'Mindig kételkedem magamban'
Törőcsik Marival hat éve találkoztam először a Nemzeti Színházban, és azonnal megragadott a személyisége. Annak ellenére, hogy az ország egyik legnagyobb színésznője, megmaradt szerény, kedves embernek. A színpadon ma is sugárzik a tehetsége, és a rendezők még mindig kapkodnak utána. Beszélgetést kértünk tőle, és megtisztelt bennünket azzal, hogy meghívott a lakására.
RIDIKÜL MAGAZIN Sűrű időszak áll Ön mögött, év végén két filmpremierje is volt. A szarvassá változott fiú és a Swing című filmekben játszik, és tavasszal jön a Kossuthkifli, amelyben szintén szerepet vállalt.
TÖRŐCSIK MARI A Kossuthkifliben nem játszom, csak „előfordulok benne”. Rudolf Péter kedvéért vállaltam, mert őt szeretem. Amikor a Centrál Színházban játszottam, Péter bejárt autóval Nagy-Kálózy Eszterért, és egy nap megkérdezte: Mariska, nem játszana nálam egy fél napot? Mondtam: De, gondolom, áron alul! Azt válaszolta, igen – mondtam, jól van, akkor szeretetből elmegyek.
RM A Kossuthkifli televíziós filmsorozat lesz. Kedveli a sorozatokat?
TM Ha jó, akkor szívesen megnézem. Az egyik kedvencem a négyrészes szovjet Klim Szamgin volt, amit Gorkij írt. Zseniális színészek játszottak benne, a négy rész mindegyike egy-egy külön ékszer volt. De nagyon szerettem A tavasz tizenhét pillanatát is, Tyihonovval, és Zsurzs Évát, aki csak olyan dologhoz nyúlt, amit pontosan átlátott, és a képességeivel összhangban volt. Éva nagyszerű sorozatokat és filmeket készített, ezért minden valamirevaló színész játszott nála. Ma már nem nagyon nézek magyar sorozatot.
RM Esetleg külföldit?
TM Általában tizenkét éven aluliaknak szóló „sorozatokat” nézek, a Poirot-t, vagy a Miss Marple-t, és néha a Helyszínelőket. Régen csodálatos dokumentumfilmeket vetítettek, amiket nagyon szerettem. Szerintem óriási tévedésben vannak a televíziók, hogy loholnak a nézőszám után, mert ha egy ilyen kis országban, mint a mienk, két- háromszázezer ember lát valami nívós dolgot, az nagyon nagy dolog. Vajon miért gondolják, hogy egy munkásember nem szívesen nézi meg Nyikita Mihalkov Etűdök gépzongorára című filmjét? Mindig a színházat hozom példának. Ha a legkomplikáltabb művet mutatja be egy színház, és jó az előadás, akkor az ugyanúgy fut majd, mint egy musical.
RM Beszéljünk a két új filmről, A szarvassá változott fiúról és a Swingről. Hogy érezte magát a forgatáson?
TM Vidnyánszky Attila filmje miatt nagyon izgultam, de örülök, hogy sikere lett. Remek volt a színpadi rendezés, és aggódtam, hogy milyen lesz a film. Attila levetítette nekem, és boldog voltam, mert igazi költészet, amit csinált. Mindennek helye van, minden emberi alapgesztus a helyén. Trill Zsolt egészen frenetikus benne. Az egész nagyon tetszett, csak magammal volt bajom. A Swinget is megnéztem, de behunytam a szemem, amikor én énekeltem. A Swingben a három lányt és a fiúkat nagyon szerettem, amikor a három lány egyszerre énekel, az egészen kivételesen jó jelenet! Mondtam nekik, hogy járhatnátok ezzel az országot, egy vagyont keresnétek vele.
RM A színpadon ezek szerint jobban érzi magát. Azért, mert ott, a filmmel ellentétben, estéről estére változtatni lehet?
TM Úgy szoktam mondani, hogy volt öt-hat estém, és néhány pillanatom, ez pedig hatvan év alatt nem kevés! A lányom pár éve lerakott elém egy Népszabadságot. Azt mondta: Na, olvasd el, hogy kit szeretek én rajtad kívül! Azt tudtam,hogy Básti Julit rajongásig imádja gyerekkora óta. Judi Dench is nagy kedvence, hiszen tizenegy évig élt Londonban. Többször elment színházba is megnézni Denchet. Szóval, odadobta az újságot, hogy olvassam el a kedvencével készült interjút.
Sok minden mellett ez áll az interjúban: „Ön Oscar-díjas, világhírű színésznő, Hollywoodban kapkodnak önért, mégis ragaszkodik hozzá, hogy ha kis színházban is, kamaradarabban is, de Londonban színpadra lépjen?” Erre Judi Dench azt válaszolta: „Nézze, nagyon jó dolog világhírűnek lenni, nagyon jó dolog Oscar-díjat kapni, rengeteg pénzt keresek Hollywoodban, de elmondhatom, hogy volt négy-öt estém!” Nem furcsa, hogy ő is ezt mondta?! Majdnem sírva fakadtam, amikor elolvastam.
RM Filmezni szeret jobban vagy inkább színházban szerepelni?
TM Mindig rendezőt választok: ha filmen jó egy rendező, az a jó, ha színházban jó egy rendező, az. De véleményem szerint, igazán „színész” a színpadon tudok lenni.
RM Egyszer együtt játszott Cseh Annamáriával, aki nem színész, hanem világhírű modell volt. Igaz, hogy a barátjának tekinti őt?
TM Annamária Londonban él, vagy lehet, hogy most Párizsban, sose tudom követni, Janisch Attilánál és Maár Gyulánál játszottam vele. Kivételesen nagyszerű embernek tartom. Nagyon szeretem, sajnos keveset találkozunk, mégis olyan barátom, aki elkísér a síromig.
RM Említette, hogy volt öt-hat estéje. Az Éjjeli menedékhely a legfrissebb darab, amiben játszik. Akadt-e már olyan előadás, amivel valóban meg volt elégedve?
TM Az Éjjeli menedékhelyet még keveset játszottuk. De őszintén meglepett, hogy a kritikák dicsérnek, és az utcán is megállítanak emberek, megkérnek, hogy átölelhessenek azért, amit kaptak tőlem ezen az estén. A nyolcvanadik évemet taposom, egészen különlegesen jó érzés, hogy még meglepem az embereket. Mindig kételkedem magamban. Az Éjjeli menedékhely rendezője, Viktor Rizsakov volt a negyedik nagy orosz, akivel dolgozhattam. Az orosz színház mindig is világhírű volt.
RM Februárban ismét új bemutatóra készül. Zsótér Sándorral fog dolgozni, Trill Zsolt édesanyját alakítja majd Ibsen Brand című darabjában. Nem fárasztó ez a feszített munka?
TM Fel is hívtam azt az „őrült spanyol” Zsótért, akit nagyon szeretek, hogy ne haragudjon, de két nagy szerepet egymás után nem tudok megcsinálni. Erre azt válaszolta, hogy miről beszél? Csináljuk, és kész! Mondtam neki, hogy a fene vigye el magát, ha nem húzza meg felére a szerepet, akkor leteszem, és otthagyom!
RM Még mindig könnyen tanulja a szerepeit?
TM Hál’ istennek igen, és mindig némán. Én száz oldalt is úgy tanulok, hogy reggel felkelek, és húsz percet némán mondom magamban. Még soha nem tanultam hangosan szerepet. Major Tamás tanított erre, aki azt mondta, meg kell tudni tanulni úgy próbálni, hogy amíg az alapokat nem tudja az ember, kézben tartja a szerepet, és némán, az egész idegrendszerrel együtt kell beemelni.
RM Ennyi év után is Ön az első a színészek közül, aki megérkezik a filmbemutatójára, ha egy újságíró hívja fel, akkor is mindig készséges, és vissza is hívja. Hogy sikerült ilyen közvetlennek és kedvesnek maradnia?
TM Sok olyan, hirtelen jó helyzetbe került ember akad, aki azt szereti mutatni a többieknek, hogy vigyázat, én vagyok itt a valaki. Belőlem ez hiányzik. Először azt hittem, hogy ez szerénység, de nem. Isten a tenyerén hordott, és nagyon gazdag pályát adott nekem, volt mire szerénynek lennem!
RM Említette Judi Denchet. Ön hol őrzi a díjait, és ezek mennyire fontosak a pályája szempontjából?
TM Nem akarok nagyképű lenni, de kilenc életműdíjam van, ebből kettő magyar. Van egy olyan, amit Cannes-ban kaptam – ahol tizenegy világsztár állt mellettem, és azon röhögtem, ahogy rájuk néztem, hogy ők úgy tíz-húszmillió dollárokért filmeznek... Én meg hazajöttem, és kaptam húszezer forint prémiumot, és nem toltam vissza, hogy köszönöm szépen, mert arra is szükségem volt. De az ilyen élethelyzeteken én mindig tudtam röhögni. Szóval, sok díjam van, igazából azokból, amelyeket nemzetközi fesztiválokon kaptam legjobb színésznőként, több van, mint Kelet-Európában bárkinek.
RM Vannak kedvenc városai?
TM Életemben legtöbbször három helyen jártam, és mind a hármat nagyon szeretem. Az egyik Prága, a másik Párizs, a harmadik pedig Moszkva, és hát, van egy negyedik, Cannes. Egy nyugati újságíró mesélte, hogy utánanézett, és én vagyok az a színésznő, akinek a legtöbb filmjét játszották Cannes-ban.
RM Boldog embernek mondhatja magát?
TM Tudja, olyan fura... Azzal szoktam dobálózni, hogy klinikai halott voltam, de hát így van... mégiscsak egy orvosi csoda, hogy visszajöttem. Azt szoktam nevetve mesélni a Nemzetiben, hogy szerintem azt mondta az Isten, hogy ennek a nőnek olyan gazdag életet adtam, most még a halála is ilyen könnyű legyen? Jöjjön vissza! Mert, ugye, észre se vettem, hogy meghaltam. Ott, amikor rájöttem, hogy életben fogok maradni, nálam boldogabb ember nem volt a földön! De amikor kijöttem a kórházból, azt vettem észre, hogy nekem már csak múltam van. Mindenünnen a múltam köszön vissza.
Párizsban is kint jártunk – Anatolij Vasziljev orosz rendező barátommal találkoztam. A lányom átjött hozzám – mindig szeretem, ha ő tolmácsol nekem, mert én csak magyarul tudok – és elmentünk a Les Deux Magots-ba, ahová mindig szerettünk járni. Ott ettünk, és mondtam a lányomnak, Teréznek: Te! Nekem már Párizs se a régi! Korábban Moszkvában is rengeteg barátom volt. Olyan színészek, mint Szmoktunovszkij, akivel még a halála előtt nem sokkal egy jót ebédeltünk, vagy Ljubimovék. Azóta Ljubimov is meghalt. Szóval, sok barátom volt, de sajnos lassan mindenki elmegy.
RM Szeretne mostanában valahová elutazni?
TM Oberpullendorfba, a kávéházamba, vagy Oberwartba, ahová a fodrásznőm költözött Kőszegről. De csak Velemre, a vidéki házunkba járok, egyébként sehová. Repülőgépre se nagyon szállhatok.
RM Mindig is vonzódott az orosz irodalomhoz. Mi lehet ennek az oka? Mi a titok?
TM Nem tudom megmagyarázni, de azt tudom, hogy Pilinszky János a halála előtti utolsó levelében azt írta: Már csak a Karamazov testvéreket tudom olvasni! Sok csók, János. Én se kérdeztem tőle, hogy miért épp Dosztojevszkij.
RM A szarvassá változott fiú filmbemutatóján egy gyönyörű bundát viselt. A sikeres és tartalmas pályája után mit engedhet meg magának?
TM Negyven éve nem voltam kozmetikusnál, nem sminkelek, de van egy úgynevezett sminkszemüvegem, ami drága volt, százötvenezer forint. Körülbelül tizenöt évente csináltatok magamnak egy ügyeletes fekete ruhát. Ékszerem sose volt, két dolog érdekelt: a kalap és a cipő. Anyámnak – aki szerintem a megye egyik legelegánsabb asszonya volt – apám mindig azt mondta: Anyóka, bármi lehet rajtad, de a cipő és a kalap a legfontosabb! Ezért voltak százötvenezer forintos cipőim, mert erre költöttem. De kalapot már nem hordok: hetven év fölött csak Bara Margit tehet fel kalapot, mert ő olyan gyönyörű, hogy százévesen is felveheti. A kalapokat már elajándékoztam: volt egy csodálatos modellem Párizsból, könyörögtem a lányomnak, hogy hordja, mert gyönyörűen állt rajta, de nem kellett neki, inkább sapkát hord, ahogy én is.
RM November végén ünnepelte a születésnapját. Torta, koccintás... mi volt?
TM Vörösboros marhapörköltet kértem galuskával a lányomtól.
RM Hogy élte meg az évfordulót?
TM Nagyon jólesett, hogy ennyien telefonáltak, SMS-eztek, virágot küldtek. Jó dolog, ha szeretik az embert. Ezt éreztem annak idején a kórházban is, amikor el voltam zárva: jöttek a telefonok, és szóltak, hogy a katolikus rádióban bemondták, olvasót mondanak értem. A nővérek mesélték, ha valaki együtt akarta mondani értem az olvasót, fel kellett, hogy hívjon egy számot. Értem 250 000 ember mondott imát. Ezek nagyon nagy dolgok.
Még nincs hozzászólás