7 érdekesség Charlotte Brontë életéről
Ha azt mondjuk, hogy a Jane Eyre szerzőjének nehéz sorsa volt, kicsit sem túlozunk. Ám ő a tökéletes példa arra, hogyan születnek a szenvedésből csodás műalkotások, hiszen miután terápiaként kiírta magából a szomorú élményeket, olyan írónő lett belőle, akinek a regényei máig népszerűek. Kétszáz éve látta meg a napvilágot.
1. Hatan voltak testvérek
Bár mi már csak a három regényíró Brontë lányt ismerjük, valójában öt lány és egy fiúgyermek volt a családban. Charlotte két nővérével együtt gyermekként bentlakásos iskolába került, ahol olyan kegyetlen körülmények között éltek, hogy abba a nővérei szabályszerűen belebetegedtek, majd nem sokkal hazatérésük után meg is haltak tbc-ben.
Ez a kór okozta később két húga és állítólag az öccse halálát is. A kor egészségügyi viszonyairól sokat elárul a tény: a hat gyermekből csak egyetlen élt olyan sokáig, hogy saját családot alapíthatott volna: Charlotte.
2. Gyerekként írta az első könyvét
A három Brontë lány mesekönyveket írt kisöccsük szórakoztatására, méghozzá alig nagyobbakat, mint egy pénzérme. A kutatók kiszámolták: ezekben a picike könyvekben több szó van, mint a három nővér összes regényében együttvéve. A történetek amúgy mindig ugyanarról szóltak: Branwell nevű öccsük játékkatonáiról.
3. Az első szerelme egy nős férfi volt
Charlotte sokáig álmodozott arról, hogy saját lányiskolát nyit, ahol sokkal jobb körülmények között élhetnek a fiatal lányok, mint amilyeneket annak idején ő megtapasztalt. A tanári képesítés megszerzéséhez több alkalommal is Brüsszelbe utazott, ahol franciául tanult, cserébe pedig angolórákat adott.
Itt találkozott egy férfi kollégájával, akivel ugyan kölcsönös volt a vonzalmuk, ám a férfi nős volt, és eltépte a hozzá írt szerelmes leveleket. A levelek mégsem vesztek el: a feleség megtalálta, majd szorgos munkával összevarrta, később pedig a British Múzeumnak ajándékozta őket.
4. Az őrült nő a padláson
Charlotte leghíresebb regényében, a Jane Eyre-ben egyetlen személy van, aki a szerelmesek boldogságát megakadályozhatja: Mr. Rochester őrült felesége, akitől nem válhat el, és aki már tíz éve él a padláson bezárva. Sokáig szó szerint értelmezték ezt a szereplőt, ám ma egyre többen vélik úgy, hogy az alakja inkább szimbolikus.
A viktoriánus kori nők életét mutatja be, akik férjük engedélye nélkül nem utazhattak, nem dolgozhattak, és teljesen ki voltak szolgáltatva párjuknak, aki be is zárhatta őket, ha nem volt elégedett a viselkedésükkel. Akár már az ok lehetett erre, ha írni akartak, tehát az őrült nő a padláson nem más, mint maga az írónő, aki regényével fellázad a férfiuralom ellen. Hogy mennyire nem volt egyszerű útja, az is bizonyítja, hogy az első regényét még férfi álnéven adta ki.
5. Az első regénye nem kellett senkinek
Első regénye, Az angoltanár sehol sem talált kiadóra. Ekkor egy barátnője azt tanácsolta, írjon inkább a saját élményeiről, így született a Jane Eyre – a bentlakásos iskola kegyetlen körülményeivel, a nevelőnői állás nehézségeivel és a nős férfi iránti vonzalom kilátástalanságával. Még a regény végén a férfi főhős megvakulása is valós eredetű: ekkoriban Charlotte édesapja is megvakult, de szerencsére, akár Mr. Rochester, később ő is kigyógyult belőle.
6. Háromszor kérték meg a kezét
Igaz, ebből kettőt nem tekinthetünk igazán komoly kérőnek. Az első egy barátnője bátyja volt, aki olyannyira nem szerelmi kérdésnek tekintette a házasságot, hogy levélben kérte meg Charlotte kezét, a második pedig egyszeri találkozás után kérte nőül, szintén praktikus okokra hivatkozva. Nem volt számára közömbös a harmadik kérő: a lelkipásztor apja mellett dolgozó segédlelkész, Arthur Bell Nicholls.
Az apa mégis visszautasította, arra hivatkozva, hogy a férfi soha nem fog eleget keresni ahhoz, hogy eltartsa a lányát. Nicholls ekkor büszkeségében misszionáriusnak akart szegődni Ausztráliába, de Charlotte meggyőzte, hogy maradjon, mert viszonozza az érzelmeit. Így csak pár hónapnyi száműzetésbe ment egy másik parókiára, míg Charlotte jobb belátásra bírta az apját, aki végül beleegyezett a házasságkötésbe, de az esküvőre már nem ment el.
7. A terhességi hányásba halt bele
Amikor harmincnyolc évesen végre hozzámehetett a férfihoz, akit szeretett, Charlotte hamarosan terhes lett. Ám olyan nehezen viselte állapotát, hogy szinte egész nap hányt. Sem víz, sem étel nem maradt meg benne, és mivel abban a korban nem létezett infúzió, kiszáradt: ez okozta a halálát.
Még nincs hozzászólás