Szerelem, szerelem, szerelem

2014. augusztus 28. | Írta: Zákányi Virág

Mondják, hogy a szerelem két évig tart, a hormonok maximum addig dolgoznak. A titkos vagy viszonzatlan szerelmek azonban sokszor hosszú évekig égnek, és talán inspirálóbbak, mint a megélt érzelmek.

Régóta tudja az ember, hogy ami elérhetetlen, az vonzó, ami távol van, az iránt tüzes vágy ég, ami nem megélt, a körül mindig ott lebeg a beteljesülés édes reménye. Legyen a szerelem plátói, titkos vagy viszonzatlan, a távolság okozta keserédes szenvedés folyamatos tüzet gerjeszt: a fellegekbe repítő közös pillanatok, a mélybe taszító hiány, a végletekig gyötrő kilátástalanság az érzelmek folyamatos intenzív áramlását eredményezik. Fájdalom és öröm váltja egymást, a megszokás és kiszámítható középszerűség szóba sem jöhet. Mintha a beteljesülés és az állandóság a szerelem, a vágy ellenségei lennének.

Múlnia kell
Jane Austen regényei a vágyakozásról szólnak, és bár a szerelmesek végül egymáséi lesznek, történetei mégis mindig ott érnek véget, ahol a közös élet kezdődik. A vágy ihletőbb állapot volna, mint az élet?

Pablo Picasso a hosszú kapcsolatokkal járó kiszámíthatóságot új szerelemek megélésével oldotta fel: nyolc nő hatott a festészetére, művészete tökéletes lenyomata a szerelmi életének. Az állandóan megújuló művész nem volt hűséges társ, bár a halhatatlanság talán kárpótolta élete nőit a szenvedésekért, az inspiráló szeretők pedig ihletet biztosítottak a festőnek. Más utat választott Charles Dickens, akinek titkos szeretőjével folytatott viszonyáról most készített filmet Ralph Fiennes. A viktoriánus Anglia legünnepeltebb írója beleszeretett egy nála több tíz évvel fiatalabb színésznőbe, Nelly Ternanba, aki mindent feladva a szerelméért, hosszú évekig élt titkolt kapcsolatban Dickensszel. Az író naplójában csak N-ként emlegette a nőt, akiért ugyan elhagyta tíz gyermekét és feleségét, de sosem vállalta kapcsolatukat a nyilvánosság előtt – igaz, utolsó regényeinek asszony karaktereit róla formázta.

Hol szeret?
A plátói szerelem sokféle lehet, és műfajából fakadóan ritkán derül rá fény. Pár éve azonban napvilágra került az egyik legizgalmasabb: Ernest Hemingway, és a német díva, Marlene Dietrich viszonzott, ám nem megélt szerelme. A végzet asszonya és a kalandos életű író 1934-ben ismerkedett meg egymással, és állítólag Hemingway 1961-ben elkövetett öngyilkosságáig élt közöttük a plátói szerelem. A levelezésükből rekonstruált kapcsolat arról árulkodik, hogy koruknak nagy egyéniségei csodálták egymást, de szexuális kapcsolat soha nem volt közöttük. Peter Riva, a színésznő unokája szerint csodálatos, hogy bár Dietrich és Hemingway szerelme nem lépett túl a szavakon, mégis az intimitás magas fokára tudtak eljutni anélkül, hogy szeretőkké váltak volna.

Viszonzatlanság latin-amerikai módra
Ha valaki ért a szerelem nyelvén, az Gabriel García Márquez. Az idén elhunyt kolumbiai író egyetlen nővel élte le az életét, de 1985-ben kiadott, Szerelem a kolera idején című könyvében megjelenik a viszonzatlan érzelmek témája is, a főhős konok kitartása pedig végül elnyeri méltó jutalmát. A megindító regény kitartó főhőse, Fernando Ariza álma megvalósul ugyan, a regény mégis kétféleképpen értelmezhető: úgy, hogy Márquez hitt az életen át tartó szerelemben, de jelentheti azt is, hogy csak a saját mágikus világába álmodta bele.

Múzsa
A viszonzatlan szerelem művészileg teremtő, de érzelmileg gyötrő voltát mégis legjobban József Attila pszichoanalitikusának írt Nagyon fáj című verse példázza. Az akkor már két éve analízisbe járó költő igen sokoldalú terapeutája, Gyömrői Edit azzal együtt, hogy nem viszonozta az akkor már hasadásos elmezavarral diagnosztizált művész szerelmét, új dimenziókat nyitott meg költészete számára – ahogy ez a nagy múzsákra jellemző. 

Címkék: szerelem, reménytelen szerelem, szerető, madame pompadour, jane austen, picasso, gyömrői edit, gabriel garciá márquez, józsef attila, charles dickens, ernest hemingway, marlene dietrich, viszony, viszonzatlan, titkolt kapcsolat, plátói