A döntéseim mindig felszabadítottak
Mindenki ismeri, s közben azt érezzük, hogy talán mégsem. Pedig szinte az orrunk előtt nőtt fel, húszéves korától ráirányult a médiafigyelem. Kis híján celebet faragtak belőle, amiért lehetett volna jóízűen fanyalogni rá, de nem hagyta magát, és megmaradt kedves, normális lánynak. Semmi botrány, semmi mélypont, vagy legalábbis nem a nyilvánosságnak szánva. Lehetséges volna, hogy Béres Alexandra tényleg ennyire kiegyensúlyozott, derűs, és simán vesz minden akadályt?
Nincs bennem semmilyen versenyláz az interjú előtt. Nem először találkozunk, tudom, hogy aki valóban kíváncsi rá, annak ad magából. Jó vele beszélgetni egy-egy adás felvétele előtt a Ridikül stúdiójában, vagy mint most, egy kávé mellett komolyra fordítani a baráti hangulatot a címlapinterjú kedvéért.
BÉRES ALEXANDRA Képzeld, a képszerkesztő kollégádtól megtudtam, hogy tizennégyszer voltam a Ridikülben, ezzel talán én vagyok az, aki legtöbbször szerepelt az elmúlt négy évben a tv-műsorban. Örülök neki! Voltam pocakosan nálatok, és akkor, amikor már megszületett a babám, sőt, a férjemmel, Krisztiánnal is, pedig ő szinte sosem vállalja a nyilvános szereplést.
RIDIKÜL MAGAZIN Ahogy te is sok felkérésre mondasz nemet az utóbbi időben!
BA Erre picit büszke is vagyok, mert általában erős bennem a megfelelési kényszer, valószínűleg ezért is ment jól a sport. Sokáig nagyon nehezen mondtam nemet, de mikor az első kislányom, Panna megszületett, mérlegelni kezdtem: ezt az időt elvenném tőle? És sokszor az volt a válasz, hogy nem! Azóta igyekszem csak olyan programon részt venni, amit fontosnak, értékesnek tartok.
Azt szeretem nagyon a Ridikülben, hogy önmagunk lehetünk, olyan helyzetben beszélgethetünk érdekes témákról és találkozom ismert emberekkel, ami amúgy a privát életben nem történik meg. S közben mintha tényleg közelebb kerülnénk egymáshoz. Befogadom őket, barátságok születnek. Régen olyan nehezen nyitottam. Ha elhívtak egy-egy partira, és ott volt a sok híres ember, nekem annyira idegen volt a hangulat. Később ez persze feloldódott, de az elején úgy éreztem, én nem is tartozom oda.
RM Ez elég vicces, hisz te sem vagy éppen ismeretlen. Miért érezted mégis idegennek ezt a világot?
BA Mert a legtöbben nem viselkedtek természetesen, a beszélgetések felületesek voltak. Én egy versenyhelyzetben kerültem be ebbe a körbe, így kezdődött a médiaérdeklődés irántam, nem azért, mert tettem érte.
RM Aha, ’nem sokat tettél’, csak megnyerted a Fitnesz-világbajnokságot. Hogy úsztad meg, hogy celeb legyen belőled?
BA Harcoltam az ellen, hogy beskatulyázzanak a fürdőruhás lány szerepébe, amit nem éreztem soha a magaménak. Nagyon keményen dolgoztam, hogy a sportomban a legjobb legyek, de sokáig nem ezt látták bennem, és ez zavart. Talán ez az ellenállás és védekezés volt az, ami megóvott. És a neveltetésem. Otthonról hoztam egy alapvető értékrendet.
Az ember érzi, mikor büszkék rá a szülei, és soha nem tettem volna olyat, ami miatt azt kellett volna mondaniuk: nem ezt várták tőlem. Útravalóként sok jó tulajdonságot kaptam tőlük: az apukám ágáról a végtelen türelmet, nyugalmat, azt, hogy amibe belefogok, végig kell vinni, anyu ágáról pedig a gondoskodást, az empátiát, a segíteni akarást.
RM Volt olyan, amire azt mondták: kislányom ezt ne tedd?
BA Nem, mindig hagyták, hogy csináljam, amit szeretek, és tudták, hogy bízhatnak bennem. De amikor úgy érezték, nem jó az irány, figyelmeztettek. Egyszer az anyukámnak volt egy olyan mondata, hogy kislányom, az az érzésem, csak azért hívnak, mert csinos vagy. Ez persze elgondolkodtatott. Az apukámtól meg egyszer megkérdezte az egyik betege, milyen érzés olyan apának lenni, akinek a lánya szexszimbólum.
RM Hogy micsoda?
BA Képzeld el! Ő azt válaszolta, szerinte nem úgy viselkedem, hogy ennek teret adjak, és büszke rám, hogy csinos vagyok. Szóval nekik is meg kellett küzdeniük azzal, hogy sokan csak a fürdőruhás kislányt látták bennem. Én meg nagyon szerettem volna megmutatni, mennyi küzdelem, munka van egy sportsiker mögött, szenzációk szállításában sosem voltam jó.
RM És mennyi munka van mögötte?
BA Nagyon sok. Nem is órákban mérve, mert naponta négy órát edzettem, hanem abban, hogy az élsport elrabolja az ember tudatát.
RM Hú, ez nagyon misztikusan hangzik. Hogy érted?
BA Ha valamit nagyon szeretnénk, mindig arra gondolunk, olyan, mintha egy beszűkülő folyosóban haladnánk előre a verseny napjáig. Az ember egyre jobban kizár minden mást és mindenkit. Emellett a szigorú diétát is tartanom kellett, és bizony sokszor számoltam a lépéseket edzés után, hogy mennyit kell még megtennem hazáig, vajon kibírom-e. Mostanra úgy gondolom, hogy az élsport nem az egészségről szól, hanem egy nap csodálatos teljesítményéről.
És önző dolog is: csak te vagy fontos, más nem. Ettől függetlenül nagyon örülök, hogy benne voltam. Tág horizontot nyitott előttem, és megtanított, hogyan kell egy dologra koncentrálni. Flóra megszületése után azonban kiszálltam a harmadik sportágamból, a curlingből is, amit pedig imádtam. Két gyerek mellett már nem tudtam vállalni, lezártam ezt az életszakaszt. Mostanában értettem meg, hogy az élet valóban szakaszokból áll, és ezeket kell jól megoldani.
RM Kívülről nézve úgy tűnik, szinte bársonyosan simán oldod meg a nagy váltásokat, mintha nem okozott volna veszteségérzetet, hogy abbahagytad az élsportot, könnyen ment az életformaváltás a kétgyerekes anya szerepébe. Szóval csak úgy átszörfözöl egyik korszakból a másikba?
BA Ami fontos, azt szépen le tudom tisztázni magamban. Néha napok kellenek ehhez, máskor csak egy óra. Lehet, hogy a gyerekekért vagy a családom békéjének a megóvásáért, vagy magam miatt váltok, esetleg hogy másoknak segítsek. A gyerekek miatt számtalan mindenről lemondok, de ez jó nekem, mert velük akarok lenni, szeretetet adni.
Veszteségérzés talán csak az élsport miatt maradt bennem, hisz még mindig csinálhatnám, de azt sem bántam meg. Olvastam valahol, hogy onnan tudhatod, jól döntöttél-e, hogy utána könnyebb a lelked. Engem a döntéseim felszabadítottak.
RM Tornát tartasz idősebbeknek, súlykontrolledzéseket középkorúaknak és egy lassú zsírégető foglalkozást fiatalabbaknak. Közben irányítod az ételkiszállító vállalkozásodat, tanácsadó cikkeket írsz, programokra utazol.
BA Igen, egy életmódmagazin főszerkesztőjeként is dolgozom. Sokat járok vidékre, egészségnapokra, fesztiválokra hívnak.
RM Szóval a nap 24 órájából mennyit visz el a munka?
BA Sokat, mert hétvégén is dolgozom. Inkább azt próbálom tartani, hogy amikor a gyerekeim kiszabadulnak a suliból és a bölcsődéből, a kora délutánt velük töltsem.
RM Hogy állsz az alvással? Még mindig csak négy óra, ahogy Flóra születése óta?
BA Sőt, már korábban is… Nem állok vele jól. A picinél már jobb a helyzet, nem akar folyton velem lenni, de az elmúlt éjjel is kétszer felkelt, és a most kilenchetes kutyus is felébreszt. Korábban már háromszor volt boxerünk, de azt, hogy milyen program egy kölyökkutya, már elfelejtettem. Nem az én döntésem volt, hogy legyen, a gyerekek szerették volna. És Krisztiánnal egyetértettünk abban, hogy a gyerekeknek nagyon jó, ha kutya mellett nőnek fel.
RM Flóra még mindig nagy érdekérvényesítő?
BA Nagy kópé, de sokat szelídült, látom rajta, hogy jó fej, nyílik a kreativitása, már nemcsak én létezem neki, hanem az apukája is, ki lehet vele egyezni, ha valamiért harcol, képes megnyugodni, már tudja magáról, ha valamit rosszul csinál. De egészen más karakter, mint a nővére.
Mindketten állandóan változnak, folyamatosan tanulom őket. Panna például nagyon verbális kislány volt, kevésbé jó mozgással, most már viszont a mozgásban leli örömét. Amikor kimegyünk az udvarra, már nem csacsog nekem egész idő alatt, hanem mondjuk kézen áll.
A nemrégiben megtartott Berczik Sára Emlékverseny csapatbajnokságán a triójuk aranyérmet nyert ritmikus gimnasztikában. Sokkal nyitottabb és érzékenyebb, mint volt. Én pedig próbálom azt látni bennük, amilyenek, és nem azt, amilyennek elképzelem őket.
RM Ahogy végiggondoltam a családotokat, bármikor összehívhattok egy szakmai konzultációt: sebészorvos papa, gyógyszerkutató mama, gyógytornász anyós – a húgod is sokszor veled dolgozik. A férjed meg a kísérleti alany.
BA De sokszor vele is nagyon jó a szakmámról beszélgetni, épp azért, mert a kívülálló szemével látja a dolgokat. Amikor én elszállok, ő a földön tart. Ha valaki beteg a családban, akkor aput hívom. Anyu pedig az, akinek minden elmesélek. És tudom, ha vele vannak a lányok, ugyanannyi szeretetet kapnak tőle, mint tőlem.
RM Krisztián mamájával, aki már itthon is neves gyógytornász volt, szoktál szakmázni?
BA Jaj, nagyon sokat. Amikor kiutazunk hozzájuk az Egyesült Államokba, két hétig együtt lakunk, és mindent megbeszélünk, de konkrétan, gyakorlatokra lebontva. Rengeteg jó ötletet kaptam tőle. Ő mondta nekem először, hogy negyvenéves kor után sokszor már nem a súly a legfontosabb kérdés, hanem az egészség.
Nagyon jó minta nekem abban, hogyan változik egy nő, miként vállalja a korát. Az anyósom például újra megtanult sminkelni. És igaza van, az embernek tízévente ebben is meg kell újulnia, mert nem ugyanaz áll jól neki húsz-, mint negyven- vagy hatvanévesen.
RM Szóval te is másképp sminkelsz most, hogy betöltötted a negyvenet?
BA Nyilván. De belülről semmit nem érzek másképp, talán csak annyit jelent nekem ez a forduló, hogy igyekezzünk elfogadni azt, hogy változunk.
Még nincs hozzászólás