Templomjárás bakancsosan
Az a jó a barangolásban, hogy mindig érik az embert váratlan meglepetések. Van, amikor a tartós esőzések után előbukkan egy patak, aminek korábban nyoma sem volt. Az erdőket járva addig nem látott barlang kerül elő, most meg templom búvik meg egy olyan csalitosban, ahol húsz évvel ezelőtt csak rom árválkodott.
Ez a túra úgy kezdődött, mint a mesék. Egyszer volt, hol nem volt egy keletelt templomrom. (Keletelt az olyan templom, amelynél az épület tengelye kelet–nyugati fekvésű, és belső elrendezése szerint a celebráló pap és a hívők kelet felé fordulva imádkoznak.)
A homlokzatán lévő barokk stukkómaradványok után 18. századinak gondolhatnánk, de a különféle falrakásokból, elfalazásokból és a közeli szántóföldeken talált cseréptöredékekből joggal lehetett arra következtetni, hogy jóval korábban épült, és több átalakításon esett át.
Császárfáktól szegélyezve
Pesthidegkút határában jártam, az újjáépített gercsi templomnál, amely 1997-ig csak gercsi templomrom volt. A Csúcs-hegy és a Vihar-hegy közt hosszú lejtő terül el az álmos szeptemberi fényben, gyalogbodza- és csipkebogyóbokrok közt visz az út, aztán átvált katángmezőre, amelynek végén felsejlik a templom piros cserépteteje.
Megbújik a dombok cserjéi közt, de a felé vezető utat könnyű megtalálni, hiszen pár éve ültetett császárfák szegélyezik, mindegyik az ültető család vagy közösség, illetve egyházi személy nevével ellátva. Szokatlan látvány a sokféle mezei virág közt a császárfa, ami képes 10–25 m magasra is megnőni, és ha a gyökérzete tisztességgel megkapaszkodik, dacol a faggyal, szárazsággal, szennyezett levegővel.
Láttam már teljes szépségében kékleni hatalmasra nőtt példányát, impozáns látvány, illik rá a császári elnevezés. Hazai sétányainkon ritka ez a fa, igaz, a gercsi templom sem átlagos, a több évszázados Csipkerózsika-álomból ébredő istenháza megérdemli, hogy a hozzá vezető út ne hétköznapi legyen. Néhány év múlva ez a fasor Pesthidegkút határának látványossága lehet.
Átépítések sora
Gercs falu első említése 1212-ből való, egy oklevél későbbi átírásából maradt meg, és nagy valószínűséggel ott terülhetett el, ahol a templom is állt. 1956-ban hosszas feltáró munka után megállapították, hogy a 13. századi, torony és valószínűleg karzat nélküli, déli és északi bejáratú templomot a 18. század folyamán többször átalakították. A templom végleges pusztulásának ideje az ásatások eredményeiből nem derült ki.
A középkorban birtokügyek kapcsán került elő a falu, a „Gerchei” családnév formájában. A török megszállás alatt a budai szandzsákhoz tartozott az 1580–81 évi kincstári összeírás szerint. A töröktől való visszafoglalás után már nem esik szó a faluról. Nemcsak Gercs, de Óbuda számos gazdag falva is elpusztult 1595-ben, amikor Esztergom felszabadult, és végvidék lett. Esztergom várkapitánya Budát is fel akarta szabadítani a török alól, ezért a környékbeli falvakat elnéptelenítette.
A 18. századi átépítések során karzatot építettek a templomba, a szentélyt északról sekrestyével bővítették, délről pedig hozzáépült egy kívülről megközelíthető helyiség. Ennek szélesebb ajtónyílása arra utal, hogy ravatalozó lehetett, amire nagy szükség is volt a pestisjárványok miatt. (Súlyos csapás érte Hidegkutat 1739-ben: a faluban tombolt a fekete pestis.)
Új életre kelve
1817-ben a templom kegyképét, felszerelési tárgyait elvitték Máriaremetére. 1829-ben már csak romként említették az épületet. Sokak kívánsága lehetett, de kevesen hittek benne, hogy egyszer újjáépül a gercsepusztai Boldogasszony-templom.
És mégis megtörtént a csoda: Dékány Vilmos Esztergom–budapesti segédpüspök 1997. augusztus 15-én, Nagyboldogasszony napján szép számú hívősereg jelenlétében áldotta meg Isten házát, majd bemutatta benne az első szentmisét.
A templom új életre kelt, már egy évtizede tartják benne a húsvét vasárnapra virradó éjszaka a húsvét vigíliáját, a világosság győzelmét a sötétség fölött. A templom díszkivilágításban úszik ilyenkor, a virrasztók így emlékeznek meg a Világ Világosságának feltámadásáról. Húsvét vasárnap reggel az „asszonyok miséjét” tartják, annak emlékére, hogy Jézus sziklasírját a megfeszítés utáni harmadik napon üresen találták.
A húsvét vasárnap reggeli ételszentelésre az elmúlt években a templom előtti térségen került sor. A pesthidegkúti asszonyok és lányok, de még a férfiak is kihozzák ide magukkal az ünnepi kalácsot, sonkát, tojást, és megszenteltetik a plébánossal.
A templom kapujától nem messzire ácsolt pad található, mellette fehér kőkereszt áll négyszögletes alapon. A gót betűs német fölirat és az alatta levő 1930-as évszám arról tanúskodik, hogy ezt a keresztet a szomszédos Pesthidegkút szorgalmas svábjai állították 1930-ban, azelőtt, hogy többségüket 1946-ban elüldözték.
Sziklás platóról
Elsétálok a templomhoz közeli Paprikás-patakhoz, ami Budapest Kővár városrészének külterületén ered, s a Hármashatár-hegy délnyugati és a Vihar-hegy déli lejtőin lefolyó vizeket hozza.
Magasan jár még a nap, lenne idő felkapaszkodni a fantasztikus kilátást nyújtó Újlaki-hegy (448 m) kopár csúcsára, ahonnan ilyen tiszta időben a Dunáig is ellátni, megmutatja magát a Gellért-hegy is, de a Budai-hegység összes csúcsa is beazonosítható a sziklás platóról. Az elszánás megvan, a Vihar-hegy oldalán úgy érzem, ha lassan is, de felérhetek. Friss vizet töltök a kulacsomba, azután nekivágok.
Elvadult gyümölcsösökön át visz az út, kerülgetem a vaddisznók fürdőit, barátkozom a szabadon legelő lovakkal, a hegyre kapaszkodó mezőn szénagurigák sorjáznak. Lábam alatt a mező selymesen vadvirágos, az ősz jelez sárgálló csipkebogyóival, vöröslő galagonyával.
Még nincs hozzászólás