Rezes Judit: Még dolgom van önmagammal
Vannak színésznők, akiknek elég egyetlen pillantása, hogy megtöltsék a színpadot, és vannak nők, akiknek a jelenléte a hétköznapokban is vibrál. Rezes Judit pont ilyen. A Katona József Színház művésze hosszú évek óta egyensúlyoz a szakmai maximalizmus és az anyaság meghitt pillanatai között. Mindig száz százalékra törekszik, és azt is pontosan érzi, hogy hol, miben kell még fejlődnie. A Jászai Mari-díjas színésznő neve egyet jelent a hitelességgel és a minőséggel, ha színpadi drámában van jelen, ha könnyedebb filmben. Rezes Judit nem szokott unatkozni, pedig saját bevallása szerint néha ráférne.
– Kettőt pislogtunk, és már ebből az évből is eltelt egy hónap. A 2026-os év a kínai asztrológia szerint a Ló éve lesz, ami pont ebben a hónapban – február 17-én – kezdődik. Azt mondják, hogy ez a szabadság, az energia és a váratlan lehetőségek időszaka lesz. Ami viszont nem váratlan, hogy szerepelsz egy új magyar filmben, amit februárban mutattak be a mozikban. Hogyan emlékszel vissza a ’Beléd estem’ forgatására?
– Mindig öröm, ha filmben játszhatok. A színházban élek, az már olyan, mintha egy házasság lenne: rutin, megszokás. A mozi viszont más, olyan, mint egy szerető. Mindig tartogat izgalmat. A ’Beléd estem’ egy film a filmben. Színészek vagyunk egy fodrászatban, ahol a főszereplő – Rujder Vivien – szintén egy fodrászt alakít, amikor baleset éri. A fejsérülése miatt azt hiszi, az a valóság, ami éppen körülötte van. Azért, hogy meggyógyuljon, mi fenntartjuk ezt a filmes világot, ami egyébként a kilencvenes években játszódik.
Én nem forgattam még annyit, hogy azt érezzem: mindent tudok a filmezésről. Nekem külön öröm, ha megtalál egy ilyen szerep, főleg, ha ennyi tehetséges kolléga játszik benne.
– Ha már kilencvenes évek… Milyen emlékeid vannak róla a valóságból?
– Nekem a középiskola jut eszembe, a vége felé pedig már az egyetem. Csodálatos középiskolai éveim voltak. Messzire kerültem az otthonomtól, mert akkoriban Miskolcon laktunk, én pedig Pécsre mentem tanulni. Művészeti iskolába jártam, ahol balettot tanultam. Bármennyire is nehéz volt elszakadni az otthonomtól, az, hogy azt csinálhattam, ami érdekel – hogy megismerhettem ilyen korán a művészi szabadságot – rengeteget adott.
– Honnan jött ez az elhivatottság az előadóművészet iránt? Volt valaki a családban, aki inspirált ebben?
– Senkinek nem volt ilyen típusú beállítottsága. Meg is lepődtek, amikor azt mondtam, hogy balett-táncos leszek. Mindig nagy támogatást kaptam a szüleimtől. Már általános iskolában hegedülni tanultam, aztán jött a balett, és azt éreztem, hogy ezzel komolyan szeretnék foglalkozni. Csak ez érdekelt. A gyerekes rajongásból gyorsan életcél lett, de végzősként mégsem tudtam eldönteni, hogy a tánc vagy a színjátszás vonz jobban.
(A teljes cikket elolvashatja a Ridikül Magazin 2026. évfolyama 2. számának 16. oldalán!)
Még nincs hozzászólás