"Újra összeraktam magam"

2016. június 21. | Írta: Mester Ágnes

Vannak megkerülhetetlen szerelmek, amelyek ellen nem kapálózunk akkor sem, ha tudjuk: nemigen lehet más a vége, mint az elválás. Mert egész életünkben bánnánk, ha nem történt volna meg. Ilyen volt Oszter Alexandra szerelme a kisfia apjával, Axel Bernstorff ír-dán fotóművésszel.

„Két évig voltunk együtt, de én a harmadik hónapban már várandós lettem, ezért házasodtunk ilyen gyorsan össze. Nem így terveztük, sőt, sehogyan se terveztük, én épp egy olyan életszakaszban voltam, amikor meg se fordult a fejemben, hogy férjhez menjek.

Axel szerelem volt első látásra, sőt, több: amikor először megláttam, beúszott az agyamba egy mondat: ez a férfi lesz a férjem! Amitől nagyon megijedtem egyébként – hát hülye vagyok én, hogy ilyeneket gondolok? Amikor kiderül, hogy tényleg így lesz, fontos megérzésnek, isteni útmutatásnak tartottam: rendben van, minden út errefelé vezet, akkor ezt így kell csinálni.”

Alexandráék igyekeztek összecsiszolódni a mindennapokban, de ahogy ő fogalmaz, a materiális dolgokon elcsúszott a kapcsolatuk.

„Akkor is azt gondolom: ez egy rövid, de értékes dolog volt, és a legértékesebb, ami született ebből, a kisfiam – és a lelki fejlődésem. Végül azért mentünk szét, mert beláttam, mi ketten nem tudunk ebből a kapcsolatból jobbat kihozni.

Annyira mások voltunk, annyira eltérően láttunk egy-egy szituációt, hogy az teljesen összeegyeztethetetlen volt. Axel például sosem értette meg a magyar mentalitást. Hogy például amibe ő rengeteg energiát fektetett, amin napokig dolgozott, azért miért annyi pénzt kap, amennyiből egy csekket sem tudunk befizetni.

És én támogattam, elmondtam, hogy csodálatos, amit csinál, hogy tényleg így kell, de nem kérheti a tizenkétszeresét annak, amit ajánlottak érte, mert egyszerűen nem veszik meg. Ezt sosem fogta fel. Én pedig nem tudtam vele külföldre költözni, hiszen ott nincs színház, nem tudok játszani, én magyar színésznő vagyok.”

Alexandra ízekre szedte magát, kutatta, hogy benne van-e a hiba. Végül arra jutott, hogy ez a dolog egyszerűen így alakult.

„Újra összeraktam magam alkotóelemeimből, miután megvizsgáltam őket egyenként: ki vagyok, mi a célom, mi a fontos, mi nem, milyen elveket vallok. Megismertem magam annyira, hogy tudjam: mi kell ahhoz, hogy rendben legyek. És ha az ember magában is egység, akkor képes egy hasonlóan kerek embert vonzani. De a boldogság nem kívülről fog jönni, annak belül kell lennie.” 

Címkék: szakítás, értékrend, belső rendrakás