Szépek és veszélyesek
A végzet asszonyai, bár mind különböző egyéniségek, egy dologban egyformák - nem lehet ellenállni nekik. Istennőként ünneplik őket, és szinte tapintható körülöttük a misztikum. Talán az sem véletlen, hogy születéskori nevüket elhagyva, művésznéven váltak bálványozott ikonná.
Kék angyal
Marlene Dietrich
Marie Magdalene Dietrich (1901–1992)
„Tetőtől talpig áthat a szerelem, mert ez az én világom, és semmi más” – énekelte a Kék angyal Lolájaként, és cilinderrel a fején, hosszú lábát felemelve sejtelmesen tekintett a kamerába. A filmben elhangzó dal tökéletesen tükrözte a húszas évek Berlinjének dekadens hangulatát, és azt, hogy a Marlene által életre keltett vamp nőalak életében a szerelem több, mint puszta testiség – a szabadság kifejezője is.
Dietrich számára sem léteztek tabuk, ő maga mesélte, hogy élete első erotikus kalandját egy nála két évvel idősebb osztálytársnőjével élte át. Akkor még nem sejthette, hogy a huszadik század mitikus nőideáljává válik. Hollywoodi stúdiók dolgoztak a hírnevén, ám ő maga alkotta meg a saját arcát, azt a mindenki által irigyelt, független és erőt sugárzó, szabad nőideált, amellyel még életében legendává vált.
Marlenének volt férje, volt lánya, és számos férfi szeretője mellett több női kedvese. Lényének esszenciáját Hemingway – akivel fizikai értelemben ugyan nem voltak szeretők, de szenvedélyes szeretet lángolt köztük – fogalmazta meg a legpontosabban: „Ha csak a hangjából állna, már azzal is össze tudná törni a szíved. De ehhez ott van az a csodálatos teste, és az időtlen szerelmet sugárzó arca is. Nem is bánod, ha összetöri a szíved, ha a közeledben van, már attól meggyógyulsz.”
Szőkék előnyben
Marylin Monroe
Norma Jeane Mortenson/Baker (1926–1962)
„A gyémánt a lányok legjobb barátja” sláger hitelesen hangzott Marylin szájából, hiszen első pillantásra a szőke ciklon maga volt a megtestesült luxus. A fényképezőgép kamerája még barna hajjal fedezte fel Norma Jeane-t, de a filmsikerek után platinaszőkén, vérvörös rúzzsal az ajkán emelkedett a szexistennők trónjára.
Az ágyban hálóruha helyett csak két csepp Chanel parfümöt viselő díva ragyogó szőkeségével, szabályos arcával, nőies idomaival maga volt a „vágyak tárgya”, áradt belőle a szexualitás. Amivel viszont igazán megőrjítette a férfiakat, az volt, hogy e tömény erotika ellenére megmaradt védtelen, szeretetéhes kislánynak. Ő maga így fogalmazta meg: „Jó vagyok, de nem egy angyal, követek el bűnt, de nem vagyok ördög. Csak egy kislány vagyok a nagyvilágban, aki próbál találni valakit, akit szerethet.”
A Playboy első címlapján (1953) ki más szerepelhetett volna, mint ő? Karrierje során hiába próbált olyan szerephez jutni, amelyben megcsillanthatta volna színészi képességeit, se a közönség, se a filmgyártók nem óhajtották más szerepben megismerni, ragaszkodtak az „isteni Marylin”-hez.
Neki nem kellett megküzdenie az öregedés rémével, hiszen démonai fiatalon elragadták. Halála körülményei máig sem tisztázottak, többen úgy vélik, hogy nem öngyilkosság, hanem gyilkosság áldozata lett. Korai végzetével örök legendává vált – képei még mindig mindenütt megtalálhatók, mítosza nem halványodik.
Hamvadó cigarettavég
Karády Katalin
Kanczler Kató (1910–1990 )
„A szívemben titokban ezeregy nagy titok van… ” – fogalmazta meg a végzet asszonyának egyik jellegzetes kritériumát az egyik Karády-dal. Hiszen ezek az elérhetetlennek tűnő „félistennők” leginkább abban különböztek a babaarcú naiváktól és az otthon ülő háziasszonyoktól, hogy lényüket sejtelmes titokzatosság lengte körül. Karády Katalin a Halálos tavasz című film vetkőzős jelenetével egy csapásra a kor ünnepelt dívájává és egyben szexszimbólumává vált. Még parlamenti felszólalás is tiltakozott a film ellen, mert a képviselők veszélyesnek látták ezt a nőtípust: az önálló, erős, modern nőt, aki nem kér a férfiak istápolásából, megáll a saját lábán.
A végzet asszonyai nem mentesek a maszkulin jellegtől sem. Karády jellegzetes, mély hangja is része volt a szexepiljének. Erotikusan búgó, bársonyos orgánumával, erős, szuverén karakterével szinte megigézte a férfiakat. Neki is megvolta a maga imázsa: nadrágkosztümjeivel, kalapkölteményeivel, frizurájával divatot teremtett. Saját cipésze volt, aki egyedi cipőket és táskákat tervezett a számára. Azért járt golfozni, mert az kiemeli a láb szépségét, filmjeiben mégis dublőrrel dolgozott.
Marlenéhez hasonlóan neki is meg kellett birkóznia az „istennők alkonyával”, hervadó szépségével. A vele forgatott utolsó riportfilmben nem engedte, hogy közeli felvételeket készítsenek róla.
Még nincs hozzászólás