A fényes nap immár elnyugodott
Egyszer valaki összeszámolta, hogy eddig 27 nyelven énekelt. Még szanszkritul is. Sebestyén Márta a Művész a békéért UNESCO-díj egyedüli magyar tulajdonosa, világokat köt össze dalaival. Igazi kulturális követe hazánknak. Nagyon szórakoztatóan mesél, remek humora van. Gyerekkorától kilógott a sorból, mást akart, mást szeretett. Mindig van a táskájában egy furulya.
RIDIKÜL MAGAZIN A Radnóti Gimnáziumba időnként népviseletben jártál, kezedben kis kosárkával. Te voltál az egyetlen, akit ez a világ érdekelt, vagy akadtak mások is?
SEBESTYÉN MÁRTA Az osztályból többen jártunk a Bartók Együttesbe és a Kassák Klubba, táncházba. Sebő Ferenc és Halmos Béla atyai jó barátok voltak, később a kollégáim is lettek, csak az, amit tőlük megtanulhattam és elleshettem, már fölért egy egyetemmel.
Az iskolában futóbolondnak néztek, órák alatt kaptam kis cetliket, hogy „Hajrá, Sebestyén, vissza Erdélyt!” Nyilván fura volt, amikor a Thököly úton végigkocogott egy kislány rékliben, befont hajjal, és kiskosárban vitte a tankönyveit.
Azért vettem fel, mert fizikailag is érezni akartam, hogy milyen viseletben járni. Azt meg kell tanulni. Negyvenkilós pesti lányként komoly munka volt hordani azt a tekintélyes mennyiségű alsószoknyát. A ruháimból később sokat elajándékoztam.Sok párna, rokolya, szőttes, régi cseréptányér is akkor került be mindörökre egy ládába, mikor a fiaim egyet-kettőt lefociztak a helyükről. Olyankor az ember menti, ami menthető.
A gimnáziumban a tanárok is különcnek tartottak, de nem szóltak. Nyelvekből és magyarból nem volt baj, a matekkal, fizikával viszont kicsit kínlódtam. Sajnos a másodfokú egyenlet megoldóképletének nem volt dallama…
RM A telefonszámnak van dallama?
SM Van, ha átfordítod a számjegyeket szolmizációs hangokká. Én például (szolmizál) ez vagyok. Egyszer ellopták a telefonomat, és az üzletben választhattam új számot. Döbbenten nézték, ahogy elkezdtem szolmizálni – juj, ez nagyon csúnya, mondtam, és megkérdeztem, nincs-e valami szép pentaton, mégis Kodály-év van…
RM Széles látókörű családból származol, édesanyád Kodály növendéke volt, nyolcvanegy évesen még mindig a Hunyadi Véndiák Kórus vezetője. Édesapád közgazdászprofesszor volt, aki a külföldi útjairól népzenei lemezeket hozott haza. Mindazt, amit te kaptál, tanultál a szüleidtől, tovább tudtad adni a fiaidnak?
SM Érdekes, mindenki azt képzeli, hogy ez automatikus. A gyereked annyira imád, hogy az irántad való tiszteletből ő is ugyanazt fogja csinálni. Az én két fiamat valószínűleg nyomasztotta az az intenzív zenei izzás, ami anyámból és belőlem árad. A Mama és az én szülinapomon persze elfújják a Serkenj fel, kegyes népet, és karácsonykor egy brummogós Mennyből az angyalt.
Álmos, a nagyobbik fiam a csellót választotta, nyolc évig játszott, de érezhető volt, hogy nem lesz belőle zenész. Ravaszkásan megjegyezte, hogy a csellótudása egyszer tán még jó lesz csajozásra...
A kisebbik, Szabolcs nagybőgőzött, örömmel gyakorolt, de öt év után ő is abbahagyta. Bejött a rasztakorszak, Bob Marley és Jamaica. Járt hozzánk egy etióp nő Kispestről, aki horgolótűvel fonogatta a fiam haját, miközben boldogult lánykoromban abban a hitben éltem, hogy lesz egy Emese nevű lányom, akinek reggeltől estig én fésülgetem a haját.
Másfél év múlva Szabolcs egy nap rövid hajjal jött haza, és elkezdődött a freestyle foci-korszak. Mindketten jól úsznak, síelnek, a nagyobbik szédületesen breakel. Nagyon szeret bringázni is, az egyetem mellett biciklifutárként dolgozik. Egyébként Ázsia-mániás, mint apukám volt, járt már Kambodzsában, Indiában, Nepálban, Vietnámban és Thaiföldön, most éppen Burmába készül.
RM Egyedül dolgozol, vagy van segítséged: menedzser vagy turnészervező?
SM Még egy asszisztensem sincs. Én nem tudok fizetést adni senkinek, főleg úgy, hogy nekem sem volt soha. Naponta imádkozom, hogy ne legyek beteg, mert akkor dől az egész háztartás. Egyedül vagyok családfenntartó.
RM Valami nem stimmel. Te, akit a világon mindenhol ismernek, te nem tudod…?
SM Az a vágyam, hogy egyszer mindnyájan kényelmesen elférjünk egy méretes lakásban. Saját házról nem is fantáziálok... Persze, hogy nem stimmel, nagyon sok minden nem stimmel itt. Én olyan műfajba szerettem bele, ami nem az üzletről szól. Illetve van, aki nagyon jó üzletet tudott csinálni belőle, no meg belőlem – magának.
A legtöbb ember úgy gondolná, hogy ilyen világsikerekben énekelni, mint a kilenc Oscarral díjazott Angol beteg című film, vagy a Grammy-díjas Deep Forest-album (Boheme) sokat hozhat a konyhára. Az enyémre nem hozott. Ezt a népzene sajátos jogi helyzete is magyarázza. Na, ennyit a világhírrel járó „jólétről”.
Jövedelem csak koncertből származik, a gázsi viszont nem tükrözi a negyvenéves pálya eredményeit. Csak sorolgatják, hogy Kossuth-díj, Prima Primissima-díj, Középkereszt, UNESCO-elismerés, de ilyen értelemben ezeknek anyagi vetülete nincsen. Azokra a helyekre, ahová az ember szívesen elmenne, mint például egy koncertterem, oda szponzort kell vinni. Ha az nincs, koncert sincs. És én már annyi jótékonysági előadáson léptem fel!
Vannak jövedelmező, de számomra elfogadhatatlan fellépési lehetőségek, én viszont tartom magam egy erkölcsi-minőségi mércéhez. Azt a szabadságot nem adom semmiért, hogy én dönthessem el, mikor, hol és mit énekelek. Én nem tudok, én nem is fogok könyökölni, hízelegni. Még soha az életben támogatást vagy pályázatot nem nyertem. Nem értek hozzá, és kész. „Adjon úgy is, ha nem kérem.”
RM Ismert emberekkel könnyebb bizonyos problémákra, betegségekre felhívni a figyelmet. Te milyen feladatokat vállalsz, és miket nem? Az Egészség Hídja Összefogás egyik arca vagy. Érintettként veszel részt a mellrák elleni küzdelemben?
SM Sajnos az anyai nagymamám ebben a betegségben halt meg fiatalon. Gyakran eszembe jut, hogy a mai lehetőségeket igénybe véve túlélhette volna. Ezért is fontos, hogy odafigyeljünk magunkra és egymásra. Nem vagyok egy agitátor típus, de örülök, ha segíthetek.
Én is járok mammográfiára, rendes gyerek vagyok, nem bort iszom és vizet prédikálok. Sokszor felkértek már mindenfélére, de 20 kilométerről megérzem, ha valaki csak pitykegombnak akar a kabátjára, és a nevemet kihasználva szeretne elhitetni valamit a maga hasznára. Ennyi tapasztalattal a hátam mögött már tudom, hogy mihez csatlakozhatok emelt fejjel.
RM Újraindult a tévében a Fölszállott a páva, aminek te voltál az egyik zsűritagja. Szerinted a műsornak hasonló hatása lesz a fiatalokra, mint rátok a kezdetekben?
SM Nem lehet összehasonlítani a két korszakot. Akkor a semmiből, sok évtizednyi agyonhallgatás, förtelmes műzenés feldolgozás után egyszer csak hirtelen előtört a „tiszta forrás”. Egy ország fedezte fel újra az éneklés örömét.
Én magam is kislányként, a „Pávában” hallottam először Sebőt és Halmost. Akkoriban vidéken elemi erővel törtek elő a már-már elfeledett énekek a tévéadások hatására. Igaz, csak egy csatorna volt, de azt az egész ország nézte. Senki nem gondolta volna, hogy a műsornak ekkora sikere lesz.
Tehát szükség volt, és most is szükség van ilyen élményekre. Minden héten lehetne legalább öt percet szánni a népzenére, táncra, hogy jobban beépüljön a tudatunkba. Bezzeg a franciák törvénybe foglalták, hogy milyen százalékban legyen jelen a nemzeti kultúra a médiában! Nekik, úgy látszik, fontos.
Az elmúlt évek három Fölszállott a páva-sorozata bizonyítja, hogy óriási igény van a műsorra. Rengeteg fiatal jelentkezett, közülük sok versenyző tekintett engem példaképének, ami számomra nagyon megtisztelő. Énekesként viszont azt tanácsoltam, hogy „ne engem tanuljanak meg”, ne engem másoljanak; a lényeget szűrjék le, és hallgassanak minél több eredeti anyagot.
Ma a technika sokat segít, egy gombnyomással több ezer dalhoz hozzáférhetünk. De az élményt és tapasztalatot, amit az ember az eredeti helyszíneken átél, semmi sem pótolhatja. Sok ember munkájának eredménye, hogy a magyar népzene- és néptáncmozgalom immár az UNESCO követendő példák listáját gazdagítja. Legyünk rá büszkék, fordítsuk hasznunkra!
RM Ennyi elfoglaltság mellett jut időd a háztartásra, szoktál főzni otthon?
SM Most értünk el a gyenge pontomhoz, azt hiszem, felállok, és hazamegyek... Miként a dalok, úgy az adott táj ételei is a hagyomány részei. Hmm… azok a zakuszkák, a kalotaszegi reggelik és a gyimesi savanyított gomba! Szeretek enni, de nem főzök. Gyerekkorunkban mindig az öcsém ment ki nyalakodni a konyhába, én apukámmal a szobában olvastam. 8000 kötetes könyvtárunk volt.
Most a megörökölt daraboknak külön tárlót bérelek, hogy biztonságban tudjam őket, mert egyebem sincs, csak a könyveim. Van egy hatalmas darab hungarocellből is. A Nagy Könyv című műsort az Egri csillagok nyerte meg, amit én képviseltem. Olyan nagy volt az ajándékkönyv, hogy nem tudtam hol tartani. Azzal aludtam a galérián. Gárdonyi Gézával háltam éveken át...
Visszatérve a háztartásra, a piacon nem tudok alkudozni, és azt se értem, hogy mitől gyönyörű egy húsdarab. Viszont mennyeien tudok teríteni. A főzésnél jobban érdekel a lakberendezés, azzal szívesen foglalkoznék.
RM „Nem kell, csak János, most is óhajtom” – énekelted egyszer a spanyol királyi udvarban János Károly és a felesége előtt, akik tudták, hogy miről szól a dal, mert a kezükben ott volt a fordítás.
SM Nekem is eszembe jutott, mikor ahhoz a sorhoz értem: „ő szép személyét magamnak tartom”, hogy hűha, ebből még baj lehet. Ám a királyi pár örömmel fogadta, és gratulált.
Az is nagyon kedves volt, mikor nálunk járt a japán császár, Akihito és a felesége, Michiko. A császár apja még „isteni fenség” volt, akit nem lehetett se megszólítani, se megérinteni. Figyelmeztettek minket, hogy őket sem lehet, csak ha kezet nyújtanak. 29 tudós és én, felsorakozva vártuk őket a Magyar Tudományos Akadémián. Mindenkit egyenként bemutattak, mikor én kerültem sorra, hallottam, hogy a tolmács megemlíti Kodály és Bartók nevét, erre, mint egy varázsütésre, mind a ketten kezet nyújtottak!
A sok tudós nagyon csodálkozott. Persze, az elismerés nem a személyemnek szólt, hanem Bartóknak és Kodálynak. Japánban óriási a Kodály-kultusz, a zene tisztelete, a császári családban is mindenki játszik hangszeren. Mádl elnök úr felkérésére az ünnepi ebéd végén pár perces „zenei névjegyet” kellett átnyújtanom, amit szívesen fogadtak, sőt, búcsúzáskor még egyszer kezet nyújtottak!
Másnap a Japán Nagykövetségről kaptam egy köszönőlevelet, és kérték, hogy fogadjak el egy kis apróságot emlékül. Egy ezüstkanalat kaptam a császár őfelsége krizantémos logójával. Ilyet nem lehet venni, csak tőle ajándékba kapni. Mindig mosolygok, amikor a császár ezüst kanalával kavargatom a kávémat. Akár egy népmesében.
Még nincs hozzászólás