Zebegény- kicsit másként
Gózon Francisco Caracasban született, a főiskolát Magyarországon végezte. Azóta operatőrként dolgozik itthon és külföldön. Családjával öt évig Spanyolországban élt, vissza akartak költözni Venezuelába, végül itt maradtak, és Zebegényben telepedtek le. Nagy élmény volt vele bejárni ezt a gyönyörű Duna menti falut.
Zebegény elszigetelt, zárt falu volt, a századfordulón a budapestiek fedezték fel mint a Dunakanyar egy kis gyöngyszemét. Egyre többen költöztek ki a faluba, például Szőnyi István, aki nemcsak jó festő volt, hanem mester is, és akit a tanítványai ide is követtek. A művészekkel és a betelepülőkkel átalakult, kitágult Zebegény élete.
A falunak nem volt temploma, csak a Kálvária-domb sziklájába vájt kis kápolnája. A 20. század elején közös, nagy összefogással épült fel a templom. A falu a fiatal építészt, Kós Károlyt bízta meg a tervezéssel. A szecessziós stílusú épület igazi remekmű, nemcsak kívül, belül is gyönyörű.
Franciscóval lesétálunk a Duna-partra. Ő itt mindenkit ismer, ezért mindenkinek köszönünk. Szemben a pilismaróti strandot látjuk, oda a bulizni vágyók mennek, a zebegényi partszakasz inkább családi együttlétre alkalmas.
Be lehet úszni a Szúnyog-szigetre, ami nyáron csodálatos, és mérete a nevéhez méltó. Ahol ennyi víz van a közelben, három folyó, a Duna, a Garam és az Ipoly találkozik, ott szükség van vízi járművekre is. Lehet bérelni kenukat, kajakokat, szerveznek vízi és biciklitúrákat. Francisco a barátja, Máté Endre honlapját ajánlja, mert ő azt is feltünteti, hogy a közelünkben hol a legjobb a sör…
A Napraforgó utcában gróf Apponyi Franciska építtetett sváb és szlovák házakat. Ő volt az, aki a harmincas években felkarolta a szegény gyerekeket, akiket kirándulni vitt, mesélt nekik, tanította őket.
Közösen hoztak létre egy kis „virágköztársaságot”, a Virágegylet Zebegényt. A gyerekek kortól függően virág- vagy állatnevet kaptak, a grófnő Napraforgó lett. A hagyomány folytatódik, három éve az ide születő babák is kapnak ilyen nevet, amit ráírnak egy kis fatáblára, és a Duna-part fölötti kertben elültetett növény mellé leszúrják.
Szintén az utcában található a Maróti-villa. Maróti Géza építész, szobrász Amerikában és Mexikóban is dolgozott, majd Zebegényben telepedett le. A ház a hatvanas években szülőotthonként működött, több zebegényi itt látta meg a napvilágot. A templom mellett állították fel Maróti gyönyörű szobrát Szent Erzsébetről, melyet a feleségéről mintázott.
A Napraforgó utcából pillantjuk meg a hegyoldalba épült házat, amely Amrita Sher-Gil családjának a villája volt. A magyar–indiai származású festőnő gyerekként gyakran töltötte a szünidőket Zebegényben, a falu nagy hatással volt a festészetére.
Tavaly nyáron a Zebegényi Amrita Társaság kültéri-molinó kiállítást rendezett, Amrita Sher-Gil nyomában címmel. A festőnő nagybátyjánál, Baktay Ervinnél komoly társaság gyűlt össze, a harmincas évek elején itt építették fel az első indián tábort, melyet Baktay mint Heverő Bölény nagyfőnök vezetett.
Beérünk a „bárnegyedbe”. Körülöttünk mindenféle éttermek, kávézók, mi a Mókus Sörözőt választjuk, ahol hagyományosan a helyi erő üldögél. Nincs tele, dél körül én vagyok az egyetlen nő. Francisco a fesztiválokról mesél.
Van Tök- és Gőzgombóc Fesztivál, de Francisco kedvence a kétnapos őszi Sárkányfesztivál. A hegytetőről, a Sárkány-dombról az egész Dunakanyar látható. Az emberek ilyenkor fekszenek a fűben, vagy kínálgatják egymást mindenfélével. Még sárkányépítő műhely is van. A Sebegin Hagyománymentő Egyesület a Gőzgombóc Fesztivállal a sváb hagyományokat szeretné feléleszteni.
Újabb ismerős. Ő be is hív magához. Kopi Mundi Zoltán, aki a Dunából partra vetett uszadékfából készít hangszereket és barvájokat, ez utóbbiak szarvas lények, a csodaszarvas és a nyárfa keverékei. Uszadékfából készült a batéta, a barbár térdtambura, csónakból a fidula, gyümölcsösládából és egy tonettszékből a citera.
Fölballagunk a Kálvária-dombon az Országzászlóhoz, mely a '30-as években épült, Maróti Géza tervei alapján. Túlélte az elmúlt rendszert, ami a falubeliek furfangosságának köszönhető. Korlátot építettek köré, és azt mondták, hogy ez egy kilátó.
Elsétálunk Farkas Vince hajóskapitány múzeuma előtt is, aki, míg élt, maga vezette körbe a látogatókat. A Szőnyi István Emlékmúzeum kertjében megkeressük a híres padot, melyet a mester is megörökített.
Elindulunk vissza a templomhoz. „Jó napot, szia, Francisco!” Nekik ma még nem köszöntünk?
Még nincs hozzászólás