Mámoros szabadság
Egyik legsokoldalúbb alkotónk, aki ráadásul az összes választott műfajban kiemelkedőt - megkockáztatom, korszakosat - alkotott. Forgatókönyvíróként és/vagy rendezőként elég csak a Megáll az időt, A turnét vagy az Eldorádót említenem, Cseh Tamásnak írt dalszövegeivel pedig egy egész korszakot tudott dokumentálni úgy, hogy az új generáció is a bőrén érezhet mindent a hallgatásuk közben. Bereményi Géza készülő önéletrajza írásakor Stendhalt tekinti példának, aki azt mondta, a memoár írás célja az önfelfedezés kell, hogy legyen.
RIDIKÜL MAGAZIN Azt mondja, jelenleg az első huszonöt évére tekint vissza, azt dolgozza fel, mert addig történtek a legjelentősebb dolgok az életében. Érik-e nagy felismerések, rádöbbenések az összegző munka során? Van-e amit más fénytörésben lát?
BEREMÉNYI GÉZA Rá kellett jönnöm például, hogy az egész életem szabadságharc volt. Nagyon boldog voltam életem első hat évében. Egy olyan házban laktam, ahol az udvarra tíz szoba-konyhás lakás nyílt, az egyikben éltem a nagyszüleimmel, akik kereskedőként egész nap a Teleki téri piacon dolgoztak.
A ház nevelt hát, csupa már idősödő ember. Én voltam az egyetlen fiúgyerek, két lány játszótárssal. Kedvenc lettem, kedvvel produkáltam magam a felnőtteknek, viccesen mondva ez volt az akkori hivatásom. Ők pedig gyönyörködtek bennem, dicsértek.
Majd egy nagyon szigorú ember – polgármester volt az apja – vett magához, a nevelőapám, akitől a Rozner nevet kaptam az addigi Vetró helyett. Kemény elvek alapján keményen próbált fogni. Ez tévút volt mindkettőnk számára, édesanyám pedig őrlődött köztünk. Elnyomott, magányos gyerek voltam, mikor a nevelőapám felügyelete alatt éltem.
Tizenhat évesen egyedül elintéztem hát, hogy elmehessek. Egyszerűen kisétáltam az ajtón. Leszámoltam velük magamban, attól fogva, ha találkoztam a nevelőapámmal, csak távolról köszöntünk. Pápára kerültem kollégiumba, és egy csapásra szabadnak éreztem magam.
Azóta is mámoros vagyok a szabadságtól. Gyakran eszembe jut reggel felkeléskor, hogy oda megyek, ahová akarok. És ennek kapcsán döbbenettel fedeztem fel, hogy a fiaim – az egyik most tizennégy, a másik tizenhét éves – mintha az én mintámat követnék. A gének titkos munkája, ami olykor általuk is feltárul előttem. Mondják, hogy a géneket a személyes tapasztalatok is megváltoztatják, így a saját életedet is továbbörökíted az utódaidra. A fiaim sem találták a helyüket a pesti iskolában, a vidék – főleg a nagyobbiknak – megváltásszerű változást hozott.
RM Mi volt az első komoly olvasmányélménye?
BG Négyéves koromban már olvastam. Nem emlékszem, hogy egyedül jutottam-e el idáig, vagy valaki tanított, mindenesetre az első könyv, amit olvastam, Cooper Vadölőjének egy ősrégi, nehézkes nyelvezetű kiadása volt, amiben a c hangot még cz jelölte. Ennek ellenére rabul ejtett, s attól fogva a könyvekbe menekültem.
Senki sem ünnepelte ezt a képességemet, gyanakodtak inkább, a családban ugyanis senki sem volt irodalomkedvelő. A büntetéseim egyike ettől fogva az lett, hogy a nevelőapám eltiltott az olvasástól, ha valami rosszat követtem el; elsősorban a hazugságokat torolta meg így.
RM Úgy tudom, a pályája maga is egy igaztalan állítással indult…
BG Miután leérettségiztem, bár felvételt nyertem az egyetemre, egy évre elvittek katonának. Mikor visszatértem Budapestre, albérlő lettem – ezt a nagyszüleim fizették, akiknek a nevét fel is vettem később –, utána pedig eltartottam magam. Az írás mint megváltás, tizenkilenc-húsz éves koromban jött az életembe, és maradt meg a mai napig úgy, hogy közben több műfajban kalandoztam.
Visszatérve ugyanis azon kaptam magam, hogy nem ismerek senkit. Egyedül járkáltam a városban, és azt vártam, hátha valaki vagy valami megszólít. Könyvtárakba jártam, régi forrásmunkákat kutattam, beleszerettem a történelembe. És egyszer csak valóban megszólított valaki. Az egyik évfolyamtársam, egy nagyon különös fiú, Bódy Gábor.
Bemutatkozás után rögtön három napig jártuk a várost, és beszélgettünk. Hol én aludtam az ő cselédszobájában a földön, hol ő nálam. Gábor egy ilyen lázas napon azt mondta, hogy őszerinte én írok. Ráhagytam. Erre elárulta, hogy ő is ír, és felvetette, hogy szívesen megmutatná.
A tizenöt oldalas gépelt novelláját csodálatosnak tartottam. Kérte, hogy én is mutassam meg a műveimet. Ezt néhány nappal későbbre ígértem, mondván, kicsit még átrendezném a szöveget. Hazarohantam, és megírtam egy kockás füzetbe két novellát. Már volt mit mutatnom. Gábor velem együtt rögtön el is vitte a szöveget egy fiatal írókból álló öt-hat fős társaságba, ahol szintén tetszést arattak.
Ez a kör befogadott, és írónak nevezett. Vagyis kineveztek írónak.
RM Ez volt a pár éve megjelent nagyszerű regényében, a Vadnai Bébiben is megörökített irodalmi társaság?
BG Igen. Sokat tanultam tőlük. Ők tanítottak meg például gépelni is. És általuk derült ki a számomra, hogy a szövegek révén kapcsolatba kerülhetek emberekkel. De hiába minden elismerés, elégedetlen voltam azzal, amit írok. Ez a mai napig így van, az önkritikám mindig erős volt, csak a saját véleményem érdekel, ami a megírás után kicsivel később alakul ki.
Egy-két évig nem is írtam aztán emiatt, de az első szövegem még mindig megvan, sárgult papíron. Aztán egyszer csak az a lány, akivel diákszerelemben voltam, máshoz pártolt.
RM De szépen mondja.
BG Na, jó, akkor csúnyábban: csatlakozott helyettem egy harmincöt éves aggastyánhoz. Ez annyira összezavart, hogy másfél évig érzékcsalódásaim voltak az utcán, visszazuhantam a hatalmas magányba, amilyet utoljára a nevelőapám mellett éltem át. Akkor írtam két novellát, és ezekben láttam meg először azt a bizonyos 'vércsíkot', ami feltétlenül fontos az íráshoz.
A világ egyensúlya megbomlott, és ez a seb segített hozzá az alkotáshoz. Tulajdonképpen minden író így kezdi. Ha nem is mind szerelmi bánat révén.
RM Mennyire befolyásolta a 'szűk légkör'? Egyáltalán, hogyan volt lehetséges publikálnia?
BG Kiderült számomra, hogy milyen szellemi közegben élek. A hatvanas évek végén sok amatőr társulat dolgozott, sok író úgy írt, hogy nem volt hajlandó a hivatalos irodalmi életben részt venni. És ők voltak a legkitűnőbbek. Ebben a világban a kivonultak, az önkéntes száműzöttek nagyon kíváncsiak voltak egymásra, már-már szektaszerű körök működtek, komoly alkotókkal.
Hamar felfigyeltek rám. Ajtony Árpád, a regénybeli Ajváz volt a mesterem. Ő akkor Franciaországba disszidált, hívott, hogy menjek én is, de én úgy éreztem, van még intéznivalóm itthon.
RM A kultúrpolitika pedig hatvankilencben rájött, hogy a legfiatalabb író negyvenéves.
BG Kiadták hát feladatul a Magvetőnek, hogy fiatal írókat kell felfedezni. A szövegeimet más adta be helyettem. Az antológia megjelenése után Sík Csaba, a szerkesztő rákérdezett a többi írásomra. Hogy kell még lenniük. Mint Bódynak, úgy bólogattam neki is, majd hazarohantam, és írtam egy kötetnyi anyagot.
Az édesanyám – aki végzettsége szerint gépíró volt – tisztázta le őket. Azonnal megjelentették a könyvet, így született huszonhárom éves koromban az első kötetem, A svéd király.
RM A Vadnai Bébiben mintha elnézést kérne mindezért. Mert akkor a publikálás megalkuvásnak minősült. Ajvázzal – aki hazatért a rendszerváltás után – hogy alakult a kapcsolata?
BG Amikor Ajváz hazajött, csak feszengtünk egymás társaságában, mindkettőnket zavart a döntéseink közötti különbség, nem tudtunk már egymás felé közeledni. Mert igen, abban a társaságban a publikálás valóban szégyennek számított. De a legnagyobb hiba az volt, hogy letagadtam a régi társak előtt. Utána ez már jóvátehetetlennek bizonyult.
RM Sosem félt a könyveiben és az epikus lírai szövegekben felfedni önmagát?
BG Egy ismerősöm nemrégiben megkérdezte, min dolgozom. Az önéletrajzomat írom, feleltem. Mire ő: 'Miért, eddig nem azt csináltad?' És akkor hirtelen rájöttem, hogy igaza van. Én még ha fikcióba tévedek is, csak olyan dolgot írok, ami mögött megtörtént események állnak.
RM Még a nevek is valóságosak. Vegyük a Levél Nővéremnek híres Vetró Irénjét, akit 'felhozhatnál Pestre'…
BG Vetró Irén az én női másom, az animám. Ha felhoznám, akkor találkozhatnék önmagammal – erre később jöttem rá.
RM A Cseh Tamással közös lemezeik közül melyik a legszemélyesebb?
BG Mindegyik. Egytől egyig. És ennek a munkának köszönhetem, hogy felfedeztem a költészetet. Azt, ahogy a lírai forma és a ritmus segíti a költőt. Mert először a megfelelő rím jut eszembe, és aztán ez telik meg tartalommal. Ám ez a tartalom máshonnan jön, nem a tudatból; a forma rejtett tartományokat mozdít meg, olyanokat, amikről nem is tudjuk, hogy a mieink.
Azóta észrevettem, hogy a prózámra is jellemző a ritmikusság. Úgy érzem, sokszor nem én találom ki, amit írok, hanem valami kiszedi belőlem. Rájöttem arra is, mennyire igaz a mondás, hogy amivel az ember kezd, ahhoz tér vissza, mert az a hivatása. Most, hogy visszatértem a papírhoz, nagyon boldog vagyok megint, csupa felszabadultság az életem.
RM Több műfajban alkot, mégis azt érzem, hogy a sok alkotás csak maga a lomb, a gyökerük ugyanaz.
BG Így van. Ráadásul a saját írásaimból tanulom, milyen vagyok. És a mai napig maradt felfedeznivalóm. A dalszövegeknél és a forgatókönyveknél is ugyanaz a személyes mozdul meg, csak akkor a szereplők médiumává válok.
Az írás gyönyörűsége, hogy átváltozhatok nővé, öregemberré, bárkivé. Most annak a régi, már-már elfeledett kisgyereknek a bőrébe bújtam újra, aki voltam egykor. És felidéződött egy meghatározó élményem.
A pont, amikor elindult bennem valami, nyolcéves koromban. Anyám és a nevelőapám az iskolámba mentek, szülői értekezletre. A nevelőapám már nagykabátban visszafordult, anyám némán állt mellette.
'Most bemegyünk szülői értekezletre, meg fogjuk tudni milyen osztályzataid vannak – mondta –, te eddig azt mondtad csak ötöseid vannak. Múltkor megszégyenültünk, mert kiderült, hogy ez nem igaz; nem akarjuk ezt átélni megint. Most megmondhatod az igazat, nem lesz büntetés.'
Hallgattam. Pedig tudtam, hogy másfél órán belül hazajönnek. És élesen emlékszem arra a másfél órára, amikor egyedül voltam a lakásban. Az eufóriára. A szerepjátékaimra. A büntetés előtti furcsa állapotra. Láttam magam kívülről. Néztem a fákat, és alakokat fedeztem fel az ágak között. Csodálatos lett a világ. Megérte. Később az alkotásban tért vissza minden. Azóta is csak az írástól kapom meg ezt az extázist.
Még nincs hozzászólás