A Ridikül Magazin megrendeléséhez kattintson erre a sávra!

Ridikül Magazin logo

Mitől lettél ilyen unott?

Régen még milyen jók voltak a vasárnapok, amikor ágyban ették a reggelit, aztán fogták a gyerekeket, és kirándulni mentek, kis fogadókban vagy lángososnál ebédeltek, és egész nap csak nevettek. Ezek az együttlétek egész hétre feltöltötték a családot, egyre csak gyűltek a közös emlékek, fotók, zsebbe rejtett gesztenyék, szuvenír bögrék, és alig várták, hogy újra hétvége legyen. Igen ám, de mostanában az a másik csak kedvetlenül üldögél a tévé előtt, nincs hangulata semmihez, és ha a gyerekek unszolják, hogy apu, menjünk már el az állatkertbe, azt mondja, túl fáradt.

Fotó: Shutterstock.com

Az élet nehéz, vigasztalta lányát az édesanyja, amikor az elpanaszolta, hogy a férj mostanában milyen ’izé’. Biztosan sok a dolga, gondja, kántálta a mama, de titokban felmerült benne a legrosszabb is. Lopva a lányára nézett, összevillant a tekintetük. Gondolod, hogy megcsal? – kérdezte a lány.

Csak nem egy szerető?

Mert Tamás, a férj mostanában nagyon furcsa dolgokat produkált. Esténként egyre zordabb arccal került haza, és beszélni sem volt hajlandó arról, mivel töltötte el a napját. Legújabb szokásává vált, hogy különféle tévésorozatokat bámult meg sportmérkőzéseket, ha szóltak hozzá, úgy tett, mintha nem hallaná. A feleség, Anna, próbálta magára vonni a figyelmét, fodrászhoz ment, új fehérneműt vásárolt, de Tamás átnézett rajta.

Mi ez, ha nem valami titkos viszony, merengett Anna. És ahogy belegondolt a jelekbe, egyre biztosabban érezte, hogy Tamás megcsalja őt. Egyszer rá is kérdezett. Valld be, mondta a férjének, mert ezt már nem lehet elviselni. Tamás döbbenten nézett rá, aztán idegesen kirohant, hogy hagyjál már a hülyeségeiddel. Anna meg csak sírt, mint a záporeső, de a könnyei sem mosták el a problémát…

Mi az a burnout?  

A burnout annyit jelent, kiégés. Amikor már nem okoz örömet a munkánk, sőt, aztán már semmi, ami az életünkben jelen van. Oka gyakran a nagy erőfeszítést igénylő, sok stresszel járó feladat, hivatás, amit választottunk, és amiben nem találunk annyi örömöt, amennyi arányban állna a befektetett erőfeszítéssel.

Csúsz Klára klinikai szakpszichológus szerint a kiégés az otthon falai közt gyakran párkapcsolati, gyermeknevelési problémakánt jelentkezik. A kiégés mindenképpen megterheli a közeli kapcsolatokat, de hogy milyen mértékben, az függ az érintett személyiségétől, kapcsolatainak minőségétől, a család, a párkapcsolat belső struktúrájától.

Az állapotot a szerető környezet még ronthatja is, ha túlterhelő életmódjában túlságosan támogatja a személyt, megkíméli az emberi kapcsolatoktól, és ezáltal megerősíti az életformáját.

Fotó: Shutterstock.com

Hogy küzdhetünk ellene?

Kovács Miklós családterapeuta saját gyakorlatából hozza a példát: a férj kiégési tüneteit úgy kezelték, hogy a házasfelek egyszerűen szerepet cseréltek. A férfi maradt otthon a gyerekkel, háztartással, a feleség pedig visszament dolgozni. Ezt nyilván nem minden esetben lehet megtenni – tette hozzá a terapeuta –, de a kreativitás néha csodát tesz.

A lényeg, hogy olyan helyzetet kell teremteni, ahol a kiégett fél számára az addigi munkavégzés lehetetlenné válik, viszont más örömök előtérbe kerülnek. Ha nem cserélhetünk a házastársunkkal, keressünk egészen más munkát, szellemi tevékenység helyett valami fizikai teendőt, az sem baj, ha olyan vállalkozásba kezdünk, ami nem kecsegtet biztos sikerrel, hiszen minden jó, ami felrázza az embert abból a zombi létformából.

Segíthet még a karitatív tevékenység is, önkénteskedés egy kórházban vagy növényparkban, esetleg állatok gondozása.

Kezelni kell!

Akár családi, akár terápiás segítséget kap a burnout-szindrómás illető, mindenképpen támogató türelemre van szüksége. Tehermentesíteni kell a kiégést okozó feladatában, segíteni, hogy intenzívebben átélhesse személyes kapcsolatait, és ami a legfontosabb, támogatni kell abban, hogy új, pozitív, motiváló, reális célokat alakíthasson ki.

Ha a burnout-t nem kezelik, gyakran ’szakmai öngyilkossághoz’, pályaelhagyáshoz vezethet, és apátiával, depresszióval, esetleg alkohol- és egyéb függőségekkel párosulhat.

Fotó: Shutterstock.com

A burnout okai

  • Stressz vagy túlzott megterhelés, amely kialakulhat például nagy felelősséggel járó munkakörökben vagy gyakori krízishelyzetek hatására. A következménye pedig az érzelmi és fizikai kimerülés, és nem mellesleg számos betegség (pl. gyomorfekély, magas vérnyomás, alvászavar) előidézője lehet.
  • Motiválatlanság. Ha az ember kevésbé elégedett azzal, amit csinál, kevésbé leli örömét a munkájában, akkor előbb-utóbb a teljesítménye is csökkenni fog, illetve romlik a pszichés állapota.
  • Munkahelyi kapcsolatok megromlása.

A kiégés szakaszai

Edelwich Brodsky és Georg E. Becker elmélete szerint a kiégés szakaszai öt fázisból állnak.   

  1. Az idealizmus szakasza. Kezdetben nagy lelkesedéssel, teljes odaadással dolgoznak, és nagyon fontos számukra a pozitív visszajelzés, a segítségük elismerése, a kollégákkal való intenzív kapcsolattartás.
  2. A realizmus fázisa. A szakmája iránt elhivatott, lelkiismeretesen végzi a dolgát, képes együtt dolgozni a munkatársaival. Nyitott a kreatív tervek, irányzatok befogadására, de igyekszik különválasztani munkáját a magánéletétől.
  3. Stagnálás vagy kiábrándulás. Csökken a teljesítmény, az érdeklődés és az újra való fogékonyság, a nyitottság. A szakmájával kapcsolatos érdeklődés a minimálisra korlátozódik. A munkatársakkal való kapcsolattartás gyengül, terhessé válik.
  4. Frusztráció. Visszahúzódóvá válik, munkája fárasztja, untatja. A kliensekről lekezelő módon beszél. Kétségbe vonja munkája értelmét és értékét.
  5. Apátia. A minimumra korlátozódik a munkával, feladatokkal, kliensekkel kapcsolatos interakció. A munkatársakat kerüli, a kliensekkel ellenségessé válik. Nem hisz benne, hogy változtathatna jelenlegi helyzetén.

(Forrás: TeamGuide.hu, Kaszás Péter vezetéspszichológiai szakértő) 

Fotó: Shutterstock.com

Tippek a kiégés ellen:

  • Húzd meg a vonalat a munka és a magánélet között. A munkád az életed része, de nem a legfontosabb az életedben.
  • Találj új kihívásokat a munkában! Jelezd a vezetőknek, hogy szeretnél új munkakört, változatosságot.
  • Ne vállald túl magad! Nyugodtan mondj nemet a feladatokra, ha úgy érzed, ez már túl sok lesz neked.
  • Kapcsolódj ki! Mindennap munka közben is találd meg a módját, hogy kiszakadj a mókuskerékből. Igyál egy kávét, sétálj egyet, szakítsd meg a monotóniát.
  • Szabadidődben mindennap foglalkozz azzal, ami feltölt és kikapcsol. Lehet ez sport, egy hobbi, egy jó film megnézése, bármi, ami kikapcsol és nem egészségtelen.
  • Szabadság alatt ne foglalkozz a munkáddal! Kapcsold ki a telefont, ne olvasgasd az e-mail-eket, ne törődj semmi mással, csak a pihenéssel, kikapcsolódással.

Címkék: kiégés okai, kiégés fázisai, mit tehetünk kiégés ellen

Még nincs hozzászólás

Szóljon hozzá!


Az ide beírt név jelenik majd meg a hozzászólásánál!

Az ide beírt emailcím nem fog megjelenni a hozzászólásban, kizárólag az esetleges válaszhoz tároljuk!

Figyelem! Az ide beírt szöveg minden látogatónk számára látható lesz!

A ridikulmagazin.hu site adminisztrációs és moderálási alapelveibol eredoen elofordulhat késés a beküldés és a megjelenés között!