A bizalom anatómiája
Gyermekkori fejlődésünk egyik legfontosabb mozzanata az, hogy megtanulunk bízni. Bízni először is édesanyánkban, aki megérti jelzéseinket, és kielégíti szükségleteinket. Megszoptat, ha éhesek vagyunk, megölel, ha ránk tör a magány, felöltöztet, ha hideg van, fényt gyújt a sötétben, magához emel, amikor félünk, vagy éppen megszabadít a hasfájástól.
Aztán, ahogy növünk, megtanulunk bízni az édesapánkban, a nagyszüleinkben, a hozzánk közel állókban. Ha fejlődésünk egészséges, akkor a világból érkező üzenet arról szól, hogy bízhatsz. S bár később néha csalódnunk kell, megbirkózunk vele.
Az ősbizalom
A lélektanban az "ősbizalom" kifejezés azt jelenti, hogy a csecsemő, még jóval azelőtt, hogy beszélni vagy járni tudna, megkapja környezetétől mindazt, amire szüksége van. Jelzéseire megfelelő válasz érkezik, tehát már azelőtt kialakítja a környezetével a kapcsolatot, hogy ennek tudatában lenne.
Ha szülei, gondozói jól bánnak vele, akkor a kiszolgáltatott, tehetetlen kicsi lény, az embercsecsemő úgy tapasztalja, hogy őt szeretik. Az a tapasztalata, hogy szerethető. Ez lesz később önbizalmának megingathatatlan alapköve. Természetesen csak akkor, ha őt valóban várták, szeretik, ha testi, lelki, érzelmi szükségleteit kielégítik.
Ha nem ez történik, hanem elhanyagolják, netán bántják, hagyják sokat sírni, éhezni, nem cserélik a pelenkáját időben, nem ringatják, nem ölelik, akkor nem fog bízni később sem senkiben. Hiába tapasztalja meg, hogy az őt körülvevő emberekben megbízhat, ha nem alakult ki benne az ősbizalom, mindig bizalmatlan személyiségű marad. Ez később frusztrációhoz, gyanakváshoz, önbizalomhiányhoz vezet.
Ha a csecsemő jelzésére nem, vagy nem mindig érkezik válasz, már kisgyerekként magába zárkózhat. Esetleg úgy tapasztalja, hogy jobb, ha nem sír hangosan, ha saját vágyait, önmagát háttérbe szorítja.
Erik H. Erikson, a neves fejlődéspszichológus szerint a születéstől 18 hónapos korig tartó időszak a legfontosabb a bizalom kialakulása szempontjából. Ha kisgyermekként kialakult az ősbizalom érzése, akkor a későbbi életünk során nyitottabbak leszünk a szociális helyzetekben, és képesek leszünk bízni a társainkban.
Az önbizalom
Ha tehát személyiségfejlődésünk kezdetén, csecsemő- és kisgyerekkorunkban megtapasztaljuk anyánk, családunk féltő szeretetét, kialakul az önbizalmunk. Ez Erikson szerint az első 3 évben megszilárdul. A gyermek ekkor kezd el járni, ekkor lesz szobatiszta, s miközben elkezdi felfedezni a környezetét, és egyre távolabb merészkedik, a szülők ehhez az eltávolodáshoz is biztonságot teremtenek.
A gyermek bátran próbálkozhat, hibázhat, biztos lehet benne, hogy szülei segítik, támogatják, s hogy egyre több dolgot lesz képes egyedül megcsinálni. Az ő türelmük és bátorításuk segít neki az autonómia kialakításában. Ha a gondozók bátorítása megfelelő, akkor kialakul a gyerekben az érzés, hogy egyre több saját problémáját egyedül is meg tudja oldani.
Azonban, ha a szülők túl korán vagy túl sokat követelnek a gyermektől, megakadályozzák őt abban, hogy olyan feladatokat hajtson végre, amikre már képes, akkor szégyen és kétség érzése fog ébredni benne, és később sem lesz képes megbízni saját képességeiben.
Ha ebben az első három évben a gyerek megtapasztalja képességinek fejlődését, megszilárdul az önbizalma. Természetesen az erős önbizalom sem mindig kulcsa a sikernek. Tévedhet, elbukhat, sérülhet az az ember is, aki pedig bízik magában. De bármi rossz történjék is vele, feláll, újrakezdi, kijavítja.
Az önbizalom hiánya viszont biztosan gátja az ambíciónak. Az alacsony önbecsüléssel, önbizalommal rendelkező ember számára minden apró sikertelenség, bukás újabb és újabb bizonyítéka annak, hogy a világ rossz, ellenséges, és neki semmi sem fog sikerülni. Ezért nem is érdemes felállni, újra próbálkozni.
A sok kudarc, a rossz tapasztalatok, idővel mélyen bevésődnek a lelkébe, és kialakítja a bizalmatlan személyiséget. Az ilyen ember nem képes közel engedni magához senkit. Nehezen talál társat, s ha talál sem bízik meg benne. Nem képes a párkapcsolati intimitásra, örökké résen van. Általában ok nélkül is féltékeny. Mivel nem képes megbízni másokban, örökös gyanakvás, olykor paranoiás gondolkodásmód jellemzi.
Bizalom és őszinteség
Ha a bizalomról beszélünk, feltétlenül szólnunk kell az őszinteségről. Arról a képességről, hogy nyíltan és őszintén beszéljünk arról, amit érzünk és gondolunk, anélkül hogy magunkat jobbnak, szerethetőbbnek, fontosabbnak, sikeresebbnek – egyáltalán másnak akarnánk beállítani. Anélkül, hogy bárkit manipulálni szeretnénk azzal, amit mondunk.
A teljes őszinteség bizalmi állapotához csak nagyon ritkán, kivételes alkalmakkor jutunk el. Már a kisgyermek is hazudik néha, mert azt hiszi, hogy olyat csinált, amit nem lett volna szabad. Azt gondolja, hogy ezért kikap, tehát hazudik.
Ki törte el a poharat, kérdezi anyuka. A cica, válaszolja a hároméves. Ha anyuka ilyenkor azt mondja, nem örülök, hogy eltört a pohár, de nem az a baj, hogy eltörted, hiszen veszünk másikat. Az a baj, hogy nem mondtál igazat. Ugye máskor nem füllentesz majd? Ezzel a gyerek megtanulja vállalni tetteinek következményét.
Az őszinteség lassan alakuló képesség, melyre nevelni kell, s amely szoros összefüggést mutat az önbizalommal. Vállalom magam, ilyen vagyok, és senki kedvéért nem fogok hazudni. A teljes őszinteség, kitárulkozás leggyakrabban az igazi szerelem pillanataiban következik be. Akkor, amikor tökéletesen megbízunk a másikban, mert hisszük, hogy neki bármit elmondhatunk, nem él vissza vele, nem ítél el, megért és elfogad.
Az őszinteség és a bizalom között szoros kapcsolat van. A bizalmatlan személyiségű emberek, akik mindig attól félnek, hogy mások hazudnak nekik, és megpróbálják manipulálni őket, mindig gyanakszanak, s ez rontja az emberi kapcsolatok minőségét.
Az őszinteség és a bizalom különösen fontos akkor, amikor a kapcsolatban nehézségek merülnek fel. Ezek megteremtése nem mindig egyszerű, és néha hosszú időbe telhet, de az erőfeszítések megtérülnek.
Bizalom és boldogság
Nem lehet boldog az ember, ha nem képes bízni. Ha nem hiszi el, hogy a párja, a gyereke, a főnöke, a barátai nem akarnak rosszat neki. Akkor sem, ha kritizálják. A boldogság tünékeny pillanatai nagyon is jól leírhatók életünk azon időszakaival, amikor a teljes bizalom állapotában képesek voltunk átadni magunkat egy érzésnek, egy szituációnak egy pillanatnak, egy kapcsolatnak.
A párkapcsolatok akkor lehetnek igazán erősek, boldogok és kiegyensúlyozottak, ha megvan a felek között a kölcsönös bizalom. Ez azonban egy igen érzékeny dolog, könnyen sérül, és egyáltalán nem csupán akkor, ha az egyik ember megcsalja a másikat.
A bizalom összetörhet akkor is, ha nem megyünk el időben a gyerekért az óvodába, nem érkezünk meg időre egy fontos eseményre, ha elfelejtünk valamit, ami a másiknak fontos. Vagyis nem vagyunk empatikusak. Más apróságok, egyéb tényezők is közrejátszhatnak abban, ha a pár tagjai már nem tudnak ugyanúgy megbízni a másikban, mint régen.
Az, hogy bízunk-e a másikban, nemcsak a kapcsolatról, nemcsak a másikról szól, hanem rólunk is. Arról, hogy elhisszük, hogy szeret, hogy ha hibázunk, megbocsát, ha tévedünk, ezt a tévedést nem fordítja ellenünk. Bízunk-e abban, hogy ha megbetegszünk, ápol, és ha elmúlik a fiatalság, akkor is velünk marad.
Bizalom és az érzelmi intelligencia
Az embereknél a bizalom kialakulása és megléte bár alapvetően, de nem kizárólag a kora gyermekkori élményektől függ. Egy vadállat úgy születik, hogy ösztönei irányítják. Ösztönösen tudja, hogy ki az, akiben megbízhat, kitől kell félnie, mikor kell menekülnie. Az ember döntéseit, ösztöneit, érzelmeit összezavarja a gondolkodás. Fontos döntéseinkhez sem a tiszta észszerűség, sem csak az érzelmek nem elegendőek.
A pszichológia úgy mondja, hogy a jó döntésekhez érzelmi bölcsességre van szükségünk. Az érzelmi intelligencia a személyiség egy olyan területe, amely képessé tesz a saját és mások érzelmeinek felismerésére, megértésére és kezelésére. Vagyis az empátiára.
Az empatikus emberek általában magabiztosabbak, érzelmileg stabilabbak, személyes kapcsolataik jobbak, őszintébbek. Az ilyen emberek általában képesek mélyebb és megbízhatóbb kapcsolatokat kialakítani másokkal, mivel jobban képesek azonosulni mások érzelmeivel, megérteni a másik fél szempontját, és meghallgatni érveiket. Ez elősegíti a bizalom kialakítását a kapcsolatban, és javítja a kommunikációt és a kapcsolat minőségét. Az érzelmi intelligencia és a bizalom közötti kapcsolat bizonyított és fontos.
A bizalmatlanság következményei
Egypetéjű és kétpetéjű ikrekkel éveken át folytatott kutatás arra a következtetésre jutott, hogy a bizalomteljes személyiség kialakulása részben genetikai eredetű. Míg a bizalmatlan személyiséget a családi, kora gyerekkori és egyéb társadalmi befolyások alakítják ki.
Az alacsony bizalomszinttel rendelkező emberek nagyobb valószínűséggel lesznek depressziósok, elzárkózók, gyorsan megalkuvók, magányosak és olyan személyiségek, akik rövidlátó döntéseket hoznak, nem képesek előre, hosszabb távra tervezni.
A kutatások azt mutatják, hogy ha egy gyerek csecsemőkorában nem kapja meg a fejlődéséhez szükséges odafigyelést, később bárkinek az ölébe ül, bármilyen idegennel elmegy. A kutatók úgy vélik, hogy ez egy olyan adaptív mechanizmusnak köszönhető, amely lehetővé teszi a gyermek számára, hogy kötődést alakítson ki bárkivel, aki figyelmet szentel neki.
Kiben nem szabad megbízni?
Sok oka lehet annak, hogy az emberek miért nem bíznak egymásban. Azonban van néhány nyilvánvaló jele annak, ha egy ember ilyen, inkább kerüljük el a vele való szorosabb kapcsolatot. Ha észrevesszük, hogy a másik manipulál, azért kedves, mert el akar érni valamit. Vagy azért hízeleg, mert ettől remél nyereséget. Azért szid másokat, hogy magát fényezze. Az ilyen emberben nem szabad megbízni.
Miként az olyanban sem, aki mást mutat a nyilvánosság előtt, mint amit valójában gondol vagy érez. Színészkedik. Óvakodjunk az olyan embertől, aki hangulatait percenként váltogatja, s hol nagyon kedves és őszinte, míg egy következő pillanatban goromba és ideges. De jobb elkerülni az örökké panaszkodókat is. Vannak olyan emberek, akik soha semmivel nem elégedettek, akik mindig másokat okolnak, ha valami nem sikerül.
Kiben bízhatunk?
Léteznek bizonyos tulajdonságok és viselkedési módok, amelyek hozzájárulnak ahhoz, hogy bizalmat keltsünk másokban magunk iránt. A legfontosabb ezek között a megbízhatóság, vagyis az, hogy ígéreteinket mindig megtartjuk. Hasonlóan fontos a nyitottság és az őszinteség. Az emberek inkább bíznak azokban, akik nyitottak és őszinték velük, akik megosztják gondolataikat, érzéseiket és motivációikat.
Fontos, hogy képesek legyünk hatékonyan kommunikálni másokkal, meghallgatni és megérteni az ő nézőpontjukat is. A jó szándék sem mellékes. Ha tényleg szeretnénk segíteni vagy jót tenni valakinek, akkor ez növeli a bizalmat másokban.
Elkötelezettség: Ha elkötelezettek vagyunk valaki vagy valami iránt, akkor az általában hosszabb távú kapcsolatot jelent. Az empátia képessé tesz arra, hogy azonosuljunk másokkal, és megértsük, hogy miért érez, viselkedik úgy, ahogy. Ez elősegíti a mélyebb és erősebb érzelmekkel teli kapcsolat kialakítását. Fontos az is, hogy másokat tisztelettel és tapintattal kezeljünk.
Aki bizalmatlan, azt gyakrabban átverik
Ha valaki túlzottan bizalmatlan, és állandóan azt feltételezi, hogy becsapják, hazudnak neki, legalábbis nem mondják el a teljes igazságot, vagyis manipulálni akarják őt, akkor ez a feltételezés szinte biztosan negatív hatással lesz az életére. Akkor sem fog megbízni senkiben, amikor bátran tehetné. Amikor ez a bizalom építené az ő kapcsolatait, és segítene társakat találni közös tervek megvalósításához.
Ha valaki nem képes megbízni senkiben, akkor ez a bizalmatlanság szinte magához vonja a csalókat, szélhámosokat. Hiszen az ilyen emberek jól kidolgozott hízelgéssel, a másik ember vágyainak feltérképezésével képesek olyan ígéreteket és úgy előadni, hogy még a bizalmatlan ember is hisz nekik.
Az őszinteség és az empátia segíthetnek abban, hogy jobban megértsük mások szándékait és cselekedeteit, és segíthetnek bennünket abban, hogy kialakítsuk azokat a kapcsolatokat, amelyek bizalmi alapokon nyugszanak.
Még nincs hozzászólás