Miért sértődsz meg azonnal?

2019. december 5. | Írta: Vág Bernadett

A lányok sértődősek. Pfúúúj. Ezt mondta Tomika az uzsonnáját rágcsálva az óvodai kerek szőnyegen, ahol egyébként nem volt szabad enni, mert csak az asztalnál volt szabad enni, de ő nem ült az asztalhoz, mert Cilike felborította a vizeskancsót, és úszott az egész mindenség.

Cilike véletlenül borította fel a vizet, mert hirtelen átnyúlt az asztal fölött, ahogy dühében bele akart csípni Tomika karjába, amiért hiányzott egy darab párizsi az uzsonnájáról, és ketten is látták, hogy Tomika kapta be, amikor Cilike nem nézett oda, de nem a karját érte el, hanem a vizeskancsót.

Tomika persze nem így mesélte el az óvó néninek, hanem úgy, hogy Cilike, aki sértődős, mert lány, rá akarta borítani az egész kancsó vizet, nem lehet tudni, hogy miért, valószínűleg azért, mert csak.

Cilike amint meghallotta, hogy az ellopott párizsiról szó sem esett, csak arról, hogy ő sértődős, nem törődve az óvó néni szigorú fejével, a szőnyegre vetődött, hogy végre jól belecsíphessen Tomiba, vagy beleharaphasson, mert az még jobban fáj, de Tomika ekkor már a falnál állt vigyorogva, Cilike pedig véletlenül felborította a játékosdobozt, és a legók szanaszét gurultak az óvó néni lába körül.

Tomika röhögött, Cilike dühében sírt, az óvó néni kiabált. És ennyi. Másra nemigen emlékezni már.

Pedig a lényeg még el sem hangzott. Mármint az, hogy a párizsiügy reggelén Tomika megvárta Cilit a folyosón, végignézte, amint átcseréli a kinti cipőjét benti cipőre, felakasztja szépen a kabátját arra a fogasra, amelyik fölött a sálas veréb van, mert ez volt Cilike jele, aztán kezet mos a kis mosdóban, szépen szappannal, meg is törülközik a szintén sálas, verebes kis törlőben, és csak ezután indul majd a benti szobába, ahol a többiek gyülekeztek.

A fiúk ilyenkor gombfocizni szoktak a reggeliig, a lányok meg orvosost játszanak vagy papás-mamást. De Tomika nem ment játszani, mert most más érdekelte, más tartotta izgalomban, annyira, de annyira, hogy egy picit bele is szédült.

A Cilike.

Cilikének fehér arca a pici pöttyökkel, anya szerint szeplők, a kifliszínű haja, meg az a halványkék fény, mely rázúdult mindig, ha Cili ránézett. Tomi már napok óta tervezgette, hogy egyszer, amikor kettesben lesznek egy percre, megpuszilja Cili arcán az egyik olyan pöttyöt.

Csak erre tudott gondolni, még éjjel is felébredt emiatt.

Na, és aznap reggel, amelynek délutánjára Cilike mérges lett, mint egy lány, Tomi elé állt a folyosón, hogy se elszaladni, se továbbmenni ne lehessen, és nagyon halkan ezt kérdezte: – Adhatok egy puszit?
De nem jött sem puszi, sem válasz, Cili félretolta Tomit, és beviharzott a terembe babázni.

És ez fájt. Rettenetesen. Ez a semmi. És kellett valami Tominak – valami, ami kárpótolja őt a puszi helyett. Ami egy picit vigasztalja, gyógyítja – legalább az a darabka párizsi.

Címkék: párkapcsolat, sértődés, sértettség