A csábítás művészete a nem annyira kezdőknek
El kell hogy szomorítsalak, fiatal barátnőm. Hiába vagyok ötvenen túl, fogalmam sincs, hogy miként kell csábítani.
Tudom, hogy vannak olyan nőies, igazi nők, akik mindig 12 centis magassarkúban járnak, akik alakformáló fehérnemű, push up farmer és tökéletes smink nélkül nem lépnek utcára.
A frizurájuk tökéletes, a mellük is, elkerekített, ragyogó szemmel képesek a teremtés koronáira nézni, és úgy nyalják a szájukat, hogy szinte észre sem veszi a kiszemelt illető, hogy ő most csábítva van. Úgy tudják keresztbe tenni a lábukat, kibillenteni a cipőből a sarkukat és hintázni a széken, hogy a csábítandó hím nadrágja egy bizonyos helyen rögtön feszülni kezd.
Mindig is irigyeltem őket, az igazi nőket.
De én ezekkel a női praktikákkal nem éltem soha. Szerencsém volt a fiúkkal. Amíg fiatal voltam és szép, nem kellett behálózni őket. Miután férjhez mentem, gyereket szültem és neveltem, mi a fenének csábítottam volna. És kit. Aztán meg, ahogyan teltek az évek, rá kellett jönnöm, hogy ha csábítanék is valakit, már hiába.
A hozzám valóknak a fiatal csajok kellenek, az olyanok, mint te. Akinek meg én tetszem, nos azokról szó sem lehet. Szóval nem érdemes már a csábítás trükkjeit megtanulni. Már késő.
Ha a nagyidat anyukád után mégis megkérdezed arról, hogy mit tehetnél annak érdekében, hogy felfigyeljen rád a munkahelyeden az a helyes fiú, hát azt mondanám, ne trükköz. Nekem az a tapasztalatom, hogy a szerelem akkor lobban fel két ember között, ha valami megnevezhetetlen, megmagyarázhatatlan feszültség létrejön közöttük.
Ez a feszültség nem a csábítástól keletkezik. Ami attól keletkezik, az nem szerelem, hanem vágy. Jó lehet valamire, de amint elmúlik, kielégül, a férfi magához tér, és rájön, hogy elcsábították. Ő nem ezt, nem így akarta. S akkor jön a női szemrehányás, hogy persze, én csak arra kellek neked. És valóban, valószínűleg csak arra.
A mély, a tartós, az oltárig kísérő érzelem ennél több. Valami közös hullámhossz, közös átélése az örömnek, bajnak. A kócos reggeli felkelések, a fejfájás, a fogorvos, a kirándulások és szeretkezések. Intimitás és harmónia. Veszekedés és kibékülés. Az elképzelt közös jövő.
Na jó, kérdezheted, de mindez hogyan kezdődik. Mit tehet a nő, hogy elkezdődjön.
Azt gondolom, hogy legyen olyan-amilyen. Persze öltözhet egy icipicit kihívóbban, mint szokott. Felvehet egy icipicivel szűkebb farmert, rövidebb szoknyát. És kigombolhat néhány gombot a blúzán, ha melege van. És feltehet egy leheletnyi rúzst, de csak akkor, ha nem érzi úgy, hogy ez már nem ő. És kifestheti a szemét egy árnyalatnyival sötétebb tónusúra, mint egyébként. De csak akkor, ha ezt nem érzi idegennek magától.
És elmehet a manikűröshöz, és tetethet a körmére valami szokatlan, jellemző matricát. Olyat, amelyre a kiszemelt férfi biztosan rákérdez, amikor az ásványvizes palackot szájához emeli. Hogy az mi, és akkor el lehet mondani, hogy ez a kedvenc íród, zeneszerződ, állatod arcképe. Akkor a megrökönyödött kiszemelt tovább kérdez, útjára indul az új kapcsolat. Aztán kiderül, hogy az ágyban meg az asztalnál is működik-e.
Mondjuk, szerintem az asztal is fontos. De lehet, ez azt jelenti, hogy véglegesen elavultam.
Még nincs hozzászólás