A hajóstoppos
Könnyebb felsorolni, hogy hol nem járt eddig Európában, mint azt, ahol igen. De nem csak az öreg kontinensen érzi otthon magát: Mexikóban, Guatemalában, Belize-ben, Venezuelában, a Bahamákon, a Bermudákon, az Azori-szigeteken is töltött már hosszabb-rövidebb időt. Igyekszik a lehető legalacsonyabb büdzséből kihozni az útjait, stoppol, couch surfingel, és ha kell, munkát is vállal egy-egy helyen.
Zenél, sziklát mászik, siklóernyőzik, és nem mellesleg bejárja a világot. Stenszky János geográfus, aki úgy érzi, az elméleti munka és a kutatások még várhatnak rá, egyelőre inkább a gyakorlatban szeretné tanulmányozni a Földet.
Abban, hogy merre indul, az idő és a pénz mellett az is befolyásolja, merre vannak ismerősei, és van-e közös nyelv, amin megérti a helyieket.
Eddigi legextrémebb útja egy félélves mexikói kiruccanás volt, ahonnan stoppal jött haza. ’Félállásban túravezető vagyok, így jutottam ki Mexikóba is, egy csoportot vittem. Aztán amikor ők hazajöttek, én még maradtam felfedezni Közép-Amerikát.’
Egy kis faluban angolt tanított általános iskolásoknak, és dolgozott egy hostelben is néhány hétig, hogy finanszírozni tudja az utazás további részét.
Így jutott el többek között a maják híres romvárosába, El Miradorba is. Egyedül vágott neki a mexikói–guatemalai zöldhatáron található őserdőnek. Stoppolt, ameddig volt út, majd háromnapos gyalogtúra következett.
’Utólag visszagondolva nagy felelőtlenség volt – mondja –, de akkor azt hittem, tudom, mivel nézek szembe. Úgy gondoltam, a jaguárokat, a pumákat monitorozzák, és nem bukkanhatnak fel váratlanul, ha pedig mégis, már jobban félnek az embertől, mint az ember tőlük.
A kígyóktól, skorpióktól, pókoktól szintén nem tartottam, mivel feltételeztem, hogy nappal észreveszem őket, éjjel pedig védve vagyok, mivel egy függőágyban töltöm az időt.
Bár a veszélyes állatok többségét sikerült elkerülnie a túra során, végül egy csapat majommal került összetűzésbe. ’Az El Miradorról visszafelé jövet leültem ebédelni, és egyszer csak a közelemben megjelent egy majom. Aztán egyre több jött, üvöltöttek rám, és faágakkal dobáltak.
Muszáj volt elmennem és keresni egy másik helyet, mert semmi kedvem nem volt balhézni velük egy szendvicsért. A területüket védő majmok egyébként igen erőszakosan tudnak fellépni, jobb nem kihúzni a gyufát náluk.’
De nem a dzsungel állatai jelentették számára a legizgalmasabb találkozást a természettel. A legnagyobb kaland a hazaút során, az Atlanti-óceánon várt rá. Három hónap után merültek ki a tartalékai, ekkor kezdte tervezgetni, hogyan jut vissza Európába.
’Amikor az ember pénze elfogy egy közép-amerikai utazás során, és haza szeretne térni, igyekszik kitalálni, mi lenne a legköltséghatékonyabb mód erre. Némi guglizás után kiderült, hogy a hajóstop.’
És ráakadt egy óceáni léptékben mérve kicsiny, 15 méteres hajóra, amelynek a kapitánya legénységet keresett. A Bahamákon szállt be, árbocot szerelt, festett, és vezette a vitorlást a két hónapos út során, amíg az Atlanti-óceánt átszelve a tervezett hollandiai érkezés helyett Írország partjaihoz értek.
Az út, mely váratlan fordulatokban és viharokban is bővelkedett, rengeteg élményt tartogatott számára. A Bermudákon egy lassan elvonuló front miatt egy hétig vesztegeltek, már ha az egy hétig tartó strandolást, túrázást és bulizást lehet annak hívni.
Innen az Azori-szigetek felé vették az irányt, ahonnan 3 nap után álltak tovább. Majd 900 tengeri mérföldre bekövetkezett az, ami minden hajós rémálma. Nekiütköztek valaminek.
A nyílt óceánon ez kétféleképpen történhet. Az ember vagy egy teherkonténert, vagy egy bálnát üt el. Közös jellemzőjük, hogy radar nélkül egyik sem látható, és mindkettő komoly károkat okoz a hajótestben. Jánosék egy alvó bálnával találkoztak. A bálnák a felszín alatt nagyjából egy méterrel alszanak, így hiába figyel a hajós, gyakorlatilag észrevehetetlenek.
Szerencséjük volt, egyrészt a vitorlásnál jóval nagyobb bálna feltehetőleg alig érezte meg az ütközést, másrészt a hajótest sem sérült. Megnyugodtak. Később derült csak ki, hogy a hajócsavar tengelye eltört, így a motort nem tudták többé használni.
Ez nemcsak a közlekedést nehezíti és a kikötőbe való beállást, de az akkumulátorok visszatöltését is. Bár volt napelem a hajón, két egymást követő felhősebb nap után mindenük lemerült. Nem tudták feltölteni sem a GPS-t, sem más elektronikai eszközt, a szivattyú se működött. Felhős napokon a hajótest kezdett vízzel megtelni, a napsütéses, szélcsendes napokon nem tudtak haladni.
Így oda érkeztek, ahová végül csak befújta őket a szél. Így ért partot János Írországban. Akkor már az idő is felettébb sürgette, hiszen vissza kellett érnie Magyarországra, mert fellépése volt a veszprémi Utcazene Fesztiválon.
Ez az út volt élete egyik legmeghatározóbb kalandja, de úgy érzi, még rengeteg hely van a világon, ahol nem járt. Legnagyobb álma egy antarktiszi út, szeretne fél évet eltölteni ott, és a szakmájával is foglalkozni, kutatni.
Még nincs hozzászólás