Tütü és spicc-cipő
Egyre több nő dönt úgy, hogy felnőtt fejjel áll a balettrúd mellé. Balettozni márpedig nagyon jó, és a hiedelmekkel ellentétben nem csak gyermekkorban lehet elkezdeni. Divatba jött a romantika, a balerinák varázslatos világa pedig olyan klasszikus értéket képvisel, ami nagyon is hiányzik ebből a világból.
Amikor Miskovitz János felnőttbalett-oktató megtudja, hogy életem első balettórájára készülök, egy pár balettcipővel ajándékoz meg. Bár gyermekkoromban az öcsémmel együtt részt vettünk néhány balettórán, a mesternő elköltözött városkánkból, így sajnos hamar véget ért a pályafutásunk.
A balett birodalmába lépve azonban hangosabban dobban a szívem: tütük és fodrok mindenütt és minden méretben, fényesen csillogó táncdresszek, és természetesen előkerülnek a legendás spicc-cipők, majd a balerinák lapszoknyáit is megcsodálom. Ennyi szépség láttán kellemes bódulat lesz úrrá rajtam, ám János tekintetét látva nem én vagyok az egyetlen, aki könnyen fanatizálható, ha erről a remek mozgásformáról van szó.
„Amióta az eszemet tudom, balettmániás vagyok, és ezt egyáltalán nem szégyellem. A balett ugyanis örök, akár a szépség, és sosem megy ki a divatból, hiszen az egyetemes kultúra része” – meséli el hitvallását az egykori táncos, aki szerint teljesen felesleges összehasonlítani a klasszikus balettet a kortárs műfajokkal.
„Mostanában sok más mozgásforma divatossá vált, sajnos a balett hátrányára. Pedig mindegyik táncnemnek megvan a létjogosultsága, szerepe.”
Miközben beszélgetünk, egyre-másra érkeznek a felnőtt balettnövendékek. Az ötvenkét éves Bernadett a jövő héten vesz részt élete első balettóráján. Azt mondja, már nagyon hiányzik neki a mozgás, hiszen gyermekkorában ritmikus sportgimnasztikázott. Bernadett jól tudja, nem ő lesz a következő Aleszja Popova, mégis vonzza ez a mesebeli világ.
Néhány perc múlva befut a huszonhét éves Adrienn is, aki ugyancsak beiratkozott a kezdő balettre. Ő akkor képedt el, amikor észrevette, hogy a sok ülőmunka miatt már alig bír lehajolni. „Szeretnék sokkal hajlékonyabb lenni, és a kikapcsolódás sem utolsó szempont. Néha úgy érzem, az agyamra megy a munka, úgyhogy tartalmas hobbira van szükségem, és a balett az.”
Sietősre fogom, mert igyekeznem kell az órára. A fehérre festett falak között véget nem érő balettrudak, hatalmas tükrök húzódnak, és lágy zongoramuzsika szól, ahogy az a nagykönyvben meg van írva. Az öltözőben rengetegen készülődnek az órára. Vannak köztünk idősek és nagyon fiatalok, dundik és véznácskák: máris megkönnyebbülök, hogy itt senkit sem foglalkoztat a másik külleme.
„Mi nem balettművészeket képzünk, hanem az a cél, hogy minden nő örömét lelje a mozgásban, a táncban. Csodálatos klasszikus zene szól közben, s ez feltöltődés a testnek és a léleknek is” – meséli Lukács Annamária balettoktató, aki légies termetével, fehér harisnyájával és lapszoknyájával, kecses mozgásával és alabástrom bőrével megtestesíti mindazt, amit a balerinákról képzelünk.
Annamária kislánykora óta balettozik, ez amúgy annak idején nem volt könnyű egy vidéki kisvárosban élve. Az ifjú táncművésznő szerint a kultikus balettfilm, a Fekete Hattyú 2010-es premiere óta hatalmas divat lett felnőtt fejjel is belevágni a balettbe.
„A tanítványaim mindig arról számolnak be, hogy pozitív irányban változtat rajtuk ez a mozgáskultúra. Gyönyörűvé válik a tartásuk, rugalmasabb lesz a testük, fejlődik a testképtudatuk, s nem utolsósorban az önbizalmuk is izmosodik.”
Besereglenek a többiek, és elkezdődik az oktatás. A lágy zenére kihúzzuk magunkat: has be, fenék be, a fej oldalra biccent, és alapállásban, azaz prepozícióban tartjuk a kezünket. Az oktatónő francia kifejezéseket sorol, a növendékek pedig pontosan követik az utasításait.
„Jeté, demi plié, relevé” – a balett szótárában, bizony, minden franciául van megírva, ezeket meg kell tanulni a gyakorlóknak. Próbálom állni a sarat, és egész órán olyan kecsesen tartani magam, mintha spiccelve születtem volna.
Bár ez a mozgás kifejezetten sok koncentrációt igényel, a balettóra hangulata egyáltalán nem poroszos, Annamari humorbonbonjait értékelik a fáradó tanítványok. Az óra végén még sasszézni is megtanulok, és bár a könnyed galoppügetést kissé bumfordi módon teljesítem, ez egyáltalán nem zavar, a többi lánnyal együtt jót derülök a végeredményen.
Malota Erzsébet, a Corvinus Egyetem docense egy éve jár balettra, és valósággal beleszeretett a klasszikus műfajba. Zsóka új barátnőkre is szert tett. „A balettiskolában olyan mesevilágban érzem magam, ahová ugyan nem tartozom, mégis rövid időre a része lehetek. Felveszem a szerencsére egyre kopottabb balettcipőmet, és abban az egy órában a kemény munka mellett elvarázsolódom. Nem utolsó szempont az sem, hogy itt barátságok is szövődnek.”
Zsóka és új barátnői készítettek már közösen tütüket, balettos pólóban járnak, egy közös balettbuli alkalmával pedig huszonnégy balettnövendékkel együtt közösen sétáltak végig tütüben a Rákóczi úton.
„A csoportunkban balettről beszélgetünk, és ilyen filmeket ajánlunk egymásnak. Újabban pedig elkezdtünk balerinás relikviákat gyűjteni. Ez segít abban, hogy a mindennapokban is átjárjon minket a balettos feeling.”
A már említett balett-érzés pedig minden nő sajátja, hiszen kell a romantika. Ékes bizonyíték erre, hogy hónapok óta képtelenség jegyet kapni a Hattyúk tava- és a Diótörő-előadásokra. A balettiskolák azonban tárt kapukkal várnak mindenkit, korra, nemre és testsúlyra való tekintet nélkül!
Még nincs hozzászólás