A Ridikül Magazin megrendeléséhez kattintson erre a sávra!

Ridikül Magazin logo

X és Y generáció

Soha nem volt még olyan komoly kommunikációs zavar a nemzedékek között, mint amilyet most az X és az Y (na meg a Z) generáció között tapasztalunk. Okokat és megoldásokat keresünk Tari Annamária pszichológussal, a téma elismert szakértőjével.

Fotó: Thinkstock

Az Y generáció, az első digitális nemzedék tagjai még a tinédzser éveikben jártak, amikor utolérte világunkat a digitalizálódás. Az X-ek ekkor már a harmincas éveiket taposták, tehát míg az előbbiek belenőttek, az utóbbiak beletanultak az informatika világába. Az Y-ok élőszó helyett sokszor inkább írásban kommunikálnak, a beszélgetés helye a monitor, az érintőképernyő. „A '82 után született fiatalok kommunikációjára már a gyorsaság, az úgynevezett kognitív gazdaságosság jellemző, egy-két információtöredékből is egész képet alkotnak, ami a Z generációnál éri el csúcsát. A LOL és társai egész mondatokat jelentenek, ami jelentősen lerövidíti a kommunikációra szánt időt”  – mondja Tari Annamária. Mivel a beszélgetések nem élőszóban folynak, fontos elemek esnek ki, mint a metakommunikáció, és nincs az a „szmájli”, ami visszaadná a partner arckifejezését. Kutatások bizonyítják, hogy bár úgy gondoljuk, a másik oldalon épp úgy értelmezik az üzeneteinket, ahogy mi, ez nem így van: 60 százalékban másképpen érti a fogadó, mint a küldő.

„Én tudom a tutit!”
Az Y és a Z generáció főleg azzal veri ki a biztosítékot a szüleinél és a főnökeinél, hogy újraértelmezi a tekintélytisztelet és az alázat fogalmát. Az X szerint az Y nemtörődöm, vállrángató, agresszívan érvényesíti az érdekeit, felületes, nincs benne kíváncsiság. Eközben az Y szerint az X mindenhez ragaszkodik, akkor sem adja át a helyét a munkában, amikor megtehetné, visszatartja az információkat, emellett lassú, rugalmatlan, képtelen alkalmazkodni. Míg egy rendes X bekapcsolja a gépet, és legfeljebb elküld egy e-mailt, addig az Y egyszerre kilenc dolgot csinál rajta. „Ennek egyik fő oka a fordított szocializáció, amit Csepeli György szociálpszichológus írt le. Kemény háború dúl azért, hogy ki tudja a tutit, kié az érvényes, valid tudás. Az X szerint nála a tudás, a tapasztalat, a bölcsesség, amire az Y azt mondja, ez mind nem ér semmit, mert nála az updatelt tudás, azaz a számítógép-használat, a nyelvismeret és a többi” – állítja a pszichológus.

X, Y, Z és az Alfák
Az X generáció tagjai 1965 és 1981 között születtek, a szakirodalom digitális bevándorlóknak nevezi őket.
Az 1982 után, de még 1996 előtt született fiatal felnőttek az Y generációhoz tartoznak, gyerekként találkoztak először a számítógéppel, a technika megszállottjai. Az internet az életük fontos része, több az ismerősük a hálón, mint a valóságban.
Az 1996 és 2009 között született Z generációsok az úgynevezett digitális bennszülöttek, akik okostelefonnal a kezükben születnek, az internetelérés számukra magától értetődő, s életüket el se tudják képzelni a technika újabb vívmányai nélkül.
A 2010 után született kicsiknek is van már nevük: ők az Alfák.

 

A mai fiatal annak adja meg a tiszteletet, akit hitelesnek érez, s ez a korábbi generáció egy részéből óriási haragot vált ki, hiszen ő az, akinek nincs alanyi jogon tekintélye, tettekkel kellene kiváltania. Ez a fajta hitelességi probléma nagyon megnehezíti az életet, pedig nem olyan nehéz orvosolni. „Például egy tanárnak képessé kell válnia arra, hogy ha nem tudja a választ a kérdésre, akkor azt mondja: »nem tudom, de mindjárt utánanézek«. A munkahelyi vezetővel ugyanez a helyzet”.

A nárcizmus kora
Komoly súrlódási pont a munkához való hozzáállás is: az X képes egy munkahelyen ledolgozni az életét, az Y kétévente munkahelyet vált, ami a mosóporához is ragaszkodó szülő szerint akkor is a lojalitás hiánya, ha tudja, hogy nincs már olyan munkahely, ahol negyven évig dolgozik az ember. A magánélet és a munka egyensúlya is fontosabb az Y-nak, mint azt a szülei valaha is képviselni merték: ha kell, ledolgozza a napi 18 órát, de nem vállal rabszolgamunkát, akkor se, ha egy éve nem dolgozik, miközben a szülő már rég megkötötte volna ezt a kompromisszumot. Az Y számára sokszor indokolatlanul magasan van a léc. „Ez a túlzott önbecsülés a társadalmi nárcizmus egyik problémája. A digitális kor és a fogyasztói társadalom elérte, hogy az Y és a Z generáció tagjai valós idejű munkaerő-piaci versenyben vesznek részt. Megtanulták, hogy fel kell fújni magukat, hogy nagynak látsszanak, de ennek sokszor nincs reális alapja. Ha az Y túlzó elvárásait a valóság nem igazolja vissza, az csalódáshoz, depresszióhoz vezethet, amit ellenhatásként egy újabb önbecsülés-injekció követ.” Vagyis újra ott van, ahonnan indult: a felfújt énjénél. Az sem segít, hogy mérhetetlen mennyiségű információ zúdul rájuk, s míg az X-nek még volt szűrője, személyek szabályozták, hogy mikor, milyen információhoz jusson, ma, az online térben ömlik az infó, értéktelen keveredik az értékessel, s hiányzik hozzá a megfelelő kritikai gondolkodás. Létrejön egy túlstimulált állapotot, amire az érzelmi válasz az ingerlékenység, az irritált működés.

A szeretet a kulcs
A megoldás a kölcsönös érzelmi segítségnyújtás lehet. Az idősebbeknek be kell látniuk, hogy ebben a megváltozott világban nem könnyű fiatalnak lenni, a digitális generációknak pedig hallgatniuk kellene rájuk, mert olyan értékeket képviselnek, amire ma is nagy szükség van. Manapság mindennél fontosabb lenne az empátia és az érzelmi intelligencia, miközben épp ezek értéke látszik csökkenni. Verseny folyik mindenért, és keményen harcol mindenki, miközben a kommunikációból kivesznek az érzelmek, a megbecsülés és a tisztelet. „A világban a gyorsulás trendje  érzékelhető, amit ésszel még csak-csak felfogunk, ám érzelmileg nem tudjuk feldolgozni. A jó kommunikációhoz tehát lassú megértés, és olyan kapcsolódási formák szükségesek, amelyekben van még szeretet és elfogadás.”

Címkék: kommunikáció, x generáció, y generáció, nárcizmus, digitális kor, csepeli györgy

Még nincs hozzászólás

Szóljon hozzá!


Az ide beírt név jelenik majd meg a hozzászólásánál!

Az ide beírt emailcím nem fog megjelenni a hozzászólásban, kizárólag az esetleges válaszhoz tároljuk!

Figyelem! Az ide beírt szöveg minden látogatónk számára látható lesz!

A ridikulmagazin.hu site adminisztrációs és moderálási alapelveibol eredoen elofordulhat késés a beküldés és a megjelenés között!