... és mesél az eltaposhatatlan operettről ...
Végy egy kicsi, szőke, cuki lányt, adj hozzá ének-, na meg tánctudást, és már kész is az operettek népszerű komikusa. Ez azonban kevés. Szubrettnek születni kell. Szendy Szilvi egyetemre jár, gyereket nevel, de ha kell, egy székkel a kezében is bukfencezik, legalább négy férje van, meg egy sámánkereke, és nincs olyan operett, amiben ne játszott volna. Ő szubrettnek született. Ha megjelenik a színpadon, Izraeltől Tokióig mosolyog a közönség. Smink nélkül, mackónadrágban is sugárzik, és mesél az eltaposhatatlan operettről, a szubrettek lelkivilágáról, és a prózáról, amit szívesen kipróbálna.
RIDIKÜL MAGAZIN Kecel, Baja, Budapest, külkerből a Fővárosi Operett Színház színpadára. Hosszú volt az út?
SZENDY SZILVI Most már nekem is annak tűnik. Kecelen születtem, Baján közgazdasági szakközépiskolába jártam, matekból felvételiztem, és legalább egy évig nem is gondoltam másra. Azután rájöttem, hogy ez nekem kevés. Nappal a szakközépben, esténként már a zeneiskolában ültem. Magánénekre jártam, zeneelméletet tanultam, és zongorázni. Jött a pályaválasztás, és már nem akartam közgazdász lenni.
Szerepelni szerettem, és mindig, mindenhol, mindenkivel beszélgettem, így ismerkedtem meg egy lánnyal is a vonaton, aki a Fővárosi Operettszínház Stúdiójában végzett. Éreztem, hogy ez nekem is tetszene. Népdalokban jó voltam, gyorsan megtanultam pár operettszámot is, és vittem néhány verset. Anyukámmal kerestünk fodrászt Pesten, új ruhát is vettem. Ilyen a vidéki lány Budapesten dolog… Varázslatos volt. Mikolay László indította akkor az osztályt, és Szinetár Miklós volt az igazgató. Pöszén, a világomról mit se tudva, a bátorságot fogalmam sincs, honnan merítve álltam ott, és mindenki azt mondta: „van egy kis szubrettünk”. Rám, aki korábban még az épület környékén sem járt.
RM Milyen a jó szubrett?
SZSZ Három alapvető hozzávalója a jó humor, a jó tánc és az ének. De én is sokat gondolkoztam már, hogy ezen felül meg legyen kicsi és cuki? Olyan kisugárzás kell hozzá, amitől hitele van, hiszen ő az, aki a jelenlétével feloldja a darabokat, a jeleneteket. A lényeg, hogy még ha a néző bele is feledkezik a nagy, szerelmes duettekbe, felfelé induljon el a szája, ha a szubrett megjelenik.
RM Bekerültél az Operettszínházba, jöttek a szerepek, Liza, Stázi, na meg a férjed, és te azóta is a Nagymező utcában vagy, csak az intézmény és a te neved változott.
SZSZ Valószínűleg utáltak is akkoriban, mert mikor mindenki statisztált, én már szerepre mentem, és Stázit játszhattam A Csárdáskirálynőben. Szerződtettek. Később a színház felújítás miatt egy időre bezárt, és az újranyitással együtt, 2001-ben jött Kerényi Miklós Gábor, az új igazgató. Ő hozott nekem szerepeket, és családot, de nem volt egyszerű! Akkor még Szvetnyik Szilvia voltam. KERO végignézte az akkori előadásokat, és elkezdett társulatot építeni.
Engem is megnézett, és azt mondta, én vagyok a határeset legalsó szintje, de még ne búcsúzzunk el egymástól. Ott álltam huszonévesen, és a világ, amiről azt hittem, csak az enyém, kicsit összedőlt. Meghallgatások kezdődtek, amikre én rendre nyugtatókkal érkeztem. Énekeltem és táncoltam, és KERO-nak tetszett.
A második forduló eredménye az volt, hogy én vagyok a meghallgatás felfedezettje. Így kerültem a határeset legalsó szintjéről Oszvald Marika mögé, mint Liza, a Marica grófnőbe. Óriási megtiszteltetés volt. Lőcsei Jenő koreografált, én pedig akkor is lejártam a balett-terembe, amikor semmi dolgom nem volt ott. Rájöttem, hogy én csak Jenő miatt járok oda. Bemutattuk a Marica grófnőt, aztán elmentünk kicsit turnézni A Csárdáskirálynővel Hollandiába, és a reptérről a bőröndjeimmel már hozzá költöztem. Nem sokkal később összeházasodtunk.
RM Színésznő vagy?
SZSZ Furcsa dolog ez. Kit tartok én színésznőnek, és kikhez képest vagyok az? Szubrett vagyok, de nem tudom, hogy megkülönböztetik-e egyáltalán ezt a két hivatást. Sokszor olyan érzés, mintha mi, „operettesek” nem tartozhatnánk bizonyos színészekhez. Udvaros Dorottyával az Abigél musical hozott össze minket. Az első pillanattól fogva kollégának éreztem magam, mert ő úgy kezelt. És nem azért, mert közös öltözőnk volt. Balikó Tamás mondta egyszer, hogy a legjobb szubrett vagyok, és emellett színésznő. Velük, és ezekkel a mondatokkal sokkal könnyebb.
RM Sokan lekicsinylik az operettet. Mi a baj vele?
SZSZ Sokan azt hiszik, hogy nem divatos. Pedig két-három pohár bor után, ha már túl vagyunk a „Micsoda nő ez a férfi"-n, akkor nincs az a társaság, ahol ne kerülne elő legalább egy nóta, népdal vagy operettsláger. Az operettet mindenki ismeri, csak sokan azt hiszik, nem szeretik. Nagyon fontos, amit KERO szokott mondani, hogy az operett a szerelemről szól. Ez pedig olyan alappillére a létezésünknek, ami mindent felül tud írni. Az operettdarabok történetét öt mondatban el lehet mondani, de mindegyik fölé pici szívecskéket kell rajzolni. Jönnek a nagy dalok, némi dráma, kicsit izgulunk, de hát a szerelem győz mindenek felett.
RM Te ebben éled a mindennapjaidat. Mindig vicces vagy, és vidám. Nem lehet erre ráunni?
SZSZ A kérdés az, hogy a színpadon tudok-e mélységet mutatni. Az én előnyöm az lehet, hogy amikor játszom, sem hazudok. Alapvetően jellemző rám a jókedv, de az életben nem vagyok egy reggeltől estig szubrett-típus. Nem éreztem még magam rosszul előadáson, olyan viszont már volt, hogy feltettem a kérdést: megint vigyorognom kell? A lelkem már nem olyan fiatal, rakódik rá, kérgesedik, és én szívesen mutatnék ebből is. Erre a szerepköröm nem alkalmas. Úgy gondolom, egyetlen örök szubrett van a világon, és ő Oszvald Marika. Én nem vagyok ilyen. Úgyhogy valószínűleg egyszer majd le kell térnem erről az útról.
RM Nézed a kollégákat más színházakban?
SZSZ Abszolút! Szerintem fontos a dráma, hogy tudjuk értékelni a vidámságot. Nem is nagyon nézek vígjátékot. Amikor még kezdő voltam, vagyis fiatalabb, mindent néztem mindenkitől, ami operett. Nem ismertem a műfajt, és óriási lemaradást kellett bepótolnom. Vidékre is jártam, előadásokra, még haknikra is. Építettem a repertoáromat. Ma már magamtól zenés darabra se mennék nézőként, hiszen ebben vagyok benne, ezt csinálom. Közben szüksége van a lelkemnek arra, hogy eret vágjak a Katonában .
RM „Vágynál te is Moszkvába”?
SZSZ Igen. Ez jó is, meg rossz is. Örülök egy jó prózai előadásnak, mert szükségem van a drámai feltöltődésre. Közben viszont rossz, hogy mindazt, amit látok, levetítem magamra. Néző vagyok, amikor bent ülök, de utána azon gondolkozom, hogy Csehovot én is szívesen kipróbálnám. Tulajdonképpen ez még inspirál is.
RM Bizonytalan az operett?
SZSZ Az operett nagyon régóta él, és nem lehet eltaposni. Ami nehéz, hogy hosszú a szünet a szerepkörömben a váltásig. Márpedig nem akarok ötvenévesen is Stázi lenni. Büszke vagyok arra, amit csinálok, csak fontos nekem az attitűd, amivel a színpadra megyek. Ne kelljen megjátszanom valamit. Hiszen én alapból vagyok jókedvű, ezért talált meg engem ez a műfaj, és én őt. Imádok nótázni és énekelni, civilben is. Élvezem, hogy ötven kiló vagyok, és közben mindjárt negyvenéves. Szeretem, amikor megdicsérnek, és azt is érzem, hogy szükség van rám.
RM Úgy képviseled az operett műfaját, hogy évek óta ismernek, szeretnek és tisztelnek, szinte mindenütt a világon.
SZSZ Jól is esik. Sokkal többet jelent, mint a reflektorfény. Nekem az a fontos, hogy a közönség értékeljen. Kipróbáltam már magam sok helyen, és tudom, hogy nem okoztam csalódást. Az a jó, mikor a kalocsai közönség ugyanúgy sikongatva tapsol, mint a baden-badeni vagy a tokiói. Vagy legutóbb az izraeli. A Bajadér-előadásba héber mondatokat csempésztünk. Boldog voltam, hogy boldogok tőle.
RM Ha már A Bajadér, akkor akrobatika. Egy szubrett táncban is olyat tud, amit más nem.
SZSZ Alkati kérdés. Nincs alapom, nem voltam tornász, ezért mindig úgy gondoltam, hogy amit én meg tudok csinálni, azt más is. Közben pedig mégsem. Bátor vagyok, ösztönös és maximalista. Így sikerül a sámánkerék is A Bajadérban. Azt tényleg csak mi tudjuk, Kerényi Miklós Mátéval.
Oszvald Marika mögött kezdtem el az akrobatikát. Végtelenül tisztelem őt, így sosem volt időm azon gondolkozni, hogy utánacsinálok-e valamit, vagy sem. Ott a székes szám, amiben a partnerem hátán bukfencezem át egy székkel. Marika ezt az artistaképzőben tanulta meg, én a balett-teremben. A mai napig csináljuk, de a tanulásba belekezdeni ma nem mernék. Gyerekem van, jobban féltem magam. Óvatosabb vagyok, és nincs már bennem az a lendület, ami Marikában még mindig megvan.
De nem engedhetem meg magamnak, hogy tökéletlenül hozzam őutána a szerepeket és a feladatokat. Már csak azért sem, mert az operett hungarikum lett, és ennek egyik tényezője, hogy a szubrett–táncoskomikus páros akrobatikus elemeket is produkál. Volt idő, hogy Mátéval a sámánkereket minden előadás előtt lepróbáltuk. Mára beépült a családi figurák közé. A férjemnek egyébként koreográfusként rengeteg idejét elveszi, hogy egyre jobb dolgokat találjon ki nekünk.
RM A családi figurák mellé családtagok is járnak?
SZSZ A családi figurák mellé családtagok is járnak?
Nem is egy. Nekem sok családom van, páros műfaj a miénk és én három nagyszerűt is magaménak tudhatok. Peller Karcsi, akivel egyszerre indultunk a pályán, mindent együtt tanultunk meg és most is együtt ültünk újra iskolapadba, a Színművészeti Egyetem drámainstruktori szakán. A fiatalabb generációból pedig Kerényi Miklós Máté és Szabó Dávid is partnereim. Mindhármukkal nagyon szeretek dolgozni. Férj-feleséggé válunk egy-egy próbaidőszakban, hiszen a táncban nincs fontosabb a bizalomnál. Nem tudok mindegyikőjükkel minden figurát. Mindhárom „kapcsolatom” más, de bármelyikükért tűzbe teszem a kezem.
RM Rengeteg „férjed” és előadásod mellett anya is vagy, egy különleges kisfiút nevelsz. Könnyen illeszkedik ez a szereped abba az életbe, amit élsz?
SZSZ Akkor házasodtunk, amikor elindult a pályám. A mi szerelmünk viharos és extrém volt. Olyan, hogy bele akarsz bújni a másikba, és onnan kinézni. Nem fogalmazódott meg bennem, hogy mi lesz velem, ha gyerekem születik. Egyszer csak jött, és ez teljesen egyértelmű és természetes volt. A problémák pedig megoldódtak.
Hamar kiderült, hogy nem tizenkettőből egy tucat a gyerekem. Óvodáskorában már Európa-térképet rajzolt, minden ország fővárosát és zászlaját ismerte. Olyan okos volt, hogy én már nem tudtam válaszolni a kérdéseire. Úgyhogy elkezdtem tőle tanulni. Mindig is úgy gondoltam, hogy akkor vagyok teljes értékű anya és feleség, ha azt csinálom, amit szeretek. Magamat nem szabad kihagynom a történetből. Abban hiszek, hogy légy önmagad, és teremtsd meg azokat, akik körülötted vannak. Önmagam számára bázis akarok lenni. Így hamar visszanyertem a szülés után a fizikai formám, és a gyerekfelügyelet is csoda módjára megoldódott.
Nem mondom, hogy nem nehéz, amikor Tokióból telefonálok Budakalászra, és anyukám közli, hogy jár a gyerek. Elindult, amikor nem voltam otthon. Az én gyerekem nem egy klasszikus családmodellben nő fel, rugalmas emberek kellenek körénk, és egy-egy nehezebb időszakban fontos látni az alagút végét. Ezt a fiam is tudja. Amikor az apukája Nagymező utcai beton lábnyománál állva azt mondja, hogy „ez a miénk, anya”, az mindenért kárpótol.
RM Mindent eljátszottál a szerepkörödben? Mi jöhet még?
SZSZ Most mutattuk be az Én és a kisöcsémet, amiben Vadász Fricit játszom. Ez nem klasszikus nagyszínpadi, inkább kamaraoperett, de nálunk most új átiratban és hangszerelésben került színpadra. Az Operettszínház repertoárján főképp nagyoperettek voltak, így engem is elsősorban ezek a szerepek találtak meg. A kisöcsi most új, de egyébként valóban mindent eljátszottam. Lehet, hogy ismétlődni fog a repertoárom. Az is érdekes lehet! Vagy jöjjön Csehov. Akár mind a három nővér.
Még nincs hozzászólás