A Ridikül Magazin megrendeléséhez kattintson erre a sávra!

Ridikül Magazin logo

Szuggesztív életmű

El Kazovszkij olyan tükröt alkotott, amibe az utókor is csak félve mer belenézni, mondja Rényi András, A túlélő árnyéka című kiállítás egyik kurátora.

El Kazovszkij: Téli napforduló (2008)
Fotó: Áment Gellért

A késő 20. század és az ezredforduló egyik legeredetibb és legszuggesztívebb magyar képzőművésze volt, szól a tételmondat. De hogy milyen mélységekig kellett ezért a művésznek szembemennie a társadalmi tabukkal és elvárásokkal, miközben minden pillanatában vállalta önmagát, ennek megértéséhez talán most mi is közelebb kerülhetünk.

Nem protokolláris életmű-kiállítás készül, ígérték a kurátorok még tavasszal, és ezt be is tartották. A kiállított 400 mű között meghagyták a nézőnek azt a szabadságot, hogy a labirintusszerű térben járkálva a maga ritmusában figyeljen vagy ismerjen rá a szokatlan összefüggésekre.

Hagytak maguknak szabadságot a kiállítás rendezői is, például Jerger Krisztina, aki többek között három El Kazovszkij-gyűjtő képeit rendezte össze egy hatalmas falra. Hiába szóródtak szét ezek a képek a gyűjtők között, nagyon is összefüggnek egymással, és akarva-akaratlanul meg is találják egymást.

De nemcsak a művei beszélnek El Kazovszkijról, hanem a tárgyai is, így azok a ruhadarabok és testékszerek, amelyeket élete végéig viselt, s amelyekhez ragaszkodott. A kiállítás egyik szenzációja pedig a Dzsan-panoptikumok monumentális színpadának és jelmezeinek bemutatása lesz.

Miért is van nekünk dolgunk ezzel a túl korán félbeszakadt életművel? Rényi András ezt írta a festő halála után:

„El Kazovszkij elég bátor ember volt ahhoz, ne rettenjen vissza a halálugrástól, és hatalmas, a létezést a maga rettenetével egyetemben ünneplő művészetet alkotott belőle. Irgalmatlan és erős művészet az övé, nem enged kitérést öncsaló halogatások és könnyen kézhez álló hitek irányába.

Ha ezután lehet még a történésznek mondanivalója, hát csak annyi: ne engedjük hűvös múzeumi tárlók mélyére, akadémiai értekezések lábjegyzetei közé zárni. Ha megmutatjuk, lesz ereje örökre nyitottnak, életképesnek és jelen idejűnek maradni, eleven felszólításnak a számunkra, hogy nézzünk újra és újra a szemébe.”

A túlélő árnyéka – Az El Kazovszkij-élet/mű
Magyar Nemzeti Galéria
2015. november 6. – 2016. február 14.

Címkék: kiállítás, program, magyar nemzeti galéria, el kazovszkij, életmű, rényi andrás

Még nincs hozzászólás

Szóljon hozzá!


Az ide beírt név jelenik majd meg a hozzászólásánál!

Az ide beírt emailcím nem fog megjelenni a hozzászólásban, kizárólag az esetleges válaszhoz tároljuk!

Figyelem! Az ide beírt szöveg minden látogatónk számára látható lesz!

A ridikulmagazin.hu site adminisztrációs és moderálási alapelveibol eredoen elofordulhat késés a beküldés és a megjelenés között!