Spilák Klára Balatonja
Statisztika, társadalomtudományi felmérés nem készült még ilyesmiről, de az a határozott meggyőződésem, hogy van a magyar kulturális életben egy tucatnyi erős egyéniségű, művelt, okos asszony, akinek az a fixa ideája, hogy a kultúra menedzselni való érték. Akik konokul dolgoznak, olykor tisztes pénzért, többnyire szerény honoráriumért, sokszor szívességből a siker reményében, hogy mi, a közönség, művészi élményhez jussunk. E kiváló, keményen dolgozó nők egyike Spilák Klára.
Hogy hirtelenjében nem ugrik be a neve? Hát, ezeknek az asszonyoknak éppen az az egyik ismertetőjegyük, hogy nem ők állnak a rivaldában, hanem az általuk segített, támogatott produkció. De Spilák Klárát éppenséggel ismerik is sokan, csak a hangját nem a személyével, hanem a csúnyácska Sarah Jessica Parkerrel azonosítják, a Szex és New York Carrie-jével, akinek ő az állandó magyar hangja.
Klára a végzettségét tekintve színész, 1988-ban végzett Kerényi Imre és Huszti Péter osztályában a Színház- és Filmművészeti Főiskolán. Játszott Miskolcon, majd egy évadot volt a pesti József Attila Színházban, aztán Pécsett és Zalaegerszegen.
„Ez utóbbi helyen Verebes István rendezésében például nagyon szép előadást csináltunk, Az éjjeli menedékhely átiratát, Kern András Lövölde tér című zenéjére, de bármennyire is jó szerepeket kaptam, azt éreztem, nekem ez nem elég – meséli. – Zavart, hogy kiszolgáltatott helyzetben vagyunk, hogy nincs szükség az agyamra, a gondolataimra. Zavart az a fajta tespedt unottság, ami körülvett. Ez nyilván nem általánosítható a vidéki színházi világra, de akkor nekem éppen ez jutott.”
Klárát nem elégítette ki a próba, előadás, biliárd, éjjeli poharazgatás öröknek látszó körforgása, miközben a kilencvenes évek legelejéről beszélünk, és Pesten minden mozgásban, átalakulásban volt. Nem így képzelte a színészetet, többet, mást várt tőle.
Ugyanakkor úgy érezte, nincs átjárás, mindegy, mit játszik Pécsett vagy Zalaegerszegen, a szakma nem vesz tudomást a végekről, a főszerepek után sem látott esélyt arra, hogy felkerüljön, mondjuk egy pesti társulatba, vagy filmszerepet kapjon egy játékfilmben. Kiábrándult a színház világából.
„Nem akartam megkeseredett vidéki színésznőként megöregedni. A szinkron mindig jelen volt az életemben, ott nap mint nap találkoztam »meg nem értett« kollégákkal, s tudtam, hogy én ezt biztosan nem akarom.” 1994-ben abbahagyta a színházi munkát, és a Magyar Televízió egyik szerkesztője lett, ahol több műsor készítésében is részt vett.
„A szerelmem is Pesten élt, sok barát, szakmai ismerős vett körül, jó főnökökkel, rengeteg tanulással, utánajárással készültek a műsorok. Ha visszatekintek az elmúlt évekre, ez volt a leginspiratívabb, legkreatívabb szakasza az életemnek, miközben családot alapítottunk a párommal.”
Az első nagy leépítési hullám a televízióban elsodorta a munkatársait, de addigra Klára rátalált igazi helyére, a kultúraközvetítő kommunikációs munkára, amely mellett a szinkronszereplést folyamatosan megtartva nem szakadt el tanult mesterségétől sem.
Az igazi váltás 2000-ben következett be, amikor Ránki Júlia újságíró-riporterrel a miskolci Magyar Színházak Fesztiváljának sajtósa, majd 2001-től a Pécsi Országos Színházi Találkozó sajtófőnöke lett. Tizenöt éves sajtófőnöki tevékenységének igen nagy szerepe van abban, hogy a POSZT a közönség előtt népszerű, közismert, a szakma számára pedig fontos találkozóhely lett. Közben belekeveredett a független színház világába.
Játszott a Városi Színházban, szerepet vállalt a TÁP Színházban, egy darabig menedzselte is őket, majd alternatív befogadó játszóhelyet kezdett szervezni a Nyugati téri West-Balkánban, de a szórakozóhely tragikus körülmények között való bezárása megfosztotta őt a folytatástól.
Kommunikációs szakemberként, sajtófőnökként eközben igen sok eseményt jegyzett, dolgozik a Budapesti Operettszínháznak, a Pro Progressione független kulturális szervezetnek, és nem mellesleg a Színház- és Filmművészeti Egyetem kommunikációs vezetője. Annak az intézménynek a népszerűsítésén dolgozik, amelynek színpadán harminc évvel ezelőtt színészként kezdett.
Erről az izgalmas, szép kört leíró pályaívről beszélgetve Klára arra a kérdésre, hogy mi számára a legkedvesebb hely, elfoglaltság, egyszerű választ ad, de meghökkentő magyarázatot fűz hozzá: kedvence a Balaton. Közelebbről Akarattya, amelyet még nem árasztottak el a turisták.
„A Balaton az, ahol csak vagyok. Beszívom az illatát, élvezem a fürdést a selymes, fodrozódó vízben, nézem a csillagos eget, bámulom a vihart, s úgy érzem, része vagyok a természetnek.
Itt nem vagyok sajtófőnök, sem színész, sem kommunikációs menedzser – boldog vagyok a három gyerekem mellett, és az a nő vagyok, aki gyakran úgy érzi, hogy a sok feladat közben elmegy mellette az élet. A Balaton partján azt képzelem, hogy csakis a saját életemet élem. Nem akarok már bizonyítani, nem akarok megfelelni senkinek. Csak lenni szeretnék és élni!”
Még nincs hozzászólás