Kislexikon a középkori írásokhoz
Nemcsak a betűk, a jelek, a rajzok, az apró festmények is árulkodnak az alkotójuk személyiségéről, de még a tinta is, amit használt, azt ugyanis saját titkos recept szerint keverték ki.
A scriptor az írni jelentésű latin szóból ered, jelentése: „írnok, írni tudó ember”. Az írásbeliség fejlődésével nemcsak szerzetesek, hanem világi mesterek is dolgoztak a scriptoriumokban, azaz a kéziratok másolására szolgáló kolostori termekben.
Kódex – a szó eredetileg az összefűzött pergamenlapok borítójául szolgáló fatáblákra vonatkozott – nem véletlenül, hiszen a latin codex szó jelentése: fatábla.
Az iniciálé egy-egy dokumentum vagy fejezet díszes első betűje: az initialis, vagyis „elöl álló” szóból származik. Az iniciálé általában nagyobb a többi betűnél.
A miniatúra képi megjelenése hasonlít egy-egy díszesebb iniciáléhoz, de nem függ a szöveg betűitől, vagyis a minatúra az írott szöveget díszítő önálló kis képecske. Neve a kiemelt szavak festésekor alkalmazott vörös tinta, a mínium („cinóberrel festett”) szóból ered. A scriptor által kihagyott helyekre a miniátor rajzolta be a képeket, a kódexek aranyozását pedig az illuminátor végezte.
A papiruszt a papirusznád rostjaiból készítették, elsősorban az ókori Egyiptomban írtak rá. Nevét a papír (paper, papier, papel) szó őrzi. Maga a textilekből: selyemből, rongyból őrölt és áztatott papír Kínából arab közvetítéssel került Európába a 9. században.
A pergamen szerepe akkor nőtt meg, mikor az arabok elfoglalták Egyiptomot, és a papiruszimport megszűnt. Cserzetlen állati bőrt mésszel fehérítettek, vékonyra koptattak, és a papirusszal szemben nem feltekerve, hanem lapokra vágva használták, s mindkét oldalára írtak. Neve az ókori Pergamon város nevéből ered, ahol tökéletesítették a bőrök kikészítését.
A tinta szó a latin tinctából származik. Különféle festékanyagokat, kormot, gyantát és egyéb ásványokat, növényeket oldottak fel vízben; minden scriptor a saját titkos receptje alapján készítette el a fekete és vörös tintát, amit a kalamárisban tartott.
A toll – (latinul penna) neve természetesen azért toll, mert a 7. századig használt nád-„tollat” felváltva valóban madártollból készítették ezt az íróseszközt a scriptorok; mégpedig elsősorban lúd- vagy hattyútollból. Speciális késsel lemetszették a tollak hegyét, és középen behasították a végét.
A madaraknak csak a legnagyobb öt szárnytollát használták fel, ráadásul általában csak a baloldali szárnyakból. Hogy miért? Mert a scriptorok többsége jobbkezes volt, és a baloldali tollak úgy görbültek, hogy a jobbkezesek számára kényelmes legyen az írás…
Még nincs hozzászólás