Pont, pont, vesszőcske?
A gyermekrajzok - egyszerű krikszkrakszoktól a kidolgozott mesejelenetig - öntudatlan vallomások: árulkodnak mindarról, amit nem tud, vagy esetleg nem akar elmondani egy gyermek.
Minden és bármi – firkák, kusza vonalak, erőteljes színek, kutyusok, cicák, szivárvány, anya, apa és a kistestvér, a szomszéd bácsi papucsa is – a papírra kerülhet a gyermekek ceruzájából. Szakértő kezek között zavarodottságról, bizonytalanságról, szorongásról, félelmekről, verésről és kiszolgáltatottságról is árulkodhatnak. Pázmány Karolina Ágnes, az Apor Vilmos Katolikus Főiskola oktatója avatott be a gyermekrajzok rejtett, és nem minden esetben vidám világába.
– Mióta elemzik a gyermekrajzokat?
– Igazán a 20. század első felében figyeltek fel rájuk: kezdetben rajzpedagógusok, később pszichológusok is észrevették, hogy sokkal többek, mint egyszerű képek. Mögöttes tartalommal bírnak, megnyilvánul bennük a gyermek akarati, érzelmi élete, az önmagáról alkotott képe, közösségi igényei, viszonyulásai és késztetései, az értelmi szintje, de akár még betegségekre is lehet következtetni belőlük. Leukémiás gyerekek gyakran rajzolnak olyan arcot és testet, vagy olyan fát vagy virágot, amelyen piros pöttyök vannak.
– Hogyan jelenítik meg a gyermekek az érzelmeiket?
– A rajz eleinte teljesen érzelemvezérelt, a pályázatokra például az öt és tizenegy év közöttiektől érkeznek a leggazdagabb anyagok. Ebben az életszakaszban a legdominánsabb az érzelmek megjelenítése. A színek az aktuális emóciókról, a vonalvezetés a gyermek energiakészletéről, az arány és a kompozíció a viszonyrendszereiről árulhat el információkat. Míg egy erőteljesebb egyéniségű kicsi vonalvezetése határozottabb, és erősebb színeket használ, addig egy csöndes, visszahúzódó kisgyerek finomabban rajzol, és főleg pasztellszínekkel.
– Milyen a megnyugtató, jó lelkiállapotról mesélő „alkotás”?
– A kisgyermekek rajzain gyakorta megjelenő motívum a ház, a fa és az emberalak. Ha a kép mesésen színes, az ábrázolt figurák stabilak, nem lebegnek, megfigyelhető rajtuk egy úgynevezett hármas tagolás, ami az előtérből, közép- és háttérből áll össze, a ház nyitott, ablaka, ajtaja van, a fa finom vonalú és kidolgozott, az ábrázolt emberek pedig vidámak, mosolyognak, akkor nagy valószínűséggel kiegyensúlyozott gyermek rajzával van dolgunk.
– Említette a motívumokat: ezek mit mondanak a szakembernek?
– A képi szimbólumok önmagukban nem értelmezhetők, csak az alkotó vizuális nyelvének, valamint életeseményeinek az ismeretében, és az is fontos, hogy a motívumoknak is megvannak a maguk fejlődési szakaszai. Kezdetben a gyerekek csak síkban rajzolnak házat, kevésbé részletezik, később már jobban kialakítják a tetőt, és – bár még mindig síkban – mindkét oldalát ábrázolják a háznak, majd nyolc-tíz éves koruk körül már térben is megpróbálják elhelyezni. Általánosságban elmondható, hogy egy bezárt ablakú és ajtajú ház félelemre, míg egy lebegő ház bizonytalanságra utalhat.
A fa-motívum nagyon sok érzelemről közvetíthet információt: például egy vastag fatörzs erős kötődés jelenthet egy személyhez vagy helyzethez, és utalhat az elszakadástól való félelemre is. A részletgazdagság is sokat elárulhat, például az egyenetlen, és kinövésekkel tagolt fatörzs zaklatottságra, feldolgozatlan problémákra, a magasba törő ágak kötődési képtelenségre, vagy túláradó energiára, a vízszintesen szétterülő korona gátlásos, felnőni képtelen személyiségre, a fa körül a földön csupasz, letört ágak reménytelenségre, szomorúságra utalhatnak.
– Az életkort ilyenkor is figyelembe kell venni?
– Természetesen. A négy-hat évesekre jellemző például az úgynevezett átláthatóság, azaz, hogy nemcsak azokat a dolgokat jelenítik meg a rajzon, amelyek láthatóak, hanem azokat is, amelyekről csak tudják, hogy ott vannak. Ez a fa-motívum esetében például a gyökérzet ábrázolásánál érdekes, mert ha nincs gyökere a fának, akkor az nem stabil, könnyen kidőlhet, tehát valamilyen bizonytalanságot sugall.
Van egy tankönyvi példa, ami a gyermeki depresszió jeleit mutatja. A rajz egy olyan házat ábrázol, amelyik meglehetősen kisméretű, falai össze-vissza dőlnek, benne pedig egy alak kucorog egyedül, arckifejezésén és testtartásán látszik, hogy milyen szomorú. A ház egészen lecsúszik a felületen, a lap legalsó részére, és nagy üresség veszi körül. A rajzoló csak fekete színt használ, és ahol az égnek kellene lenni, mosolyogó napocskával, felhőkkel, madárkákkal és szivárvánnyal, ott csak egy hatalmas, nagy sötét folt van.
– Mi mondható el az emberábrázolásról?
– Ha egy személyt rajzol a gyermek, akkor általában saját magát jeleníti meg. Érdemes odafigyelni, ha valami hiányzik a képről, vagy ha rendszeresen más neműnek rajzolja magát. Bántalmazott gyerekeknél előfordul, hogy nem rajzolják le azt a részét a testüknek, amit bántalmaztak. Például szexuálisan bántalmazott kisgyerekek csak a fejüket rajzolják le, vagy csak derékig rajzolják le magukat.
Családrajznál a sorrendet, a méretet, az elhelyezést, a színeket, az egymáshoz való távolságot kell figyelni. A hasonlóság jelzi az azonosulást a hasonló családtaggal. Az érzelmileg legfontosabb személyt elsőnek rajzolják, a legnagyobb a domináns, a közelség az érzelmi közelséget is jelzi. Kinek ki felé fordul a lábfeje, tekintete, kinek milyen az arckifejezése, kimozdulnak-e egymás felé a kezek: ez mind jelzésértékű. A figurák két sorban való elhelyezésénél a felső sorban általában a többre értékelt családtagok láthatók. Jól értékelhető elem, hogy saját magát kihez rajzolja közel vagy távol, és hogy felé vagy neki hátat fordítva látható a gyermek; kit emel ki mérettel, színnel, aránnyal, vagy kit rajzol kisebbre.
– Gondolom, hogy egy ilyen rajz önmagában még nem ad okot aggodalomra – mikor kezdjen el gyanakodni a szülő?
– A gyermekrajzok elemzése nem egyetlen rajz alapján történik. Persze, lehetnek benyomásaink, de következtetéseket még nem lehet levonni. Ezek az úgymond ijesztő motívumok időnként filmélmény, olvasmányélmény hatására jelennek meg a rajzokon, ami még természetes lehet, de ha uralkodóvá válnak, és sorozatban tűnnek fel, akkor arra oda kell figyelni, mert elképzelhető, hogy segélykérésről van szó, és szakemberhez kell fordulni. Egy szülőnek mindenképp jelzésértékű lehet, ha a gyermeke a változatos és élénk színek helyett hirtelen csak egy színnel kezd el dolgozni, netalán csak feketével. Egy érdekes kutatás megmutatta, hogy a gyerekek azokban a kultúrákban is feketével jelenítik meg a negatív élményeiket és a bánatot, ahol a gyász színe a fehér.
Még nincs hozzászólás