Reggeli mese
A mese a legfőbb lelki táplálék, félelmek süllyesztője, fantáziák reptetője. Mese nélkül aligha fejleszthető a gyerek érzelmi intelligenciája. Ez persze még nem ok és főleg nem igazolás arra, hogy minden felnőtt mesét írjon!
A szépen karamellizálódott gombaszelet – hívjuk Gomba Gézának – minden nedvességtartalmát összeszedve kapaszkodott a villa hegyén, és egyre csak Pirítós Panka járt a fejében:
„Haj, ha nem rúgom vele össze a sót a konyhapulton, most biztosan itt lenne, hogy segítsen!” De a kocsonyaként rezgő rántotta, a gonosz Tojgli csak tovább pöffeszkedett a villán. Gomba Géza egyre kevésbé bírta tartani magát, Pirítós Panka pedig sehol sem volt…
De tényleg, hol van már az a pirítós? Ja, addig esélyem sincs rá, amíg nem nyomom le a kenyérpirító gombját! Ez a koncentráció teljes hiánya; mire visszaérek az óvodából, és leülök reggelizni, el is fogy a napi készlet.
„De csitt! Mintha Panka frissen sült ropogását hallanám!” – könnyebbült meg Gomba barátunk, és a következő minutumban már a mélybe is vetette magát, egyenesen Pirítós Panka kiszáradt, mégis meleg fészket jelentő ölébe. Megmenekült, gondolta…
Nem hiszem el, hogy mindig minden leesik a villámról! Pedig bevált módszerem van a tökéletesen összeválogatott degusztációs falat villára rögzítésére. Egyszerűen csak felszúrom a pirítóst a végére úgy, hogy a gomba meg se moccanjon, és a tojás se tudjon lecsúszni.
Sokáig rágom, hogy minden ízt egyszerre érezzek. Ezek a nap fénypontjai, amikor végre magamat etetem és nem másokat. Ezt nem ronthatja el egy bénán felszúrt (ámde szépen karamellizálódott) gombaszelet sem.
Legfeljebb Szinetár Dóra ronthatja el, ha most azt jelenti be a tévében, hogy ő is beállt a mesekönyvíró szülők széles táborába. De nem. Kedvenc mesekönyvéből idéz egy olyat, hogy borsódzik tőle a bőr. Tényleg szép, érződik, hogy ő is élvezi ezt a mesét. Jó hallgatni, ahogy felolvas belőle.
Persze, sokan nem bírták megállni, hogy a nevük gyerekkönyv borítóján szerepeljen: Madonna, Jim Carrey, Bruce Springsteen, Béres Alexandra, Geri Halliwell, Jamie Lee Curtis, Mádai Vivien…
Nem azért nem olvastam őket, mert ez a sor végtelen, hanem mert az én meséim sora is az: Sam, Jack, Neil és Bill, a metropoliszban álló régi tűzoltóság autói mindig újabb kalandokba keverednek. Kevin, akit egy fárasztó nap végén a filmvászonról adoptáltam, sosem unatkozik, mindig történik vele valami, amióta otthon felejtették a szülei.
A mágneses világtérképre lefekvés előtt felhelyezett állatok hihetetlen kalandjai sem apadnak el. És amikor Benedek egy utcai veszekedés hallatán odasúgja nekem, hogy „biztos kibékülnek, ha olyan okosak, mint Neil, a tartálykocsi, aki megmentette a kisfiú aranyhalát”, akkor tudom, hogy a mi mesénk jó mese. Még az sem zavar különösebben, ha a sok esti mesemondástól néha nappal is mesé(s)nek látom a világot.
Még nincs hozzászólás