Könyvről könyvre épülő világok
A nagy házban közös a dolgozószobájuk. Péterfy Gergelynek az immár harmadik kiadást megért, Kitömött barbár című, nagy sikerű regénye a nyolcadik könyve, míg Péterfy-Novák Éva az Egyasszonnyal – amely Zsuzsiról, az orvosi műhiba folytán sérülten született kislányáról és bántalmazó házasságáról szól – elsőkötetes szerző. A munkáik kapcsán hasonlóságukról és különbözőségükről, és a közös életükről is beszélgettünk.
RIDIKÜL MAGAZIN Gergő, te családilag csöppentél a művészet világába, elég csak Áprily Lajost, a déd-, és Jékely Zoltánt, a nagyapádat vagy Péterfy Borit, a testvéredet említeni ebből a népes művészcsaládból. Te magad a szépirodalom mellett tanítasz, forgatókönyveket írsz. Mennyire meghatározó a családi örökség e téren?
PÉTERFY GERGELY Mindig zene, festészet, szobrászat és irodalom vett körül, majd jöttek a nagy szerelmeim, a holt nyelvek. Latin–görög szakot végeztem, klasszika-filológus is voltam valamikor, és megszoktam, hogy innen nézzem a világot: majdnem mindenről az jut eszembe, hogy ezt már olvastam valahol. Igyekszem széles vásznon nézni a dolgokat. Hogy művészként mit tudok kihozni mindebből, az persze lutri volt. Csak a kitartásomban és az eltökéltségemben bízhattam, mert a tehetségemben mindig kételkednem kellett. Persze, sok ambíció szorult ebbe a családba: akaratosság, keménység, szász módszeresség, székely vadság, román ravaszság. A felmenők pedig kihívást jelentenek: nehogy már mi, utódok, alább adjuk.
RM Éva, nálad hogy volt mindez?
PÉTERFY-NOVÁK ÉVA Diósgyőrből származom, munkáscsaládból. Gyermekkoromtól nagyon szerettem olvasni, és anyukám, aki igyekezett mindent megadni nekünk, ebben is támogatott. Ő darus volt a hengerdében, apukám pedig olvasztár a martinban. Én pedig oly sok minden: dolgoztam kozmetikusként, varrodám volt húsz évig, majd nagykereskedtem. Mindig pénzt kellett keresnem, hogy magamat és a gyerekeimet el tudjam tartani. Anyám egyik sokat hallott „parancsa” ugyanis az, hogy „akkor vagy egyenrangú, ha eltartod magad”. Ez az én feminizmusom. Ezt nagyon megtanultam, nem szeretek, nem tudok mástól függeni.
PG Valóban nagyon máshonnan jöttünk, de kiderül, hogy bár ezek fontos dolgok, alapvetően nem számítanak. A felnőtt létezésünket elérve, és azonossá válva azzal, akivé lehettünk, elolvad a származási különbözőségek jelentősége. Közöttünk se az eltérések számítanak, ritka az életünkben, mikor egyáltalán feltűnnek, maximum, amikor veszekszünk. Évában a másik önmagamat tudom megpillantani. Talán az a legérdekesebb különbség köztünk, hogy én mindig tudtam, hogy írni akarok, Éva pedig csak most jött rá.
RM Miattad is, nem?
PG Évával a Miskolci Egyetemen találkoztunk, én ott vezettem kreatív írás kurzust. Ő pedig oda járt.
PNÉ Pontosítsunk, a tankörtársaim javasolták, hogy vegyem fel a kreatív írást, semmi erőfeszítést nem igényel, szinte ingyen kredit. Hétvégi óra, lehet, hogy le se fog jönni a tanár úr, mondták. És tessék.
PG Mert, ugye, lementem, mert egy hatodik érzékem megsúgta, hogy lesz ott egy jó nő. Ez majd' öt éve volt. És akkor Éva ott elmesélte a gyermekének a történetét. Utólag olvasva a mondatokat, ahogy megírta végül, hallom az akkori Évát. Egyszóval jött egy csodálatos nő, akinek volt egy elképesztő története. Nyolcvanas évek, Diósgyőr, lakótelep, bántalmazó férj, beteg gyerek. Újra és újra meg kellett őt erősítenem írás közben. De hogyan is bízott volna magában? Évtizedekig nem jöhetett ki a tehetsége, a közeg miatt, ahol élt. Pedig ott volt benne, elég csak arra gondolnom, hogy alszik el esténként.
PNÉ Már gyerekként is úgy altattam el magam, hogy elmeséltem, visszamondtam a nap történéseit, és közben folyamatosan kijavítgattam a mondatokat. Nem tudtam, hogy fejben szöveget szerkesztek, azt hittem, mindenki így gondolkodik. Házimunka közben ugyanez történik, ezért szeretek például mosogatni. Bezárulok, és rakom össze a történetet, és akkor írom le, ha benn már elkészült. De kezdetben nem akartam írni. Nem Zsuzsi, hanem egy beteg családtagom miatt kezdtem el a terápiát, de hamar kiderült, hogy van még egyéb fájdalmam is. Holott én már azt hittem, ezzel a múltbéli sebbel nincsen dolgom.
Természetszerűleg mégis előkerült, és Köves-Tóth Éva, a fiatal, de felkészült és érzékeny pszichológus kérte, hogy írjam le, ami történt. Így született a Zsuzsák története. És akkor – ki tudja, miért – készítettem egy blogot, és megosztottam az írást. Onnan már ment magától minden. Sok visszajelzést kaptam, mintha hiányzott volna eddig valami, megtört egy tabu. Egy hónapig gondolkodtam, folytassam-e. Ez májusban volt. Augusztusra el is készültem, olyan nagy erővel szakadt ki belőlem minden. Nem akartam elhallgatni a történet bizonyos részeit, csak azért, nehogy megbántsak másokat. Az is nagyon komoly döntés volt, hogy megtartottam az eredeti neveket. Fontos volt igazat írnom.
RM Gergő, te hogy jutottál el addig, hogy most nagyregényt írj?
PG Darabonként, könyvről könyvre épült a világom, folyamatosan alakult, mit és hogyan tudok elmondani. Ebben a könyvben ott van az összes eddigi munkámnak az eszköze, módszere, világlátása. Mindig arra készültem, hogy egyszer egyben fogom látni mindezt, de azt is mindig éreztem korábban, hogy én sem vagyok még készen, a sztori sincs meg igazán, amin keresztül el tudom mondani. Ezért is volt jó, hogy találkoztam Kazinczy és Angelo történetével.
RM Ebből írtad a doktoridat is.
PG Már akkor tudtam, ebből regényt szeretnék, amihez rengeteg anyagot kell gyűjtenem, ezért úgy gondoltam, jó, ha utána megyek a korabeli dolgoknak. Meg amúgy is alapos ember vagyok. Így két legyet üthettem egy csapásra, a doktorim a regény nyersanyaga lett. Ez a dolgozat fent van egy blogomon, sokan olvasták a könyvvel párhuzamosan. Fontos volt számomra, hogy ne történelmi bédekkert írjak, hanem saját univerzumot építsek. Fikciót gyártottam a tények alapján, saját világot gyúrtam a valós események nyersanyagából.
RM Igaz ez, gondolom, Kazinczy izgalmas szexuális életének részleteire is. Kedvencem a feleségével űzött faunos játékocska…
PG Azért volt fontos mindez, hogy egyensúly legyen a történetben. Ha Kazinczy egyfolytában csak meditálna, és szabadkőműves szertartásokat végezne, hamis és egyoldalú lenne a kép. A nagy szellemeknek is van testük, szexuális életük, így én is érzéki teljességet próbálok felmutatni, egy bejárható és átélhető világot. Az volt a cél, hogy a figurákat minél több oldalukról ismerhesse meg az olvasó: gyerekként, apaként, szeretőként, férjként, művészként, betegnek, esetlennek, győztesnek, vesztesnek és így tovább.
RM Női hangon szól a regény, Török Sophie mesél…
PG Sok szempontból meg lehetett volna írni, meg is próbáltam, például mindentudó elbeszélővel is kísérleteztem, de mindegyik variáció megbicsaklott valahol. A leggazdagabb szemszöge Sophie-nak volt, a valós szereplők között. Nőként – hiába grófi származású – osztozik abban a fajta jogfosztottságban, amiben a nők, a gyerekek, az idegenek. Alávetett ő is – így Angelo sorsát is át tudja érezni. Szeret, gyűlöl, csalódott és reménykedő, az olvasót vezetheti ez által a sokrétű viszonyulása által. Szándékom szerint lehet vele haladni, és általa kérdezni önmagunkat is. Nem volt idegen szerep ez nekem, bennem is van egy vagy több nő, meg tudtam mozdítani őt, őket, meg tudtam hallani a női hangot. Éva ellenőrizte amúgy a szöveget, mennyire hiteles a hang, és általában átmentem a vizsgán.
RM „A szabadságért különös dolgokat megtesz az ember” – írja egy helyütt Gergő. Érdekes kapocs kettőtök könyve között, hogy egyfajta megszabadulás-történet mind a kettő.
PNÉ Az én regényem talán duplán is. Azzal, hogy megírtam, letehettem a múltam egy meghatározó részének terhét. Persze, ezt sem teljes egészében, hiszen az önvádtól, ami mindig jelen van, úgysem tudok megszabadulni, azt kezelni lehet csupán. De jelen van egy másik szabadságvágy is, a bántalmazó házasságból való kijövetelem története. Fontos volt leírnom, hogy ha egy ilyen kapcsolatban a kelleténél tovább benne maradsz, akkor annyira megkeseríted a sorsod, ezzel együtt saját magad, hogy a végén vagy teljesen magadba fordulsz, leértékelve önmagad, vagy te is agresszívvá válsz. Mára, úgy érzem, feldolgoztam Zsuzsi tragédiáját, és feldolgoztam a kapcsolatom kudarcát az első férjemmel, az ő édesapjával.
RM Gergő, a könyved két hőse Angelo Soliman és Kazinczy Ferenc. Angelo rabszolga, megvásárolt ember, Kazincy pedig a szellemi kívülálló. Mindketten gyanús idegenek.
PG A Szabadság és egyenlőség kátéjából vettem a könyv mottóját, ami számomra a megírás alatt is végig fontos gondolat volt. Egy kérdés csupán: Mi akadályozza az embert a szabadságában? És erre Martinovics válasza: A gonoszok. Tehát a Kitömött barbár arról is szól, hogy az embert a szabadsága megélésében, a saját önmegvalósításában folyamatosan akadályozza a világban élő gonosz, ami rengeteg formát tud ölteni, sőt, bennünk is lakhat, ahogyan kívül egy kegyetlen idegenben, vagy egy rendszerben akár.
RM Az a ti privát szabadságotok ára, hogy vidékre költöztetek, egy viszonylag nehezen megközelíthető helyre? Mit kaptok itt?
PNÉ Magányos elvonulásnak nem nevezném, hiszen mi mindig sokan vagyunk; ritka, majdnem ünnepi pillanat, ha kettesben lehetünk. Kettőnknek öt gyerekünk van, a nagyobbak már párkapcsolatban, a két kicsinek pedig rengeteg barátja van. Nyáron kiegészül mindez a húgom és Gergő húgának a gyerekeivel, a barátnőm kisfiával, a keresztgyerekekkel. Nyaranta a kisoroszi porta leginkább egy gyerektáborhoz hasonlít.
PG Nem vagyunk remeték, sokat járunk be a városba, szinte mindennap. Én az oldott magányt szeretem, ha Évának Pesten van dolga, akkor nem szívesen bóklászom a házban egyedül, inkább bemegyek Szentendrére egy kávézóba dolgozni, edzeni, szaunázni. A regényíráshoz zavartalanságra van szükségem, tömbökben hónapokra, amikor semmi máson nem kell gondolkodni. Van bennem egy szerzetesi hajlam, szeretem, ha íráskor van egy szilárd napirendem, amibe a munkán kívül maximum a futás fér bele.
RM Éva, úgy tudom, készül a következő könyved.
PNÉ Igen, és az fikció lesz, fókuszában a családon belüli szexuális erőszak. Sok történetet kaptam, peranyagokat, vallomásokat, naplókat. Bár most tanulom a fikció-írást, meglepően könnyen megy.
PG Az elhallgatás gyilkos dolog. Minden generáció életében megtörténik, hogy találkozik a világ egy olyan változásával, ami fölnyitja a szemét, belelát az elődei titkába, és leleplezheti. Az a pillanat, amikor el lehetett kezdeni beszélni a családon belüli gyilkos rendszerekről, az erőszak hagyományáról, amibe belenevelődnek a gyerekek, és adják tovább a mintát; ha az áldozatok elég bátrak ahhoz, hogy megszólaljanak, az már azt jelzi, hogy a láncot meg lehet szakítani. Fontos pontja ennek Éva könyve, és az én könyvem is arról az döntéshelyzetről szól, hogy igenis lehet lépéseket tenni a szabadság felé, még ha egy egész világ áll is az emberrel szemben.
Még nincs hozzászólás