Nagyon fontos az örök kétkedés
Az a mottóm, hogy a lehető legkevesebbet ártsak másoknak és saját magamnak - mondja Tóth Auguszta. A Nemzeti Színház színésznője nyitott ember, folyamatosan tanul, és úgy érzi, estéről estére megmássza a színpadon a K2-t. Január végén a kaposvári Csiky Gergely Színház és a Nemzeti Színház közös produkciója, az Árnyország egyik főszereplőjeként láthatjuk.
RIDIKÜL MAGAZIN A darab két ember szerelméről szól, ami tele van fájdalommal, nehézségekkel. Milyen volt a közös munka a partnerével, Rátóti Zoltánnal?
TÓTH AUGUSZTA Nagyon jó! Kaposvárott már bemutattuk a darabot, túl vagyunk a tűzkeresztségen, és az a fajta űr, amit a bemutató napján éreztem, elmúlt a második, a harmadik, és a negyedik előadás után. Szerencsére a közönség jól fogadta a darabot. Egy hullámhosszon vagyok a kollégámmal. Nagyon fontos, hogy „jól tudjuk egymásnak adni a labdát”, hogy mindig följebb lépdeljünk, mintha megmásznánk a K2-t, hogy az előadás végén a csúcsra érjünk. Úgy érzem, ez nekünk sikerült.
RM Nehéz volt a próbafolyamat?
TA Bár ez egy angol társalgási darab, érdekes módon mégsem adta magát könnyen. Elmehettünk volna egy nagyon szentimentális előadás felé, de akkor nem született volna meg az a hihetetlen humor, ami az angol társalgást jellemzi. Ellent kellett tartani a szentimentalizmusnak, és ettől nehéz az előadás. A nő személyisége – akit én formálok meg, és korántsem hiszem, hogy teljesen kész vagyok vele – elég összetett, izgalmas életet élt, mély megtapasztalásokkal: zsidó hitközségben nőtt fel, magáévá tette, majd később eldobta a kommunista elveket, és egyszer csak keresztény lett. Nagyon nagy utat járt be.
A darab igaz történetet dolgoz fel. A nő szerelme, Lewis, sikeres ember, a második világháborúban rádiós műsort vezetett, ő írta a ma már híres Narnia-könyveket. Bár gyerekeknek szánta, súrolja a lét és a nemlét, az ezotéria, az istenhit és az univerzális gondolkodás területeit. Arra jöttem rá az előadás és a próbafolyamatok alatt, hogy a férfi ezt a tudást elméleti síkon birtokolta, a nő viszont meg is élte. A darab megmutatja, hogyan csiszolódik össze két különböző ember, hogy a hűség tudatos folyamat, egy döntés, és az előadásból kiderül, hogy a nagyon merev férfi miképpen kezd ellazulni, és egy nagyon szabad nő hogyan igazodik a férfihoz.
RM Mennyire tudott meríteni a saját életéből? Ön milyen utat járt be?
TA Nagy utat jártam be, sokat kellett várnom, amíg a férjemet megismertem. Tizennégy éve találkoztunk, tízéves házasok vagyunk. Sose tagadnék meg egyetlen férfit sem, aki valaha szerepet játszott az életemben, de mindig sikerült olyan zseniális tehetségű férfiakkal találkoznom, akik jó emberek voltak, viszont túl sok közöm nem lett hozzájuk. Valószínűleg még nem voltam kész személyiség. Azt hiszem, a lélek útja végtelen, csak a fizikai állapotunk véges. Sok mindent tudatosan tanultam, de még nem ért véget számomra a tanulási folyamat.
RM Miért épp őt választotta a férjének?
TA Mert ő meg engem választott, és elfogadott olyannak, amilyen vagyok. Én is elfogadtam őt, és egymáshoz csiszolódtunk. Persze, nekünk is volt krízisünk, és a mai napig vannak dolgok, amik zavarják őt, de amikor azt mondja, hogy én vagyok az az ember, aki a legkevésbé idegesíti a világon, akkor ez már jelent valamit... A férjem odajött hozzám a kaposvári premier után, és azt mondta: nagyszerűek vagytok, és nagyszerűek lesztek!
Ezért, ha megkérdezi, hogy mitől más ő, mint a többiek, hát, itt kezdődik. Bízik bennem, és ezért nem tudok eléggé hálás lenni neki. Azt gondolom, hogy semmi sem történik véletlenül az ember életében. Nem véletlen, hogy ezt a szerepet most kaptam. El kellett érnem egy bizonyos érettségi fokot hozzá. Ez egy hihetetlen bizalom-játék a partneremmel. Mindig nagyon nehéz, amikor az intim szférámba engedem be a kollégámat, például, amikor megölelem. Vagy olyan energiákat sugárzok felé, ami provokatív, és azt akarom, hogy ez megérintse.
RM Ezt a provokatív energiát hogyan tudja a színpadon tartani?
TA Koncentrációval, jelenléttel. Át kell lépnünk a határainkat, aminek az alapja a végtelen bizalom, nem felejtve, hogy ez csak játék! Volt olyan kollégám, akivel le kellett ülnöm, és meg kellett beszélnem, hogy ez csak a színpad. Ezért nehéz tehát, mert ahhoz, hogy valami valóságosabb legyen a valóságnál, ahhoz igazi emóciókkal kell működnie.
RM Mióta keresi a saját útját, mióta gondolkozik azon, hogy mi, miért történik?
TA Huszonkilenc-harminc éves korom óta. Ez is tudatosan indult. Találkoztam egy fantasztikus asszonnyal, aki egyedül neveli a gyerekét. Csodálatos ember, nagyon sokat köszönhetek neki, őt kértem meg, hogy tanítson engem. Hithű ember, elképesztő tudással, és megtapasztalással, és amikor nem vagyok mellette, akkor is tanít. Hálás leszek neki, amíg élek.
Neki köszönhetően, többek között rájöttem, hogy nem az az ember szabad, aki azt csinálja, amit akar, hanem az, aki azt csinálja, amit kell neki, ami meg van írva a számára. Az ember elsődleges feladata a szereteten, és azon túl, hogy ha nő, akkor nő legyen, ha férfi, akkor férfi, a lelki fejlődés. Az értelmi fejlődés sokkal könnyebb. A lelki fejlődés az érzelmi intelligenciáról szól, sokkal nehezebb feladat. Ahhoz kell egy modell, egy közeg, ami ezt biztosítja. A mottóm, hogy a lehető legkevesebbet ártsak másoknak és saját magamnak.
RM Miben hisz?
TA Istenben, és a bennem lévő Istenben. Isten bennünk van, tehát magamban is. Harminckét évesen keresztelkedtem meg, de nyitott vagyok minden vallásra, és nem hiszem, hogy szemellenzőt kellene vennünk, sőt. Úgy érzem, akkor követünk el hibát, ha azt hisszük, hogy kizárólag az a jó, amit mi hiszünk, mi gondolunk. Az örök kétkedés nagyon fontos dolog. Nem a bizonytalanság: a kétkedés.
RM Visszatérve a családra: mennyire nehéz a gyerekeinek, hogy színésznő az édesanyjuk?
TA Sokat gondolkodom ezen, igyekszem őket kímélni, például nagyon ritkán hozom be a gyerekeket a színházba. Néha megnéznek egy előadást, és nagyon el vannak tőle varázsolódva, különösen Sára, benne látom az affinitást, és nem fogom gátolni, ha ezt a pályát akarja választani. Remekül mozog, táncol, énekel, hihetetlen kis világa van. Máté fiam kiválóan gitározik, jól szaval, ha éppen kedve van. Most épp lázadó kamasz.
Szerintem nagyon nehezen viselik, hogy esténként nem vagyok otthon, de mivel én nagyon egyszerűen kezelem ezt, ők is így tesznek. Azt tanultam, hogy ha egy anyuka szorongó, tele van lelkiismeret-furdalással, akkor a gyermekei is szorongóak lesznek, valamint lehetséges, hogy a gyerekek elkezdenek ezzel visszaélni, és zsarolni fogják vele.
Amikor két és fél éves volt Máté, és mondtam neki, hogy megyek játszani, azt mondta az apjának: „anya miért megy játszani, ha itthon is lehet játszani?” Onnantól kezdve azt mondtuk a gyerekeknek, hogy dolgozni megyek, és most már azt kaptam a tízéves fiamtól, amikor lent voltam Kaposvárott, hogy „anya, tudjuk, te vállaltad!”
Amikor visszajöttem, átjöttek hozzánk aludni, rajtam aludtak, ölelgettek, megviselte őket ez a kaposvári tíz nap, amíg nem láttak. Majd húsz év múlva kérdezze meg újra, amikor felnőtt emberek lesznek, hogyan élték meg azt, hogy színésznő vagyok.
RM Miért lett színésznő, a családjában volt művész?
TA Mert ez a világ foglalkoztatott, de a pontos választ a mai napig nem tudom. Tulajdonképpen mindenki efelé kacsintgatott a családban. Apám néptáncosként benne volt a szegedi egyetemi színjátszó körben, és nem tudtuk úgy felnyitni az Ady- vagy József Attila-kötetet, hogy ha mondtuk a vers címét, ő ne mondta volna el a verset. Zseniális ember volt, nehéz ember, fiatalon meghalt.
Édesanyám is művészetrajongó, magyar–történelem–filozófia szakos tanár. Anyai nagyanyám is gyönyörűen énekelt. Gyerekkorom óta vonzott a balett, a zene, álltam az ugrókötéllel a házunk előtt, és énekeltem: ó, mami, ó mami, mami blue, ó, mami blue... Átköltöttem a szöveget, és a kislányom most ugyanezt csinálja. Látom magamat kicsiben, és boldogságos nevetőgörcsöt kapok.
RM A színpadon kívül hogyan éli az életét?
TA Nagyon egyszerűen. Szeretek smink nélkül szaladgálni, az emberek között létezni, én a színpadon élem ki a szabadságom, a színpad adta játszótéren tombolom ki magam. Azt vallom, hogy az élet túl rövid ahhoz, hogy felesleges dolgokra pazaroljam az energiáimat, és megtanultam, hogy az embernek elsősorban magával szemben kell elvárásokat támasztania, a saját háza udvarán kell sepregetnie, ott legyen rend, és akkor már tett valamit. Az is nagy feladat, mindennapos tanulás.
Még nincs hozzászólás