Lidérces álmok
Menekülök, mert üldöznek, és tudom, hogy bármi áron meg kell mentenem az ötéves gyermekemet. Vastag faágat ragadok, csapkodok feléjük, közben rohanunk, egyik kezemmel a husángot, a másikkal a kisfiam kezét szorítom, de egyszer csak elszakadunk egymástól. Hallom, ahogy kiabál. Hirtelen sötét lesz, fekszem valahol, lassan eszmélek. Az ágyamban vagyok, hallom a kisfiam hangját, ahogy hajnali 3-kor a szobájából kiabál: "Anya, szomjas vagyok!" Csak rosszat álmodtam.
Az álom egyszer édes, máskor rémes, sokszor érthetetlen, idegen, s gyakran nem is emlékszünk rá. Sokan állítják, hogy ők sosem álmodnak, de tévednek: mindenki álmodik. S hogy mi az álom? Nem tudjuk. Más szóval: az attól függ, kit kérdezünk. Sigmund Freud szerint az álom az „elfojtott vágyak leplezett teljesülése”; Jung tovább megy, szerinte az ember az álmokon keresztül a kollektív tudattalanhoz jut el.
A feltételezett napi 8 óra alvás 4-6 alvási ciklust foglal magába, a ciklusok pedig fázisokból állnak. Egy ciklus nyolcvan százalékát a négy szakaszból álló NREM- (non REM) fázis, húsz százalékát a REM- (Rapid Eye Movement = gyors szemmozgás) fázis teszi ki. Utóbbi fázisban a testünk teljesen ellazul, izmaink tónustalanok, de az agyunk aktív, mintha ébren lennénk, csukott szemünk pedig gyorsan mozog. Álmodunk. Néha egészen rémeset. Elég, ha napközben stressz ér minket, valamilyen nagyobb változás áll be az életünkben, vagy egyszerűen csak hatalmába kerít minket a félelem, a szorongás, amivel nappal képletesen, álmunkban gyakran szó szerint meg kell küzdenünk.
Lidércek és lidércnyomás
Többféle rémálom létezik, az egyik az úgynevezett lidércnyomás. Lidércekkel, amik olyan érzést keltenek az álmodóban, mintha nem hagynák mozdulni, legtöbbször a hajnali órákban, vagy az ebéd utáni alváskor találkozhatunk. Számos kultúrában megjelennek, egy közös azonban van bennük: az embert álmában „nyomják, szorítják, fojtogatják”. Innen ered a lidércnyomás szó is. A magyar néphit nem adott külön nevet a lidércnek, boszorkányoknak tulajdonította ezt a fajta éjszakai ténykedést; a bolgár-török eredetű boszorkány szó jelentése is ez: „nyomó”. Az 1965-ben elhunyt etnográfus, Szendrey Ákos szerint a magyar népi hiedelemben ismert volt egy (vagy több) természetfeletti „nyomó” lény, ami a boszorkány alakjába olvadva annak egy alakváltozata lett.
Ártalmatlan?
Alvási paralízisnek mevezik, mikor valahol az álom és az ébrenlét határán van az ember: a környezetét, a testét érzékeli, hangokat hall, de még álmodik. Ilyenkor bármit képesek vagyunk valóságként megélni, elhinni, hogy ez bizony épp most történik velünk. Szakértők szerint az alvási paralízis alapvetően ártalmatlan jelenség, még ha olykor ijesztőnek is tűnik.
Az okának azt tulajdonítják, hogy ilyenkor az agy az ébrenlét és a REM-fázis határán van, amolyan kettős állapotban. Miközben szinte bénultan fekszünk, légzésünk nehezített, s agykérgünk teljes erőbedobással dolgozik, és állítja elő az álomképeket, a tudatunk valamiért éberré válik (zavartalan REM-fázisban ez nem történik meg); elkezdjük valamelyest érzékelni a környezetünket, a testünket, már elérnek hozzánk a hangok, a formák, de mivel közben az agykéreg tovább gyártja a képeket, ezen a szűrőn át érzékeljük a valóságot is. Ez a fajta rémálom nem tekinthető alvászavarnak, bár életünk egyes szakaszaiban gyakrabban jelentkezhet.
Szelídítsük meg az álmainkat!
A lakosság négy százalékának viszont heti rendszerességgel jelentkező rémálmai vannak, ami már kórosnak tekinthető. Korábban azt gondolták, hogy rémálomzavar a mentális zavarokkal küzdő embereknél jelentkezik, és a nappali pszichopatológiás tünetek éjszakai megnyilvánulásaként tekintettek rá, ám mára ezt az elméletet elvetették, mivel a vizsgálatok határozottan azt mutatták, hogy bár erősíthetik egymást, a rémálomzavar és a mentális betegségek máshonnan erednek.
Ugyanakkor az is kiderült, hogy azoknak az embereknek, akik például nehezen küzdenek meg a stresszel, akik dühkitörésekre hajlamosak, a negatív érzelmeket fokozottabban élik meg, s indulataikat nehezen tartják kordában, gyakrabban vannak rémálmaik. Bár az alváskutatásnak a rémálomzavar viszonylag mellőzött területe, azt már sikerült kimutatni, hogy a speciális alvászavarral küzdők éjjeli pihenése lényegesen éberebb és töredezettebb, mint másoké.
Visszatérő rémálmok esetén hatásos lehet a „képzeletbeli gyakorlás” technikája, melynek lényege, hogy kitalálunk egy másfajta, ránk nézve kedvező befejezést, amit aztán újra és újra elképzelünk, begyakorolunk.
De létezik technika arra is, hogy már az első rémképeknél felébresszük magunkat az álomból, s a rémálmodónak a kognitív viselkedésterápia is segítségére lehet.
Házi praktika is akad bőven: vannak, akik a gyógyteákban hisznek, mások az álomfogókban, megint mások meditációval védekeznek a démonok ellen. Amit első nekifutásra mindannyian megtehetünk, hogy kevesebbet stresszelünk, lefekvés előtt nem eszünk, egy órával előtte már nem tévézünk, nem számítógépezünk, nem foglalkozunk a napi problémákkal, a munkával, és alaposan kiszellőztetett, viszonylag hűvös szobában hajtjuk álomra a fejünket.
Még nincs hozzászólás