A Ridikül Magazin megrendeléséhez kattintson erre a sávra!

Ridikül Magazin logo

Rókusfalvy Lili új szerepben próbálhatja ki magát - Interjú a Duna Televízió műsorvezetőjével

Számos riportot készített a hazai könnyűzenei és kulturális élet szereplőivel. Táncolt, sportolt, kipróbálta magát világsztárok imitátoraként, de még a kollégisták hajmeresztő kosztjait is megkóstolta - csak néhány emlékezetes pillanat Rókusfalvy Lili televíziós múltjából, aki hat éven át erősítette az M2 Petőfi TV csapatát. A közkedvelt képernyőstől azonban nem kell búcsút venniük a közmédia nézőinek, a Duna Televízió egyik fő arcaként találkozhatnak majd vele több műsorban is.

Fotó: MTI-Kovács Tamás

Kétgyerekes édesanyaként és családként hogyan éltétek meg a váratlan helyzetet, melyet a járvány okozott?

– Nagyon kettős volt. Kismamaként és anyaként is. Egyfelől hálás vagyok, hogy rengeteg időt tudtunk együtt tölteni négyen. A kisfiunk, Boldi nem járt óvodába ebben az időszakban, a férjem munkái is úgy alakultak, hogy lényegében mindannyian otthon voltunk, és tudtunk vigyázni egymásra.

Lelkileg viszont nehéz volt, hogy a kislányunkat, Pankust a család nagy része nem láthatta hosszú ideig. Van olyan családtagom, aki egyéves korában látta őt először. Összetartó, nagy családunk van, jelen vagyunk egymás életében, ezért nekem nagyon fájdalmas volt, hogy kissé elszakított egymástól minket a járvány. De szerencsések vagyunk, mert nem történt a családban komolyabb baj, veszteség a betegség miatt.

Hogyan képzeljünk el benneteket otthon?

– Bedobtuk a kreatív elménket a férjemmel, szuper, szuperszonikus szülőkké alakultunk! Két pici gyereket szórakoztattunk gyakorlatilag reggeltől estig. Nem bánom, mert ezek az idők nem jönnek vissza. Jó kezdés egy nagytesónak, hogy ennyit lehet a kistesóval, illetve a kistesónak is, hogy nem azt látja a tesójából, hogy reggel elmegy az oviba, és csak délután jön haza. A vírushelyzet azt eredményezte, hogy még erősebb lett közöttünk a kötelék, ha lehet ezt egyáltalán fokozni.

Még a várandósságod utolsó hónapjaiban is az M2 Petőfi TV műsorvezetői csapatát erősítetted. A kezdetektől emblematikus arca voltál a csatornának, hogyan élted meg, amikor kiderült, hamarosan máshol folytatod a munkát?

– Nagyon kerek öt és fél évem volt a Petőfivel. Ott voltam az Én Vagyok Itt! első adásánál, majd sok mindent éltünk át együtt, egy csapatként, így természetesen az utolsó adásomon elérzékenyültem. Az egész életem a nézők szeme láttára zajlott, hiszen egymásba szerettünk egy interjúalanyommal, aki most a férjem. Mindkét várandósságom végig a képernyő előtt zajlott, egészen a kilencedik hónapig dolgoztam, és viszonylag hamar vissza is mentem a szülések után. Nem volt teher, mert ez a csapat a második családom volt.

Most egy új korszak kezdődik a Petőfi TV-nél és az én életemben is. Jó szívvel adtam át a stafétát az utánam következőknek, mert nem úgy lett vége, hogy szakmát váltok, vagy el kell jönnöm más okokból, hanem ez egy szép korszak méltó lezárása volt.

A Családi körben, édesapád oldalán korábban már bemutatkoztál a Duna Televízióban. Milyen érzésekkel várod az új feladataidat a csatornánál?

Megilletődve. A pályafutásom eddigi legmegtisztelőbb feladata. Egy olyan nagy múltú csatornánál dolgozni, mint a Duna, sok kollégám álma. 2015-ben, amikor csatlakoztam az M2 Petőfi TV-hez, nem gondoltam volna, hogy évekkel később ilyen lehetőséget kapok.

Apró lépcsőfokokkal haladtam, először riporterként, szerkesztőként dolgoztam, majd műsorvezető lettem, és most egy újabb fontos szintre érkezem. Ráadásul több olyan kollégámmal együtt, akikkel annak idején együtt kezdtünk. Romantikus, hogy kéz a kézben, sok együtt eltöltött év után közös sikernek örülhetünk. Olyan ez, mint valami vígjátéksorozat! (nevet)

Anyának és médiaszereplőnek lenni összetett feladat. Hogyan tudsz megfelelni mindkét szerepnek?

– A titok az lehet, hogy mindkettőnek élvezem minden egyes percét. A fiam születése óta sokkal kevesebbet tudok pihenni, elmaradnak a ’beauty’ alvások, de a munkából mégis sikerült feltöltődni. A szuper családom nélkül nem ment volna.

Sosem bébiszitterre hagyom itthon a gyerekeimet, hanem rájuk. A férjemnek rugalmas munkabeosztása van, de az édesanyám és az anyósom is szuper, aktív nagyszülők, akik szívesen unokáznak. Szerencsés és hálás vagyok a családomnak, hogy soha nem kerültem olyan szituációba, hogy választani kelljen a kettő között.

(x)

 

Címkék: duna televízió, rókusfalvy lila, m2 petőfi tv

Még nincs hozzászólás

Szóljon hozzá!


Az ide beírt név jelenik majd meg a hozzászólásánál!

Az ide beírt emailcím nem fog megjelenni a hozzászólásban, kizárólag az esetleges válaszhoz tároljuk!

Figyelem! Az ide beírt szöveg minden látogatónk számára látható lesz!

A ridikulmagazin.hu site adminisztrációs és moderálási alapelveibol eredoen elofordulhat késés a beküldés és a megjelenés között!