveszett, szinte fegyvertelenné váltak.
A kozmetika, gyógyszer és szépségipar fejlődésével azonban bizonyos fegyvereket visszakaptak a nők, melyek segítségével képessé váltak a nem kívánt terhességet elkerülni, vagy megbízható kórházi körülmények között, képzett orvosok segítségével megszakítani.
A kozmetikai ipar fejlődésével egyre több lehetőséget teremtettek a hiányzó vagy hervadó szépség retusálására. A XIX. század végétől tehát elkezdődött a nők szabadságharca, mely kiterjedt életük minden területére a szexuális élettől a tanulásig, a házasságtól a férfiak világában való karrier eléréséig.
A házasság
Egy jó házasság sokáig a nők legfontosabb törekvése, életük értelme volt. Bár a huszonegyedik századra a házasság jelentősége csökkent, sok lány bevallja vagy sem, ma is a házasságban látja születendő gyermekei biztonságát, jövőjét.
A tizenkilencedik század első feléig bár voltak romantikus történetek, a házasság elsősorban üzleti vállalkozás volt, mely a templomokban az azonos felekezetűek között köttetett, s különösen vidéken elsősorban a vagyoni helyzet alapján.
A szerelem, mely akkor sem ’kímélte’ a fiatalokat, s mely egyáltalán nem volt tekintettel sem vagyoni, sem társadalmi helyzetre, sem vallásra, sem politikai hovatartozásra, sok tragédia eredője lett. A kikényszerített házasságok még a harmadik generáció emlékezetében, idegrendszerében is úgy élnek mint sorstragédia. A megromlott, vagy eleve mérgezett házasságok felbontása a polgári házasságkötés bevezetése előtt meglehetősen nehézkes volt, mivel a katolikus egyház szerint, amit Isten összekötött, ember fel nem bonthat.
A rossz házasságokból a férfiak a társadalom beleegyezésével könnyű nőcskék karjaiban találtak menedéket. S bár a nagyságos asszonyok is gyakorta tartottak szeretőket, az igazi megoldást a polgári házasságkötés hozta el. Ennek terjedésével a huszadik század elejére megteremtődött a válás lehetősége, melyet Gyáni Gábor történész vizsgálata szerint ugyanolyan részben kezdeményeztek a férfiak, mint a nők. S ez egyben azt is jelenti, hogy ezek az asszonyok a múlt század húszas éveire kiszabadulhattak a rossz házasságok kötelezettségei alól.
Szexuális élet
Még a huszadik század első felében sem volt természetes a lányok a nemi élettel kapcsolatos felvilágosítása a házasság előtt. Az asszonyok többsége valóban a nászéjszakáján szembesült a házasélet nevezetű eseménnyel, és nagyon sok esetben ez óriási traumát okozott neki.
Sok anyáknak, barátnőknek írt levél fennmaradt, különösen az arisztokrácia háza tájáról, mely levelekben az ifjú asszony panaszkodik arról, hogy ura, aki az udvarlás idején egy csókért napokig udvarolt, hízelgett, most minden bevezető nélkül, hirtelen támadó vágya tárgyának nézi asszonyát.
Korabeli nőgyógyászok például Hugonnai Vilma leírásaiból tudjuk, hogy a szexualitás a nők többségének nem csak terhes, de sokszor fájdalmas is volt. Nem is beszélve arról, hogy nem akartak örökké teherbe esni. Az az alig harmincéves asszony, aki házasságának tíz éve alatt hat gyermeket szült, s akikből csupán három maradt életben, nem számított ritkaságnak.
Nem lehet csodálni, ha a nők utált kötelességüknek tartották a házaséletet, és mindenféle indokkal, a fejfájástól a fáradtságig igyekeztek megúszni azt. Bár gumi óvszer a tizenkilencedik század derekán már készült, de nem volt sem biztosságosnak, sem kényelmesnek mondható. Az első és második világháborúban főleg a katonákat látták el vele, s csak a háborút követően terjedt el a civilek körében is. De a férfiak nem szívesen használták.
A nők számára sokáig csak a közösülés utáni hüvelyöblítés, és a méhszájra helyezhető sapkák álltak rendelkezésre. Ezek azonban közel sem voltak olyan megbízhatóak, mint a huszadik század közepén megjelenő szájon át szedhető hormonális fogamzásgátlók. Ezek megjelenése valóságos szexuális forradalomhoz vezetett, amelynek kezdete a korai 1960-as évekre esett, és Amerikából indult.
Szexmagazinok jelentek meg, szexszel foglalkozó kutatások, tévéműsorok születtek. A házasság előtti szex elfogadottá vált. Egyre többen, egyre többet beszéltek arról, hogy a nők számára is lehet éppen olyan fontos, szükséges és élvezhető a nemi élet, mint a férfiaknak.
A fiatalok nem engedelmeskedtek az idősebb generációknak, etikai magatartásuk megváltozott. Szabadon beszéltek a szexről. A korszak híres jelmondata a szeretkezz, ne háborúzz, már sejtette, hogy a nők kezdenek kiszabadulni a prüdéria, a házassági kötelezettségek és a képmutatás alól.
A szülés
Semmelweis Ignác előtt a nők el sem tudták képzelni, hogy kórházban szüljenek, hiszen ez halálos veszedelmet jelentett a gyakori gyermekágyi láz miatt. Kórházba csak az alacsonyabb sorban lévő nők kényszerültek, akik rossz lakásviszonyaik miatt nem tudták a megfelelő körülményeket megteremteni gyermekük világrahozatalára.
Semmelweis már 1851-ben a Rókus Kórház szülészetén bevezette a tisztasági előírásokat, de sokáig nőgyógyász kollégái is bolondnak gondolták. Csak amikor egy százalék alá csökkent osztályán a halálozás, akkor kezdték elismerni a klórmeszes kézmosás jelentőségét. Ahogyan egyre elterjedtebb lett a szülész orvosok alkalmazása, a kórházakban megfelelően képzett asszisztencia mellett levezetett szülés, úgy szabadultak fel a nők a szüléssel kapcsolatos rettegés alól.
Bár a császármetszéseket csak úgy tudták elvégezni, hogy vagy az anya, vagy a gyermek életét mentették. Ritka kivételnek számított, ha anya és újszülöttje egyaránt távoztak a szülészetről. Még a század végén, a szülészeteken sem volt műtő, az orvos a szülést ott vezette le, ahol helyet talált. Akár a beteg otthonában is.
Sőt 1887-ben Tauffer Vilmos nagy hírű szülész-nőgyógyász sikeresen távolított el egy cisztát Blaha Lujza petefészkéből, a művésznő otthonában a fából készült étkezőasztalon operálva meg őt. Semmelweis a hölgyek menstruációs görcseire a korábban felírt ópium helyett étert és cannabist ajánlott, és fontosnak tartotta a hószámzavarok (ahogyan a menses körüli problémákat akkoriban nevezték) kivizsgálását.
Öltözködés
A nők felszabadulása szinte egybeesik a divat történetének változásával. A huszadik század első felében az első világháború után a gazdasági helyzet már a középosztálybeli nők számára sem engedte meg, hogy olyan ruhaanyag-mennyiséget használjanak fel egy-egy öltözék elkészítéséhez, mint korábban.
Ráadásul a háború alatt kiderült, hogy a nők sok olyan munkát is képesek elvégezni a frontra vezényelt férfiak helyett, amelyekre korábban gondolni sem mertek. A nő többé már nem volt gyenge, védelemre, irányításra szoruló. Munkát vállalt, és képes volt eltartani magát.
A nők egyre több jogot követeltek maguknak. Sportolni akartak, egyetemekre járni. A női egyenjogúsági mozgalmak eredménnyel jártak. Ráadásul az első világháború borzalmai után az emberek jól akarták érezni magukat. A kényelem fontos szemponttá vált.
Az új sportok, a tenisz vagy a kerékpár is újszerű öltözékeket kívántak, és az új szabadidős tevékenységeket a nők egyszerű vászonruhákban végezték.
A divat gyorsan változott, ugyanis a ruházkodást a tömegtermelés olcsóbbá tette, az emberek cserélgethették a ruhatárukat. A korábbinál lazább, rövidebb ruhák terjedtek el. A férfias, egyrészes ruhadarabok a fiús nőideált erősítették. A szabadabb életformához tartozott a hölgyek dohányzása is, akárcsak az, hogy férfi kísérő nélkül jelentek meg az eseményeken.
A húszas évek divatos hajviselete a rövid bubifrizura volt. Az új életmód, amely a sporttal, a pörgős táncokkal köszöntött be a nők életébe, egy fiatal, lendületes és mozgékony nőt kívánt. Az új szabású ruhák új anyagokból készültek: matt selyem, tweed, dzsörzé, kreppzsorzsett, és forgalomba kerültek az első műszálas anyagok. A szoknyák hossza a boka és a térd között változott, a fekete harisnyát felváltották a testszínűek. Ekkor kezdték a nők sminkelni magukat, eltűnt a fűző, a bokáig érő, földet súroló ruhák.
Munka
A 19. századig a nő általában csak otthoni teendőkkel foglalkozott. A világháború azonban a nőket is arra kényszerítette, hogy munkába álljanak. S bár ez eleinte nehéznek tűnt, hamar kiderült, hogy ez a szabadságuk felé tett első fontos lépés volt. A városi nők többsége dolgozni kezdett, saját keresetre, vagyonra tettek szert, noha bérezésük alacsonyabb volt (a legtöbb országban mai is az), mint a velük azonos munkakörben dolgozó férfiaké.
A gazdasági és politikai vezető pozíciókat ekkor túlnyomó részben még mindig férfiak töltötték be. A technikai fejlődés is segítette a női munkavállalást. Az elektromosság révén a nők házimunkája könnyebbé vált, új gépek, eszközök kaptak helyet a háztartásokban, mint például a porszívó, a vasaló, a hűtőszekrény vagy a hajszárító. A motorizált tömegközlekedési eszközöknek köszönhetően a távolságok lerövidültek.
Az 1930-as évek elején fénykorát élte a rádiózás. A rádiós műsorszerkesztők hamar rájöttek arra, hogy legtöbb hallgatójuk otthoni házimunkát végző feleség. A zene mellett napközben nekik sugározták a főzési, varrási tanácsadó műsorokat. A hölgyek egyéb tippeket is kaptak a vásárláshoz, otthonteremtéshez, szépségápoláshoz, miközben a műsorok szünetében reklámokat lehetett hallani. A ma szappanoperának nevezett műsorok onnan kapták a nevüket, hogy tisztítószergyártó cégek fizették a rádióban sugárzott történetek közt hallható hirdetéseket.
Sok nőnek biztosított megélhetést a titkárnői, gépírónői vagy a telefonos kisasszonyi munkakör. A 19. század végétől az oktatás kiszélesítésével az értelmiségi pályára is lehetőségük nyílt, így orvosok, ügyvédek, tudósok, tanárok lehettek. A harmincas évekre a legtöbb európai országban megvalósult a női politikai egyenjogúság azzal, hogy a nők is választójogot kaptak.
Háztartás
A tizenkilencedik, huszadik század fordulóján tehát a középosztálybeli hölgyek ritkán vállaltak fizetéssel járó munkát. A családban a háztartás és a gyerekek nevelésének gondja a feleség, az ehhez szükséges anyagi javak megszerzése pedig a férfiak dolga volt.
Ez nem jelentette azt, hogy a nők kevesebbet dolgoztak. Sőt, még abban az esetben is, ha háztartásukban cselédet tartottak, életüket a szakadatlan háztartási teendők töltötték ki. Az 1890-ben megjelent A magyar család aranykönyve szerint a családanyáknak hetente kétszer kell a piacra járni, bár a tejet és a húst házhoz hozatták. A cukrot, kávét, lisztet és teát nagy tételben vásárolták, s mire fordult a század, a városokban megjelentek a pékek, ezért kenyeret nem kellett otthon sütni. Sőt, már léteztek konzervek is.
Az egyik legnehezebb feladat azonban az ételek tartósítása volt. A szőlőt például parafaliszttel teli hordókban, az almát cukros, sós, köménymaggal és tárkonnyal ízesített vízben tárolták. Sajtból csak keveset vettek. A megkezdett sajtot pálinkába mártották a legyek ellen, majd ecetes, sós, vizes ruhába csomagolták.
Az 1920-as években már használtak jégszekrényt, mely ekkor még egy naponta jéggel feltöltött szekrény volt. Nagy előrelépést jelentett, amikor a konyhákban megjelent hengerelt vasból készült takarék tűzhely, és a rezsó.
A napi takarítás mellett évente kétszer iszonyatos felfordulással járó nagytakarítást rendeztetek, mely a megfelelően hatékony tisztítószerek nélkül fáradtságos volt. A szőnyegeket például alapos kiporolás után hordóban savanyított káposztával tisztították.
A mosás sem volt éppen könnyű. Mosópor helyett minden textíliának volt mosószere. Főleg borszesszel, terpentinnel és petróleummal estek neki a szennyeződésnek. Színvédőként az utolsó öblítővízbe ecetet, szódát vagy hamuzsírt tettek. 1858-ban az első dobbal felszerelt mosógépet az amerikai Hamilton Smith szabadalmaztatta. A fából készült dobot ekkor még kézzel hajtották, 1874-től viszont már forgó fogantyúval – egy Bill Bracks nevű feltalálónak köszönhetően.
Először 1946-ban, Amerikában került piacra az első teljesen automata mosógép. Az első centrifugáló mosógép pedig 1956-ban jelent meg. A mosáshoz évszázadokig használt szappant az első világháború után kezdték felváltani a szintetikus mosószerek, ekkor ugyanis egyre nehezebben lehetett hozzáférni a szappan alapanyagaihoz, főleg a zsírokhoz. A szintetikus mosószerekben pedig nincsen szappan.
Az első szexkutatás
Alfred Kinsey a múlt század közepén két jelentésben adta ki a férfiak, illetve a nők szexualitását vizsgáló jelentését. A férfiak szexuális viselkedése, 1948 című kötet heves kritikákat váltott ki, elsősorban azért, mert egyesek szerint a szerző a homoszexualitását próbálta így legitimálni.
1953-ban jelent meg a második kötet, amely a nők szexuális életét vizsgálta. Ebben a szerző bizonyítva látta az amerikai nők állítólagos frigiditását, vagy legalábbis annak fokozódását a tanultabb nők körében. A Kinsey-jelentés fontosságát az adja, hogy megindított egy fokozatosan, egyre őszintébbé váló párbeszédet az addig tabunak számító szexualitás témájában.
Feminizmus
A nők jogait követelő hangok már a 17. században megjelentek, de a feminizmus első hulláma csak a 19. század második felére teljesedett ki. Ahogyan a társadalmak fokozatosan demokratizálódtak, és az egyes társadalmi osztályok között a különbségek – legalábbis jogi értelemben – megszűntek, úgy vált egyre fenntarthatatlanabbá, hogy a nők nem rendelkeztek választójoggal.
Ennek elérése érdekében indult meg a 20. század elején a szüfrazsettmozgalom, amely különösen Angliában volt erős. A különböző feminista irányzatokat a közös filozófia tartja össze, miszerint: „A nőket, mint társadalmi csoportot, számtalan hátrányos megkülönböztetés és erőszak éri pusztán azért, mert nők.” A feminizmus célja tehát az, hogy a nők számára is biztosítsa azokat az emberi jogokat és lehetőségeket, amelyek egy férfit megilletnek. (Wikipédia)
(Felhasznált irodalom: Szécsi Noémi–Géri Eleonóra A budapesti úrinő magánélete; Szécsi Noémi: Lányok és asszonyok aranykönyve; Gyáni Gábor: Család, háztartás és a városi cselédség, Történelemtankönyv, 7. osztály)
Még nincs hozzászólás