A Ridikül Magazin megrendeléséhez kattintson erre a sávra!

Ridikül Magazin logo

Melegben vagy hidegben

A nők és a férfiak, ugyebár, nagyon különbözőek. Mégis állandó kísérleteket tesznek, hogy együtt éljenek. Pedig ez alig lehetséges. Sok mindenben kompromisszumot köthet egy pár, de abban nem, hogy hány fokot mutasson a hőmérő higanyszála a közös helyiségben. Az egyik izzad, a másik megfagy.

Fotó: Thinkstock

Tudtam, mindig tudtam, hogy a női nemhez alkalmazkodni igen nehéz feladat. Kompromisszumok sorát kell megkötni, ami konkrétan azt jelenti, hogy én engedek. Mármint a férfi. A kedvesem nem szereti a gyümölcslevest, tehát soha nem kerül az asztalra, még a gondolata is ördögtől való. Tehát nem eszem meggylevest, csak ha étteremben látok az étlapon, akkor gyorsan megrendelem. De ettől még tudunk együtt élni.

A drágám szívesebben fekszik korán, viszont reggel hatkor már dalolva zuhanyozik, míg én elszöszmötölök éjfélig is a fészbukon és a jútúbon, és kénytelen vagyok a fejemre húzni a paplant, a zuhany surrogását kizárandó legédesebb álmomból. De ezt is meg lehet szokni. 

Ám sajnos le kell szögezzem, igaz a mondás, miszerint a férfiak a Marsról jöttek, a nők pedig a Vénuszról. Azt is elárulom, hogy a Vénuszon valószínűleg mínuszfokok vannak, és pingvinek játszadoznak jegesmedvékkel. Mert a nők örökké fáznak. A Marson pedig nyilván állandó kánikula van, és biztos néhány rendesebb söröző is, mert a férfiaknak mindig melegük van, és ezt csakis egy-két korsó jeges sör enyhítheti. Persze, ott a légkondi is.

Csakhogy a gyártók irtózatos hibát követtek el, mikor tekerhető kapcsolókat tettek a hűtő- és fűtőberendezésekre. Ugyanis a különben bájos és szívdöglesztő, meg minden Vénuszlakók ezeket a bigyókat állandóan tekergetik. És mindig a rossz irányba. Beülünk a negyvenfokos kánikulában az autóba. Nagyjából egy jobb finn szauna formáját mutatja, úgy 90 fok lehet benne. Ahogy ráadom a gyújtást, jóleső zúgással beindul a légkondi.

És ekkor jön a nőnemű, és elkezd tekergetni. Lefelé a légkondit. Miközben nekem a hátamra tapad a hawaii ing az izzadságtól, a homlokom gyöngyözik, és a hónaljam alatt patakokban folyik a víz, az én drágám buzgón tekergeti az összes olyasmit, ami arra irányul, hogy az autóban ne legyen végre kellemesen hűvös. Még nyafog is hozzá, hogy júj, még megfázom, meg ez milyen egészségtelen, ez a hideg fújás...

De hát mit is várok ilyenkor, nyáron! Mikor télen is úgy feltekeri életem egyébként édes párja a termosztátot, hogy a fűtés lehetőleg a maximumot érje, és sivatagi körülmények alakuljanak ki a lakásban. Majd a döglesztő melegben hozzám bújik az ágyban, és gondosan állig – az én államig – húzza a jó meleg paplant. Közben pedig berreg, hogy brr, de hideg van.

Miközben én csak arra vágynék, hogy meztelenül, kitakarózva fekhessem az ágyon, lehetőleg úgy, hogy egy végtagom se érje a testemet. De ha megpróbálom letekerni a fűtést, éktelen panaszáradat indul megfázásról, felfázásról és annak a nemi életre – illetve annak a megvonására – vonatkozó következményeiről. 

Ha kimegyünk a strandra, nem fekhetünk árnyékos helyre, mert ott fúj a szél, hanem a tűző napra pakolunk le, és ott tanyázunk addig, míg a gumimatrac úgy fel nem hevül, hogy tükörtojást lehetne rajta sütni. Akkor bemehetünk egy rövid időre a vízbe, de az meg hideg, és fröcskölnek is, úgyhogy júj. Szerencsére kapok engedélyt, hogy nyakig merüljek a hűs hullámokba, és kicsit tovább is maradhatok, mint fázós szemem fénye. Aki addig még arra is vállalkozik, hogy hozzon nekem egy üveg sört.

Vissza is tér, és én boldogan és lehűlve kászálódom ki a vízből, s ahogy csöpögve közelítek, már érzem a hűvös, keserű hab ízét a számban. Erre életem értelme előkapja a barna üveget, amin gyanúsan nincs egy csepp pára sem, és közli, hogy nem a hűtőből hozta, mert az túl hidegnek tűnt...

Tisztelt bíróság, kérem a felmentésemet...

Címkék: strand, légkondicionáló, hűtés, férfi-női ellentét, hőérzet, fűtés

Még nincs hozzászólás

Szóljon hozzá!


Az ide beírt név jelenik majd meg a hozzászólásánál!

Az ide beírt emailcím nem fog megjelenni a hozzászólásban, kizárólag az esetleges válaszhoz tároljuk!

Figyelem! Az ide beírt szöveg minden látogatónk számára látható lesz!

A ridikulmagazin.hu site adminisztrációs és moderálási alapelveibol eredoen elofordulhat késés a beküldés és a megjelenés között!