Mi bajunk a mellünkkel?
Nőként máris millió történet tódult az agyamba, ami a mellekkel kapcsolatos. A gimi, amikor némelyik osztálytársnőm vattával tömte ki a melltartóját, vagy az ellenkezője, amikor próbáltuk leszorítani, hogy ne lehessen észrevenni, hogy van. Egyes barátnőim inkább váltak púpossá, mert egy tevepúp korántsem olyan kínos, mint két cicipúp, a másik véglet pedig, aki büszkén kitolta, akármilyen megjegyzést is kapott rá.
Naná hogy a kamasz fiúk a bő keblet premizálták, hisz az volt a menő, még akkor is, ha amúgy nem is vonzotta őket, mert beérték az apróbb fazonokkal is. Később, huszonévesen már nagyobb választásunk volt a rejtegetésben avagy kiemelésben, jöttek a szivacsos meg push up emlőtartók, így a külvilág már csak alig érzékelhette, mi is a valódi méretünk.
De attól még a valódi méret mindennap megmutatkozott a fürdőszobatükörben, hol csúfondárosan, hol kétségbeejtően, és nem volt mit tenni.
Irreális szépségideálok
Kit érdekelt az valaha is, hogy a női mell nem mutiba teremtődött, hanem a célból, hogy csecsemőnket táplálja? Az emberi test azért olyan-amilyen, mert funkcionális szempontból így a legjobb. Csakhogy férfi uralta társadalomban élünk, és mi, nők, úgy hisszük, hogy ugyanezek a férfiak a hatalmasabbnál is hatalmasabb kebleket díjazzák (szerelemmel, házassággal, állással, vezető poszttal stb.).
Ez a férfiak nézőpontja alapján szerveződő rendszer sokszor irreális szépségideálokat teremt. Jutalmazza azokat a nőket, akik megfelelnek ezeknek az elvárásoknak, míg bünteti vagy félresöpri azokat, akik nem. Állítólag. De ezt a férfivéleményt is talán csak a nők terjesztik.
És még ez is!
Szegény, szegény nők pedig, akik bedőlnek ennek a közhírré tétetett álláspontnak, számos téren megsínylik ezt. Eleve, ugye, méreten alulinak érzik a keblük domborodását, de mindenképp kevésbé méretesnek, mint a kolléganőéjét, aztán jön még a negatív testkép, az étkezési zavar stb.
A témával foglalkozó szakirodalom nagy része amúgy csak (vagy inkább ráadásul) a vékony testideál elérésére összpontosít, ám ez a tárgyiasításelmélet a nők mellére és annak méretére is alkalmazható.
A női mell árucikk?
Dr. Meskó Norbert pszichológus szerint különösen a nagy mellre jellemző, hogy árucikként kezeli és fetisizálja a nyugati média. Tehát a kortárs tömegkultúra a női mellet egyrészt elválasztja funkcionális céljától (pl. szoptatás), másrészt a nagy mellet a nőiesség fogalmához köti. Ennek hatására a nagy mell a nőiesség különösen meghatározó jellemzőjévé vált. Viszont a női mell efféle megközelítése befolyásolhatja a nők saját testükkel kapcsolatos érzéseit.
Észak-amerikai és nyugat-európai nőkkel végzett vizsgálatok legalább az 1950-es évek óta dokumentálják a mellmérettel való elégedetlenség szintjét, ami általában az aktuális és az ideális mellméret közötti eltérésről szól. Például az észak-amerikai heteroszexuális nők körében végzett egyik nagy – 26.703 résztvevővel zajlott – kutatás szerint a többség (70%) elégedetlen volt mellének bizonyos jellemzőivel, a résztvevők 28 százaléka pedig nagyobbat szeretett volna.
Nagyobb mellet akarunk?
A tanulmányok Nyugat-Európában arról számoltak be, hogy az Egyesült Királyságban a nők többsége a jelenleginél nagyobb mellet akart, csakúgy, mint Olaszországban. Észak-Amerikán és Nyugat-Európán kívül viszont sokkal kevesebb kutatás vizsgálta a mellek méretével való elégedetlenség arányát. Ez a mellőzöttség azért fontos, mert etnográfiai adatok szerint az ideális mellméret bizonyos mértékű kulturális eltérést mutat.
Néhány kultúrában a nagy mell a nőiesség és a nemi identitás szimbolikus összekapcsolódása miatt alapvető fontosságúvá válhat – például a latin-amerikai nők fokozott kulturális nyomást élnek át, hogy a nőiességet keblük teltségével igazolják. Ezzel összhangban egy tanulmányban a brazil nők 65,5 százaléka az aktuálisnál nagyobb mellre vágyott – bár meg kell jegyezni, hogy a minta elsősorban fiatal nőkből állt.
Ezzel szemben a keleti és délkelet-ázsiai nőknek általában kisebb melle van, mint a világ más részein élőknek, és egyes tanulmányok szerint e népek nőiességfelfogásában is kevésbé hangsúlyos a mellméret jelentősége.
Az elégedetlenség okai
Elégedetlenebbek a mellük méretével azok, akik hajlanak a negatív érzelmi reakciókra, állítja a pszichológus. Ezek a negatív érzelmek általában vélt vagy valós környezeti fenyegetettség, frusztráció, veszteség miatt alakulnak ki. Az ilyen nők érzékenyebbek a megjelenésükkel kapcsolatos véleményekre és az elutasításra, ez pedig a mellük méretével összefüggő elégedetlenségüket is növelheti.
Néhány kutatásban arról is beszámolnak, hogy a magukat magas neuroticitás-pontszámokkal (neuroticitás jelentése: szorongással járó, lelki betegségekre való hajlam) jellemző nők a valóságosnál jóval nagyobbnak látják a saját testüket, mint amekkora az valójában, és feltehetőleg aktuális mellméretüket is tévesen ítélik meg.
Az életkor előrehaladtával a nők elégedettebbé válnak a keblükkel. Egyrészt a női mellet tárgyiasító üzleti célú üzenetek kevésbé érnek célba ebben a csoportban, mint a fiatalabb nők körében. Másrészt ez az életkorral együtt kialakuló védettség valószínűleg együtt jár olyan tapasztalatok átélésével, mint az anyaság és a szoptatás.
Mi lesz, ha nem kíván?
- Sokan úgy érzik, hogy a számukra nem megfelelő mellméret a nőiességük csorbulását jelenti, vagy kevésbé lesznek kívánatosak a partnerük szemében.
- Már serdülőkortól kezdve szembesülünk gúnyolódással, összehasonlítással. Ezek a korai élmények mély nyomot hagyhatnak, és önbizalomhiányhoz vezethetnek. A közösségi média pedig csak fokozza a tökéleteshez való hasonlítgatást.
- Egyes nők úgy érzik, hogy a mellméretük befolyásolja párjuk szexuális vonzalmát vagy elégedettségét. A pornóipar sztereotípiái szintén hozzájárulnak ahhoz, hogy sokan úgy gondolják, a melleiknek nagyobbnak, feszesebbnek vagy formásabbnak kellene lenniük a vonzalom fenntartásához.
- A mellmérettel kapcsolatos elégedetlenség gyakran nem önmagában a mellekről szól, hanem egy általánosabb önbizalomhiány tünete. Ha valaki nem érzi magát szerethetőnek, értékesnek vagy elég jónak, a testének valamely részét fogja hibáztatni.
Mit lehet tenni az elfogadásért?
- Testpozitív szemlélet: Egyre több mozgalom erősíti azt az üzenetet, hogy a valódi keblek is szépek – legyenek kicsik, nagyok, aszimmetrikusak vagy tökéletlenek.
- Önismeret fejlesztése: Ha valaki elkezd mélyebb kapcsolatba kerülni önmagával, felismerheti, hogy az önértékelése nem a külsejétől függ.
- Párbeszéd önmagunkkal: Érdemes megvizsgálni: kihez hasonlítjuk magunkat? Mi alapján ítéljük meg, hogy valami elég jó-e rajtunk?
- Terápia vagy csoportos támogatás: Ha a testképzavar súlyosabb mértékű, szakember segítségével lehet dolgozni az önértékelés és önelfogadás témáján.
A mell nem csupán testi jellemző – sokkal inkább szimbóluma annak, hogyan érzékeljük önmagunkat nőként. A valódi önszeretet nem a tökéletességről, hanem az elfogadásról szól. És ez az, ami valóban vonzóvá tesz.
Melltartó vagy mellfelvarrás?
Mellizom-erősítés, kozmetikai kezelés, megfelelő fehérnemű segíthet megelőzni a keblek megereszkedését. De ha már megjelent a baj, végleges megoldást csak a mellfelvarrás nyújt.
Mivel főleg a nagyobb keblű nőket érinti a probléma, épp ezért nekik mindenképpen érdemes odafigyelniük, hogy milyen melltartót hordanak. Ilyenkor a mellek súlya lefelé húzza a tartórostokat és a kötőszöveteket, ezért érdemes mellizomra is gyakran edzeni. Ezzel a tartóizmok megerősödnek, és átveszik a terhelés nagy részét a bőrtől és a körülötte lévő szövetektől. Ez főleg a megelőzés miatt fontos. Ha már kialakult a probléma, nem sokat segít az edzés, viszont karbantartásra tökéletes. Így meggátolható a mellek további ereszkedése.
Kisebb keblek esetén is előfordulhat a probléma, a tartó kötőszövetek itt is meggyengülhetnek. Érdemes odafigyelni a helyes étkezésre és a megfelelő folyadék bevitelére. Ezek elősegítik a rostok és kötőszövetek helyes táplálását, és segíthetnek feszesebbé tenni a melleket.
A súlyfelesleg csökkentésénél érdemes lassan haladni, hiszen a hirtelen fogyás szintén lógó melleket eredményezhet. Ilyenkor nagyon oda kell figyelni a bőr ápolására is. Többféle kozmetikumot árulnak a mellek feszesítésére. Érdemes azonban tudni, hogy habár ezek a krémek és testápolók feszesítik a bőrt, a már előrehaladott, megereszkedett melleken aligha segítenek.
Ha a probléma zavaró a mindennapok során és nagyon előrehaladott a megereszkedés, akkor kizárólag műtéti beavatkozás vezet eredményre. Általában a mellfelvarrást javasolják első lépésként, de a tökéletes eredmény érdekében ezt sokszor mellimplantátum beültetéssel kombinálják.
Egy mellfelvarrásos műtét nagyjából két órát vesz igénybe. A sebész egy-egy bemetszést ejt a mellek alján, és feljebb húzza a megereszkedett szöveteket. A hegek kicsik és hamar gyógyulnak. Egy hét után újra munkába állhat a páciens, csak a megterhelő fizikai aktivitásokat kell kerülni. Pár hét torna és csökkentett, pihenéssel teli életmód, és újra a régiek lehetünk.
A gyógyulási idő alatt szükséges kompressziós melltartót hordani, ez hozzájárul ahhoz, hogy a beavatkozás eredményes és sikeres legyen. Ezenkívül hozzájárul a gyógyulási folyamat mielőbbi lezajlásához, és a kezdeti, fájdalmas időszakban csökkenti az esetleges irritációt, és helyén tartja az újra formált kebleket.
Nem volt ez mindig így…
A reneszánszban kezdődik el a kis mell kultusza. A kis mellhez a tisztaság, ártatlanság, arisztokratikus finomság képzetei kapcsolódtak. A mellet leszorítva és szögletes dekoltázzsal kicsinyítették optikailag.
Az újszülötteket dajkák szoptatták, hogy kíméljék a mellet. Egy 1780-as adat szerint Párizsban a 21 ezer újszülöttből csupán 700 kapott saját anyjától tejet.
A reformáció hatására a négyszögletes dekoltázs alá még egy fehér ingecske is került. Az Európában uralkodó spanyol divat megkövetelte a merev fűzőt és lehetetlenül leszorította a melleket.
A barokk hozta meg a változást, a vállak és a mellek közszemlére kerültek. Ami az aktokat illeti, szabad volt vastag karokat, lábakat és húsos feneket festeni, de a keblek aprócskák voltak.
A rokokó idején a francia udvarban az ünnepi összejöveteleken a bátrabbak akár szabadon is hagyhatták egyik vagy mindkét mellüket – több idetartozó portré is fennmaradt.
A 19. század elején jöttek divatba a mély dekoltázsú, mell alatt szabott, természetes hatású ruhák, ami alatt már nem hordtak fűzőt. Az Ercole Lelli-féle 1742-es festőmodell viaszszobor nagyon jól leképzi a kor esztétikai nőeszményét.
Az egyre feltörekvő polgárság gusztusa némileg különbözik ettől, a fűzők kidomborították a mellett, összeszorították a derekat, a szoknya farát pedig párnával terebélyesítették. Ez már egy teljesen új anatómiai nőideált is jelentett.
Nagy váltást hozott az 1900-as évek elején betörő flapper korszak, amikor a kis mell lett a favorit, az számított kifejezetten nőiesnek. A modern női szerepeket kereső nők szándékosan ellensúlyozták a viktoriánus nőideált: lapos mellkas, fiús alkat, egyenes szabású ruhák jellemezték a divatot.
Az 1960-as években tört be a modellkultusz hajnala. A legendás Twiggy modell megjelenésével újra hódított a vékony alkat. A kis mell nemcsak elfogadott, hanem kifejezetten trendi lett. Ez a korszak a természetes, kamaszos megjelenést istenítette.
Érdekességek a világból
Japán, Dél-Korea és más kelet-ázsiai kultúrák mellideálja: Ezekben a régiókban általában a finom, karcsú alkat számít vonzónak, amibe a kisebb mellméret is természetesen illeszkedik. Az esztétikai hangsúly gyakran a bőrön, arcvonásokon és az általános törékeny bájon van.
Skandináv országok: A természetességre és önelfogadásra való törekvés miatt ezekben a társadalmakban kevésbé nyomják rá bélyegüket a nőkre a szigorú szépségideálok. A kis mell nem tabu, és a plasztikai műtétek iránti igény is jóval alacsonyabb, mint más nyugati országokban.
(Forrás: erdeiszabadidopark.hu, mipszi.hu, harmonet.hu)
Még nincs hozzászólás