Tavaszi szünetben hozzád megyek feleségül!
Gondterhelt arc, sápadt szeplők. A leckeírás közben és után számolatlanul szaporodnak az arany filctollal rajzolt szívecskék, bennük két monogram, Kristófé és az övé. A szív át van lőve egy szörnyű nyíllal, csöpög belőle a vörös vér.
Most már nem kétség, szerelmes a gyerek. A szülő legszívesebben felkapná, agyoncsókolná, meg is csiklandozná, csakhogy mindenféle szélsőséges reakció szigorúan tilos. Bármilyen vicces is, hogy még ki sem tudja tisztán mondani az r betűt, máris szelyelmes, kinevetni nagyon rossz ötlet.
’Szelyelmes’ vagyok beléd
Persze, nem kell annyira komolyan venni a gyerekszerelmet, mint egy felnőtt szerelmi kapcsolatot, de érdemes tisztelettel és megértéssel kezelni, mert a gyerek számára ezek az érzések valósak és fontosak. A kisgyermekkori szerelem segíti a gyereket abban, hogy megértse az érzelmeket, kötődjön másokhoz és megtanulja az empátiát. Ezek az első kis barátságok segítenek neki, hogy később egészséges kapcsolatai legyenek.
Anya lesz a feleségem…
3-6 éves kor körül elérkezik a gyermekek pszichoszexuális fejlődésének az az időszaka, amikor a gyerek az ellenkező nemű szülő iránt érez elköteleződést. Azt szeretné, ha a másik szülő háttérbe vonulna. Ezt a tudattalan vágyat, amit ilyenkor a gyerekek éreznek, nevezzük Ödipusz-komplexusnak a fiúknál, és Elektra-komplexusnak a lányoknál.
A gyerek fejlődésének nagyon fontos állomása ez. Fontos, hogy a gyerek elfogadja, megértse a családban lévő szerepeket, és azt, hogy anya apa társa, ő pedig a gyermeki szinten, gyermekszerepben lépett be a család életébe. De nem kell félni, az óvodáskor tobzódik a szerelem érzésében, középső és nagycsoport tájékán már igen markánsan megjelennek a kortárs vonzalmak is.
Hozott minta
A gyermekkori szerelemnek is az alapja a családban megtapasztalt kötődés, szeretetkapcsolatok, a szülői példa. Ha a gyermek biztonságosan kötődik a családban, akkor nagy valószínűséggel képes lesz egészséges kötődési mintázattal kapcsolódni a későbbi párkapcsolatokban. Ehhez elengedhetetlen egyfajta odaadó nevelési stílus a szülők részéről és egy meleg érzelmi hangulat a családban – mondja a pszichológus.
Önfelfedezés az oviskorban
A szexualitás az emberi élet természetes része már a fogantatástól kezdve. A kisbabák is érezhetik az örömöt a testük felfedezése során, és előfordulhat, hogy már egészen fiatal korban felfigyelnek saját testük érzékenységére. Az óvodáskorú gyermekeknél sem szokatlan az önfelfedezés, amit tilalom vagy megszégyenítés helyett inkább megértéssel kell kezelni, mert a szigorú tiltás gátlásokat okozhat a későbbi fejlődésben.
Ha a szülő bizonytalan abban, hogyan beszéljen erről a gyermekével, vagy hogyan kezelje ezeket a helyzeteket, érdemes szakemberhez fordulni tanácsért.
Mikor kell a pszichológus?
Ha egy gyermek szokatlanul gyakran mutat a korához nem illő szexuális viselkedést, vagy túlzott érdeklődést, fontos lehet egy pszichológus segítségét kérni. Érdemes végiggondolni, hogy a gyermek találkozhatott-e olyan emberekkel, akik bántották, vagy olyan netes tartalmakkal, amelyek nem neki valók, illetve történt-e esetleg olyan tapasztalat, ami megterhelhette őt.
A nem megfelelő hatások felismerése és kezelése kulcsfontosságú a gyermek egészséges fejlődése szempontjából.
Saját testük felett ők rendelkeznek
Sharon Lamb és Aleksandra Plocha pszichológusok kutatásai szerint bizonyos szexuális jellegű viselkedések eltérhetnek a normálistól. Néhány fontos szempont, amely problémára utalhat:
- ha a szexuális töltetű játék nem kölcsönös beleegyezésen alapul,
- ha a viselkedés átlépi a személyes határokat, az egyik fél kellemetlenül érzi magát,
- ha a viselkedés káros lehet a gyermek testi vagy lelki fejlődésére,
- ha a viselkedés állandóan ismétlődik, kényszeres jelleget ölt.
Ezek a szempontok nemcsak gyermekkorban, hanem serdülő- és felnőttkorban is fontosak. A szülők és nevelők feladata, hogy segítsék a gyermeket abban, hogy egészséges testtudata alakuljon ki. Ez nem azt jelenti, hogy szégyenérzetet kell kelteni bennük, hanem hogy megértsék: saját testük felett ők rendelkeznek, és mások nem érinthetik meg őket engedély nélkül.
A szülői szerep sok kihívással jár, hiszen mindenki a legjobb gyermekkort szeretné csemetéjének. Fontos, hogy komolyan vegyük a gyermek érzelmeit, még ha azok csak gyermekkori szerelmek is. Ha a gyermek érzelmei megértésre találnak, akkor nagyobb eséllyel válik kiegyensúlyozott, kapcsolatokra nyitott, empatikus felnőtté.
Még nincs hozzászólás