A Ridikül Magazin megrendeléséhez kattintson erre a sávra!

Ridikül Magazin logo

Nők a Forma-1-ben

Eljött az időszak, amikor bátran kijelenthetjük, hogy a Forma-1 már nem csak a férfiak sportja - statisztikák is kimutatták, hogy minden negyedik néző, bizony, hölgy. A hungaroringes hétvégén három olyan nő adott exkluzív interjút Magazinunknak, akik évek óta meghatározó szerepet töltenek be az F1-ben, ráadásul mindhárman a legendás Williams-istállónál dolgoznak.

Fotó: Europress/AFP

Sophie Ogg – PR és kommunikáció
Az istálló kommunikációs vezetője, Sophie már tinédzsernek se volt átlagos: a hétvégéit nem bulizással, inkább a versenypályán, munkával töltötte. „Gyerekkorom óta rajongok az autósportért. Versenyhétvégén izgatottan vártam a tévé előtt a futamokat. A paddocknak van egy különleges atmoszférája, amibe ha valaki beleszagol, legyen nő vagy férfi, többé nem szabadul tőle – ez velem is így lett, miután kilátogattam egy brit túraautó-bajnokságra. A karrierem elég korán kezdődött, hiszen tizenöt évesen már mindenes voltam egy kisebb csapatnál: többek között a kerekeket mostam. Ekkor még nem tudtam pontosan, mi akarok lenni, mérnök, vagy szerelő, de azzal tisztában voltam, hogy hol akarok dolgozni. Sokan kérdezik tőlem, hogyan kerülhetnének be a Forma-1-be. Viszonylag egyszerű a képlet: légy szorgalmas, és építs kapcsolatokat. Akik nem ebben a világban mozognak, azt hiszik, a nőket itt kiközösítik és diszkriminálják, de erről szó sincs. Ha egy hölgy elég okos és tehetséges, bármilyen pozíciót elérhet.”

Susie Wolff – tesztpilóta
Július közepén Susie Wolff megmutathatta, mit is tud – mert bár a Brit GP szabadedzésén is volt lehetősége a bizonyításra, a kocsija akkor az edzés elején lerobbant. A Német Nagydíj első tréningjén azonban borsot tört azok orra alá, akik kételkedtek a tehetségében: a huszonkét versenyzőből a tizenötödik helyen végzett, alig kéttizedre maradva el csapattársától, Felipe Massától. „Nyolcéves voltam, amikor versenyezni kezdtem. Ennyi idősen az ember nem azon gondolkodik, mit fog csinálni később, csak a jelen pillanatra koncentrál. Nagyon sokat köszönhetek a szüleimnek, hiszen mindenben támogattak, és segítettek, hogy elérjem az álmaimat. Sohasem éreztették velem, hogy nem vagyok átlagos lány, és másik pálya után kellene néznem. Tizenkilenc évesen kezdtem a Forma-3-ban versenyezni, és akkor értettem meg igazán, hogy belőlem is lehet hús-vér autóversenyző. Nagyon sok hullámvölgyet értem meg a pályám során, de hiszek abban, hogy ha valaki szereti, amit csinál, akkor bármit elérhet – nem számít, hogy a kritikusok mit mondanak, csak előre kell nézni. A jó dolgokhoz a rosszakon is át kell esni, ami a sportra különösen igaz, hiszen mindig csak egy győztes lehet. A világ azonban változik, s vele együtt a Forma-1 is – úgy gondolom, ma már valamivel könnyebb a női pilótáknak, mint pár évvel ezelőtt. A férjem, Toto Wolff (a forma-1-es Mercedes-csapat sportigazgatója – a szerk.) rengeteget segített nekem. Többek között ő tanított meg rá, hogy ne foglalkozzam a rosszindulatú megjegyzésekkel – véleménye minden embernek van, viszont senki sem tud mindenkinek megfelelni.”

Claire Williams – csapatfőnök-helyettes
Családban marad – tartja a régi mondás. Claire Williams édesapja, és egyben főnöke a legendás Sir Frank Williams, akinél többek között a legendás Ayrton Senna is versenyzett. Claire-t talán még több támadás éri a magas pozíciója miatt, mint Susie-t, de őt ez nem zavarja. „A munkámra koncentrálok, és nem a kritikákra, igyekszem magamból a legjobbat kihozni – aki magas pozícióban van, az mindig megosztó személyiségnek számít. Nagy örömmel tölt el, hogy egyre több nő számára vonzó ez a sport, hiszen korábban a férfiak uralta világ volt, de mára ez teljesen megváltozott. Susie példája is mutatja, hogy aki küzd az álmaiért, az elérheti őket. Nagyon örülünk neki, hogy Susie, ez a rendkívül tehetséges versenyző a csapatunkat erősíti, nem véletlenül kapott lehetőséget idén több alkalommal, hogy a szurkolók előtt is megmutatkozzék. Bár ezt a sportot a férfiak világának nevezik, sokkal több nő dolgozik az F1-ben, mint bármely másik sportágban.”

Vajon miben kell megváltoznia egy nőnek ahhoz, hogy elfogadják az autóversenyzés világában? „Nem változtam meg senki kedvéért. Hiszem, hogy ha valaki profi, és jól végzi a dolgát, annak nem kell megváltoznia. Folyamatosan fejlesztettem magam, amiben csak tudtam. Viszont érdekes módon édesapám szeretett volna megóvni a Forma-1-től. Ennek ellenére, mikor megüresedett egy hely a Williamsnél, egyből jelentkeztem a pozícióra. Ugyanúgy megjártam a szamárlétrát, mint bárki más, és nagyon örülök, hogy idáig eljutottam. Mára, úgy érzem, már az édesapám is kezdi elfogadni a választásomat.”

Címkék: f1-forma, williams, forma-1, autóverseny, autóversenyzés, tesztpilóta, autóversenyző, autóverseny csapat, női autóversenyző, női tesztpilóta, hungaroring

Még nincs hozzászólás

Szóljon hozzá!


Az ide beírt név jelenik majd meg a hozzászólásánál!

Az ide beírt emailcím nem fog megjelenni a hozzászólásban, kizárólag az esetleges válaszhoz tároljuk!

Figyelem! Az ide beírt szöveg minden látogatónk számára látható lesz!

A ridikulmagazin.hu site adminisztrációs és moderálási alapelveibol eredoen elofordulhat késés a beküldés és a megjelenés között!