Ridikül Magazin logo

Lujzikám, ez nem tenyészkondíció!

Apámék hárman vannak fivérek, nem csoda hát, hogy imádott nagypapám egyszer csak feladta a harcot, hogy a különböző, életre szóló szerelemként bemutatott, ámde viharos egymásutánban cserélődő barátnők nevét megjegyezze. A menyjelölteknek valahogy mind Lujzi lett a becenevük.

Fotó: Thinkstock

Ebben nem volt semmiféle lenézés: rajongott a házhoz került lányokért, de jó darabig Lujzik maradtak akkor is, amikor lelassult, majd megállt az érzelmi viharoktól kísért rotáció, és biztossá vált, hogy a családban maradnak. Még akkor is, amikor őket csábította le a pincébe, hogy a nagymamám elől bujkálva, büszkén csillogó szemmel végigkóstoltassa velük az összes bort, amit készített.

Ez a menyjelöltekre nézve nem volt könnyű feladat, mert a nagypapám innovatív módon mindenből, de tényleg mindenből megpróbált bort csinálni. Nem mintha nem lett volna elég szőlő a környéken – egyszerűen izgatta a kihívás, ezért szerintem néha még uborkából is megpróbálta.

Anyukám is boldogan hallgatott a Lujzi névre, sógornőivel együtt, még abban az időben is, mikor az alig 150 centijével és 42 kilójával terhes lett velünk, ikrekkel.

Nagypapám egy híres állami gazdaság igazgatója volt, állattenyésztéssel foglalkozott egész életében, ezért amikor meghallotta az örömhírt, hogy unokái lesznek, méghozzá egyszerre kettő, elsápadva ölelte meg: „Lujzikám, ez nem tenyészkondíció!” Anyám jól ismerte addigra, ezért boldogan fogadta a gratulációt, amiből természetesen rögtön szállóige lett.

De a három Megyeri fiú sem könnyítette meg a családba érkező leányok dolgát. Anyám, aki nagycsaládban, egy háztartásban a nagyszülőkkel nőtt fel, lánykorában nem tanult meg főzni. Később annál inkább, de amikor apám barátnőjeként megkapta a feladatot, hogy ő főzze a vasárnapi húslevest az udvaron kapirgáló csirkék egyikéből, alaposan leizzadt.

A legenda szerint hősiesen megküzdött a feladattal: azt kikönyörögte a nagypapámtól, hogy a kiszemelt szárnyast ő tegye el láb alól, de onnantól egyedül verekedte magát végig az úton, amíg abból a csirkéből leves nem lett. A leves, ha tökéletes nem is, de abszolút értékelhető vasárnapi étellé sikeredett, amihez a sógorok is szeretettel gratuláltak, igaz, kissé kreatív módon.

Anyám a csirkét ugyanis elfelejtette megszabadítani a körmeitől, ezért a fiúk önfeledten kopogtatták az étkezőasztalt, mintha csak az egyetemi előadóban ülnének egy jól sikerült szeminárium után. A csirke lábaival.

Két fiam van. Náluk még csak most kezdődnek az ovis szerelmek, de látom magam előtt felrémleni a jövőt, Lujzik hosszú sorával: imádni fogom mindet! 

Címkék: család, húsleves, történetek, családmesék

Még nincs hozzászólás

Szóljon hozzá!


Az ide beírt név jelenik majd meg a hozzászólásánál!

Az ide beírt emailcím nem fog megjelenni a hozzászólásban, kizárólag az esetleges válaszhoz tároljuk!

Figyelem! Az ide beírt szöveg minden látogatónk számára látható lesz!

A ridikulmagazin.hu site adminisztrációs és moderálási alapelveibol eredoen elofordulhat késés a beküldés és a megjelenés között!