Vállon veregeti a sorsot, és nagypapaként boldog
Nem biztos, hogy volt már a világon olyan, kicsit sem öreg Lear király, mint amilyet Cserhalmi György formált a Shakespeare-remekmű címszerepéből. A székesfehérvári Vörösmarty Színház produkciójában ugyanis nem idős, halálra készülő aggastyán, hanem a saját tévedéseitől és mások árulásától megviselt, de bukásában is legyőzhetetlen, tragikus hérosz a száműzött király. A szerintem máig leghitelesebb magyar színpadi hősnek, aki civilben már büszke nagypapa, egy interjúra is volt ideje a próba és az esti előadás közötti pár órában.
RIDIKÜL MAGAZIN Pályája elején sok támadás érte, mert túl egyéninek, öntörvényűnek tartották az alakításait. Mára a színészlegendák közé számít, akinek a jelenléte országos jelentőségűvé tesz egy-egy előadást. Sokkal többet tud a szakmáról, mint harminc évvel ezelőtt?
CSERHALMI GYÖRGY Harminc éve többet tudtam, mert még jól működtek az ösztöneim. Fiatalon, hályogkovács módjára az ember sok mindent megenged magának. Ez a tulajdonság, képesség nem múlik el teljesen, de erőteljesen halványodik. Egy jeleneten, akár egy mondaton belül, még most is beugrik néha egy új variáció ötlete. Vagy nagyon bejön, vagy padlót fogok vele. Ez, persze, nem tesz jót, a partnerek sem szeretik, meglepődnek, nincsenek rá fölkészülve, tehát nem szép dolog. Az emberben mégis felébred a kisördög. Ha nem csinálom meg, akkor rosszul alszom. Ott van ugyanakkor a szorosan vett szakma, tehát a bepróbált rész, amivel minden premier előtt elbíbelődünk egy-két hónapot, éjjel-nappal, mivel ez huszonnégy órás meló. Ha mindenki hozzáteszi a magáét, még a rendező is, akkor az így létrejövő produkció esetleg már lehet valamiféle művészet.
RM Nem szereti a művészet szót?
CSGY Nem tudom, hogy az micsoda. Nem tudom definiálni. A színészet inkább szakma. Kell hozzá egy jópofa alapadottság, amihez sok mindent meg lehet tanulni, hozzátenni. Ha ne adj' isten – illetve, adja az Isten –, van az embernek valamiféle sajátossága, egyénisége, akkor ezzel elég jól el lehet szórakozni. Ennél bölcsebbet nem tudok mondani arról a negyvenöt évről, amit benne töltöttem.
RM A művészet veszélyes, már ha valaki komolyan csinálja. Olyan, mint az extrém sportok: lehet kockáztatni, de ha nem sikerül, óriási a bukás.
CSGY Nem mondom, hogy kiprovokálom őket, de szeretem a bukásokat és a kudarcokat. Állati jók. Nagyon helyrepakolják az embert.
RM Sok jelentős bukása volt?
CSGY A valós arány ötven-ötven százalék. Ez már a házasságban is jó arány. A szakmában is siker, ha az ember ötven százalékban talpon marad.
RM Milyen hasznos kudarcai voltak?
CSGY Találkoztam emberekkel, akik valami újat hoztak az életembe. Olyasmit, amit nem értettem meg azonnal. Nagy pofára esés, amikor az ember saját tévedhetetlenségébe vetett hitén, mint egy rossz harisnyán, felszaladnak a szemek. De közben marha jó is. Előbb-utóbb mindenki rájön, főleg, ha öregszik, beleöregszik a szakmájába, hogy rengeteg jó gondolat létezik, ami nem az övé. Ilyen fickókkal nagyon jó együtt lenni, dolgozni. Most a szakmáról beszélek, de talán az életről is.
RM Egy régi interjújában négy, önnek fontos embert említett a szakmából. Gobbi Hilda, Bódy Gábor, Latinovits Zoltán és Őze Lajos nevét. Ez a névsor ma is érvényes?
CSGY Igen. Gobbit idősebb korában ismertem meg. Hihetetlenül jó humorú, önironikus, a helyzeteket pontosan látó ember volt. Tele olyan tartalmakkal, amik nekem is szóltak. Igen, talán azt is mondhatom, hogy példamutató ember volt, azzal együtt, hogy soha nem jártam a nyomában.
RM Azt mondják, volt idő, amikor féltek tőle a kollégái, a hatalma miatt.
CSGY Nem volt neki sohasem hatalma. Jó, mondják, hogy amikor kocsival behajtott a pártbizottság elé, és az őr rászólt, hogy ott tilos parkolni, azt felelte: magának! Ezekből tényleg nem lett baja. A temetésén azt mondtam, hogy ő volt az egyetlen, és így az utolsó igazi komcsi. Ha akadt volna még néhány olyan típusú kommunista, mint Gobbi Hilda, én is az lettem volna. Soha semmit nem tett magáért. Mivel családja nem volt, a Magyarországon létező színház-egészért dolgozott. Ez gyönyörű dolog.
RM Őze Lajos?
CSGY Neki a magánfilozófiája volt csodálatos. Ahogy járta az életét, ahogy újra és újra rá kellett döbbenni mellette, mennyire másképp gondolkodik. Ez, persze, bezárta őt a csak rá jellemző magányába. A színészóriás, aki egy tipikus, meggörnyedt, behúzott kalapú, szűkre szabott vállú kisember. Nagyon nehéz ezt elmondani. Ki-be járt, össze-vissza karistolt benne a szerep, meg az élet. Elég sokszor volt szerencsém vele beszélgetni, inni is, ha úgy hozta a sors. Nagyszerű élmények ezek.
RM Latinovits?
CSGY Zoli volt a nagy nemzeti magány. Ez a dolog másik oldala, és egyiket sem szeretném a másik alá vagy fölé helyezni. Mindegyik a maga helyén fontos. Jó, hogy kicsit odaengedtek maguk mellé, megtapasztalni, rálátni.
RM Mindhárman idősebbek voltak önnél. Bódy Gáborral viszont nagyjából egykorúak lehettek.
CSGY Gábor a korosztályosom volt. Furcsa utat futottunk be mi, ketten, az alatt a rövid idő alatt, ami megadatott. Erről nem is szívesen beszélek.
RM Kevés ember tudta megfejteni mindazt, ami vele történt, ami róla kiderült. Magának sikerült?
CSGY Ez a történet az én síromig tart. Jobb találni valamiféle magyarázatot, mert azt talán könnyebb cipelni. Nem mintha lusta lennék, de mégis. A másvilágon úgyis seggbe rúgom, ha találkozunk.
RM Shakespeare-i fenyegetés.
CSGY Shakespeare furcsa szerző volt. Petőfi azt mondta róla, hogy ő a Teremtés fele. Én meg, mint színész eltáthatom a szám, és az jön belőle, amit megírt. Hazudós szerző. Minden áldott nap, ahányszor csak olvasni, mondani kezded a szövegét, valami mást súg. Van, hogy eltévedsz benne, mászkálsz össze-vissza, nem akar megjelenni a szerep, erre egyszer csak ad egy mondatot, ami hirtelen mindent kinyit, ami megment téged. Minden sorában ott érzem a nagy ravaszt. Tévedhetetlen életösztön mozgatta, és engem is megtanít, hogyan kell gondolkodni a világban.
RM Találtam egy mondatot Hrabal Gyöngéd barbárok című könyvében, az interjú előtt, amit valamiért ide illőnek érzek. Így szól: „Én ahhoz a büszke generációhoz tartozom, amely komolyan veszi az életet”. Kívülről nézve, Cserhalmi György is ilyennek látszik. Mi a helyzet belülről?
CSGY Nem tudom, hogy büszke lehetek-e a generációmra. Azt még kevésbé, vajon a generációm büszke lehet-e rám. Kétségtelenül akad olyan része a valóságnak, amitől valamiféle különös büszkeség, vagy inkább makacsság tölti el az embert, hogy a világgal szemben magyar. Piha. Van Hamvas Bélának egy érdekes fejtegetése arról, hogy a Lajtán túl személyiségek élnek, nálunk meg egyéniségek. Az egyéniség járja a maga önpusztító köreit, megy mindennel szemben, rombol, épít. Váratlanul fölemel, de bemutat példaszerű bukásokat is. Ezekről a tulajdonságokról nem szabad lemondani, bármilyen kockázatosak is. Nem azt mondom, hogy egy személyiség nem lehet elbűvölő, lefegyverző, de én mindig jobban szerettem a Vologya Viszockij- vagy a Zbigniew Cybulski-féle egyéniségeket, mint a kitalált fiúkat Amerikában. Ha tökéletesen ismernénk az életüket, és abban mindössze húsz százalékot találnánk, ami jó, akkor is őket választanám.
RM Akiket fölsorolt, általában korán haltak.
CSGY Cybulski negyvenéves volt, Latinovits, Viszockij, Gérard Philipe, Steve McQueen se öregedett meg.
RM Cserhalmi György viszont szerencsére él és virul. Kicsit nyikorgó ízületekkel ugyan, de ha a szerep úgy kívánja, még mindig öt percig cipeli a kolléganőjét az ölében. Ráadásul most lett a Nemzet Színésze, a tavalyi évadbeli alakításai országos visszhangot keltettek. Ezek szerint van ezen az úton olyan járda is, amin jó irányba mehet a vándor, anélkül, hogy korán szakadékba zuhanna.
CSGY Ezt a történetet eddig még soha, senkinek sem mondtam el. Most megteszem – remélem, a mester nem koppint az orromra miatta. Nyolc-tíz évvel ezelőtt megkeresett Czeizel Endre. Azt mondta, hogy különféle kutatásai alapján nekem már évek óta halottnak kéne lennem. Hogyhogy él? – tette föl a kérdést. Nyilván viccesen. Szeretett volna valamiféle előadás-sorozatot is, ahol én is megjelenek, de lemondtam.
RM Minek tulajdonítja ezt a kedvező rendellenességet?
CSGY Sokat sportoltam. Nem a versenysportra gondolok, hanem arra a napi több óra munkára, amit éveken át végeztem különféle edzőtermekben vagy másutt. Ez sok mindenen átviszi az embert. A másik ok az lehet, hogy nem nagyon szoktam szomorkodni. A barátaim közül sokan az élet depressziósai lettek. Én átvidámkodom az életem. Haveri kihívás az egész. Ő az élet, én meg én vagyok. Ha vállon vereget engem, én is vállon veregetem őt. Egyszer úgyis eljön az a pillanat, amikor komolyra fordul a dolog. Van abban valami gyönyörűen spirituális, amikor az embert könnyes szemmel körülállják, ő meg azt mondja: a fenét, csak átmegyek egy másik dimenzióba, bocs. Semmiféle misztikus dolgot nem szeretnék idehozni, távol álljon tőlem, de az élettel való barátsághoz hozzátartozik a halállal való jó viszony. Ha jön, akkor haverként fogadjuk, nem mint valamiféle ellenséget, akitől be kell tojni.
RM Gyakran gondol erre?
CSGY Amikor az ember elmúlik hatvan, hatvanöt, hatvanhat, előbb-utóbb megjelennek az ilyenfajta gondolatok. Borzalmasan sok pályatársat, barátot, idegent láttam eltávozni. Ha egy pillanatra sem akadna be, hogy egyszer csak hozzám is megérkezik, akkor bajban lennék. Jó ezen töprengeni. Szeretnék megfelelni a nővéremnek, akit hatvannégy évesen vitt el a halál, és olyan elegánsan csinálta végig az egészet. Meg a másik nővéremnek is, aki segített. Ő pszichiáter. Néha megijedek, nekem is megy-e majd ilyen emelt fővel. Majd azt mondom a nővéremnek: igen, úgy csinálom, ahogy tőled tanultam.
RM Több szempontból is szerencsés ember. Ezek közül az egyik, hogy még él az édesanyja.
CSGY Igen. Most megyek hozzá, Debrecenbe.
RM Hány esztendős?
CSGY Kilencvennégy éves. Szellemileg rendben van. Járni nem nagyon tud, de az a lényeg, hogy lehet hozzá menni. Utána pedig rögtön indulhatok az ő dédunokájához, az én unokámhoz, Miskolcra. Látom az elmenőt, és azt, aki jön helyette. Ez egyrészt megrendítő, másrészt gyönyörű! Ha van az életben folyamatosság, akkor ez az, és ennek így van is értelme.
RM Mára sok fiatalabb kollégája számára maga lett az, akinek az útját folytatni kell. Morális és szakmai irányadó.
CSGY Nem hiszem én ezt. Beülnek a próbáimra, én is ülök az övéken. Sokat röhögünk, ha hülyeséget csinálunk. Van, amit szívesen megtanulok tőlük, és vice versa. Valami folytatódik. Többek között ezért jó most itt lenni, Fehérvárott. Bent ül négyszáz ember esténként, eljönnek a napi munka után, gyalázat lenne nem a maximumot nyújtani nekik. Ez a lényeg.
RM Apának is olyan felelősségteljes volt, mint színésznek?
CSGY Soha nem éreztem jó apának magam, pedig a lányom szerint az vagyok. Az igaz, hogy amikor tanultam a szöveget, és a gyerek felmászott a nyakamba, letettem a példányt. Ahogy nézem a régi, eleinte fekete-fehér, később egyre színesedő fotókat, olvasgatom a leveleket, amiket a lányomtól kaptam, vagy én írtam neki, a feleségemnek, klassz kis élet képe rajzolódik ki. Működőképes csapat voltunk, és talán ma is azok vagyunk.
RM Nemrég egy unokával bővült a csapat.
CSGY Erről nem kéne beszélnünk. Ha bekapcsolom a Lenke gombot, órákig nem tudom abbahagyni
RM Szeret nagypapa lenni?
CSGY Meglátom, és elsírom magam, de legalábbis könnybe lábad a szemem. Fantasztikus, ahogy az egész bizalmával feléd fordul, és úgy adja magát, ahogy adja. Nincs annál szebb, mint ezt a megtapasztalni, kiérdemelni, fölnevelni.
RM Mennyi ideje jut arra, hogy a kezébe fogja az unokáját?
CSGY Egész nyáron fogdostam. Hála Istennek, beteg voltam, úgyhogy tehettem. Ott voltak nálunk, Kékkúton. Én már hajnalban bóklászni szoktam a kertben, szedem a csigákat, teszek-veszek. Amikor meghallottam, hogy nyílik a teraszajtó, tudtam, hogy mindjárt megjelenik a lányom, karján a gyerekkel. Vártam őket. Mentünk hárman körbe a kertben. Ő nézte a fákat, a fényeket, a madarakat. Nagy felfedezés figyelni, ahogy ő felfedez.
Most pedig igyunk egy kávét, aztán, ha nem baj, elköszönök, mert mindjárt öt óra, és egy kicsit pihennék az előadás előtt.
Még nincs hozzászólás