Zsarutörténelem

2016. augusztus 8. | Írta: Szeleczky Afrodite

Sokszor igazán bele sem gondolunk, mennyi szabadságot ad nekünk az, hogy a rendőrök munkája és a jogrendszer által biztonságban érezhetjük magunkat. A megfelelő közrend a társadalom jólétének egyik alapja, így érdemes megismerkednünk a magyar rendészet igencsak érdekes történetével.

Nem sokkal a magyar állam megalakulását követően konkrét keretek közé szorították a rend védelmét. Az 1208–1235 között készült Váradi Regestrum jogügyekről szóló jegyzőkönyvének dokumentációi szerint akkoriban a bűncselekmények háromnegyede lopásról szólt, de szerepelt benne emberölés, birtokrombolás, gyújtogatás, leányrablás, paráznaság, méregkeverés és bűbájoskodás – még szolga erőszakos elvétele is.

A rendészet alapjai

A bűnösöknek nem kegyelmeztek, gyakran embertelen módszerekkel torolták meg rajtuk a törvény megsértését. A büntetéseket a poroszlók hajtották végre – őket tartjuk amúgy a magyar rendfenntartás „őseinek”, hiszen egy személyben voltak hatósági megbízottak és közhitelű tanúk –, a tüzesvas-próbát. 

Ennek lényege az volt, hogy a vádlottnak egy tüzes vasat kellett megmarkolnia, majd rögtön bekötötték a kezét, s pár nap múlva megvizsgálták. Ha a tenyere ép volt, vagy szépen hegesedett, akkor ártatlannak ítélték, ha viszont sebes maradt, akkor a poroszló visszakísérte a vádlottat a bíróhoz, aki kimondta felette az ítéletet.

Fontos lépés következett a rendfenntartás történelmében 1765 őszétől, amikor II. József társuralkodóvá vált. A „kalapos királyként” is ismert uralkodó megalapította Magyarországon az első állami rendőrséget, ami alapvetően nem a közbiztonságot szolgálta, sokkal inkább titkosrendőrségi tevékenységet folytatott. A kiépített hálózat a határállomásokon, illetve a nagyobb városokban a magyar közéletet is figyelemmel kísérte.

A kémhálózatnak továbbá feladata volt, hogy a határokon beszivárgott liberális tartalmú olvasmányokat lekapcsolja és megsemmisítse, de gyakran még a magánjellegű leveleket is ellenőrizték. Habár nem sok pozitív dolog kapcsolódik e korszakhoz, mégis ebben az időszakban, pontosabban 1786-ban írták elő a megyéknek, hogy mindenkiről pontos személyleírást tartalmazó okmányt kell kiállítani.

A 19. század elején az lett a titkosrendőrségen alapuló „rendfenntartás” eredménye, hogy a városokban és a nemesi vármegyékben igencsak gyenge lábakon állt a közbiztonság, s beköszöntött a betyárvilág. A betyárok ellen – akik amúgy a földesúri elnyomás és a kényszerű szolgálat elől bujdosó lázadók voltak – nem sokat tudott tenni a katonaság, se a megyei pandúrok, ugyanis a betyárokat csak a megye határáig üldözhették.

A fordulópont

Az 1848–49-es forradalom és szabadságharc jeles napoknak számítottak a magyar rendfenntartás történetében is. A felelős kormány úgy döntött, hogy rendőrminisztérium helyett létrehozzák a közigazgatási és rendőri funkciókat ellátó Belügyminisztériumot, amelynek az élére Szemere Bertalan állították. A szervezet már sokkal felelősségteljesebben működött, mint elődei, belátva, hogy csak elkülönült, szakigazgatási jelleggel rendelkező hivatal tudja megfelelően ellátni a rendészeti és rendőri feladatokat.

Ezután létrehozták az országos rendőri osztály fővárosi hivatalát, s elrendelték Pest és Buda politikai és rendőrségi ellenőrzését, mivel e városok biztonságát „állami fontosságúnak” minősítették. Hamarosan újabb fordulópont következett, ugyanis 1848. szeptember 11-én lemondott a Batthyány-kormány, majd megalakult az Országos Honvédelmi Bizottmány Kossuth Lajos elnökletével.

Kossuth a rendőri osztály vezetésével Madarász Lászlót bízta meg, ami nem bizonyult jó döntésnek, hiszen Madarász a forradalmi terror híve volt. A december közepén megalakult Madarász-féle rendőrség nem sokáig élvezhette a hatalom örömét, ugyanis 1849. május 1-jén a Belügyminisztérium újjáalakult, élére megint csak Szemere került, aki feloszlatta a Madarász-féle rendőrséget, majd folytatta a már korábban megkezdett munkáját.

A feltételek változása

Egy 1848-as törvény minden egészséges, vagyonnal rendelkező 20 és 50 év közötti férfi számára kötelezővé tette a nemzetőri szolgálatot; ez a testület elsősorban rendvédelmi feladatokat látott el.

A Magyar Király Csendőrség 1881-es megalakulása után már sokkal összetettebb feltételeknek kellett megfelelni: csak olyanok lehettek csendőrök, akik magyar állampolgárok voltak, letöltötték a katonai szolgálatukat, valamint feddhetetlen előélettel rendelkeztek, de feltétel volt a szellemi épség, a nőtlenség és az írástudás is.

Ami a fizikai paramétereket illeti: a csendőrjelöltnek 20–40 év közötti egészséges férfinak kellett lennie, a minimális magasság pedig 163 centiméter volt. Az 1920-as trianoni békeszerződés után annyi változott, hogy az elvárt magasságot 165 centiméterre emelték. A csendőrséget végül a rendőrséggel való összeférhetetlenség miatt 1945-ben feloszlatták; hazánkban ekkor nyílt meg a nők előtt is a rendőri pálya.

Napjainkban már sokkal több elvárásnak kell megfelelni ahhoz, hogy valaki rendőr lehessen: nem elég a szakirányú végzettség, a jelentkezőket szigorú alkalmassági vizsgálatoknak vetik alá – ebbe beletartoznak az egészségügyi, pszichológiai vizsgálatok –, illetve a műveltségi teszteken is meg kell felelniük.

Címkék: történelem, rendőrség, rendészet, történeti írás, poroszlók, titkosrendőrség, pandúrok