Kísérletek, törekvések mindenfelé
A modern világ modern társadalmában a nő is modern – lehet. Ha akarja. Ha maga is alakíthatja a karrierjét. Ha megfizetik a munkáját.
A védelmi minisztérium közleménye szerint a hadsereg létszáma a törvénymódosítással nem változik, az intézkedés célja az, hogy növeljék a nők arányát. Azaz: a sorkatonai behívó – 2016 nyarán kapják meg az elsők az elsőt – ezennel létező valósággá vált. Norvégiában. Ott, ahol egy konzervatív politikus, Ine Eriksen Søreide voltaképpen ráütötte a pecsétet nem az önkéntes katonáskodásra, hanem a kötelezőre, amely alól nem kap kibúvót egyetlen ifjú hölgy sem.
Ine Eriksen Søreide, ugyebár, nő. Egyben miniszter is. Így elég sok köze volt ahhoz a törvényhez, amely átment a norvég parlamenten: behívót kap a lány is, húzhatja lábára a surranót, tanulhat kúszni a vizes talajon, mászhat kötélen, kedvenc túrós csuszája helyett kanalazhatja csajkából az „egyenlevest”. GI Jane lassan mindenhol kivívja a helyét.
Pápai felszólalás
A tudományos életben, a művészek – az írók, a festők, a zenészek – világában azonos polcra helyezik a hölgyeket és az urakat, mai fejjel nem is értenénk meg, ha ma választaná magának a George Eliot írói álnevet Mary Anne Evans. Igaz – a kettősségért sem kell a szomszédba mennünk –, azt sem könnyű felfogni, hogy női focimeccsek miért nem szerepelnek a totón ugyanúgy, mint férfi derbik…
Mostanában, ahonnan a legkevésbé várnánk, Rómából hivatkoznak a Szentírás ama a tézisére, hogy Isten az embert saját képmására alkotta, férfinak és nőnek teremtette, ez az egyenértékűségük alapja. Isten földi helytartója, Ferenc pápa követelt napjainkban valódi jogegyenlőséget, azonos munkáért azonos bért, de persze védelmet is a dolgozó anyáknak, igazságos szakmai előrejutást a hölgyeknek.
Közgazdasági oka szerencsére nincs annak, hogy pénznyomtatásra akarják rávenni az Egyesült Államok kongresszusát, illetve elnökét. A húszason nőt akarnak látni a nők. Úgy, mint a londoniak, ahol Charles Darwin cserélt helyet Jane Austen írónővel. A tízfontoson. Megüzenték Obama elnöknek a hölgyek: a jelenlegi húszason lakó Andrew Jackson nem az az amerikai, aki köztiszteletnek örvend. A nők szavazati jogának megadásának századik évfordulóját a nem túl távoli jövőben ünneplik az Egyesült Államokban. Ne legyen kétségünk, lesz hölgy a papírdolláron.
Bizonyos, hogy a szentatya megszólalásai előtt alakultak ki a dániai normák: a családban a férj és a feleség egyenrangú – nem egyszerűen csak egyenjogú –, s a férfi is, a nő is a korábbi korlátok alól teljesen felszabadultan él.
A dán anya és apa egyformán veszi ki részét a gyermeknevelésből. Viselkedésében semmi sem különbözteti meg egymástól a két nemet, a legapróbb „udvariassági” norma is kihalt már, a nők nem mennek előre az ajtóban, a férfiak nem cipelnek több terhet csak azért, mert férfiak.
Vajon hány magyar nő tenne megjegyzést e viselkedés láttán?
A bér sokat számít
Meglehet, élnünk kell a gyanúperrel: Európa északi államai valami mást – mást is – tudnak. A magyar viszonyokról előadva egy szakértő, dr. Szöőr Anna svédországi összehasonlításokat tett, mikor a skandináv ország csaknem négy évtizeddel ezelőtt megalkotott törvényére, illetve arra hivatkozott, hogy az esélyegyenlőség érdekében a munkaerőpiaci helyzetre összpontosítottak, időnek utána pedig a jogi normák szellemisége átment a közszemléletbe.
Mifelénk sem egyik, sem másik nem tart itt, a nők egy része kényszerpályának érzi, hogy dolgoznia kell, és szívesebben venné, ha a férje eltartaná. Ebben az esetben a nő önként teszi magát kiszolgáltatottá. Meglehet, a munka, a munkahely, a tisztességes jövedelem – mely nőnek, férfinak ugyanannyi munkáért fillér pontosan ugyanannyi – a kulcskérdés.
Ez még ott sem következett be, Lettországban például, ahol az Eurostat méréséből az derül ki, hogy náluk van az Európai Unióban a legtöbb vezető tisztségviselő nő. A bérszakadék ugyanis nagy a férfiak és nők között, ebben a tekintetben az európai tizenkettedik helyet foglalják el. Sőt, a szomszédos Észtország a bérszakadék „versenyben” 29,9 százalékkal a mezőny abszolút végén szerepel.
A biológia ellentmond
Van egy pillanat, amikor illik felkiáltani: a nő anya is! Ez a kiáltás pedig azt is jelenti: az esélyegyenlőség és a biológia olykor ellentmond egymásnak. Még az Egyesült Államokban is. Felmérték, hogy a felsővezetőként dolgozó nők 49 százaléka gyermektelen, míg férfi kollégáiknak csak 19 százaléka az. Egy Tárki-tanulmányban is megjelent következtetés: a nők munkavállalásának egyik fontos feltétele a megfelelő gyermekellátó, illetve családtámogatási rendszer.
A legtöbb országban létezik a fizetett szülési szabadság intézménye, amelynek igénybevétele alatt a nők a fizetésük 50–100 százalékára jogosultak. A szülési szabadság hossza országonként változó. E tekintetben meglepő az USA példája, ahol a dolgozó nőknek mindössze 12 hét fizetés nélküli szülési szabadság jár, ami a világ vezető hatalmát e tekintetben Pápua Új-Guineával helyezi egy szintre.
Talán érdemes vitatkozni az amerikai gyakorlatot elmarasztaló állítással, mert a rövidre fogott szülési szabadság után jöhet a család döntése, hogy megveszik-e a piacon a gyermekgondozó szolgáltatást, a dadust, a bölcsődét, az óvodát. Az egyenlőség így a végzett munkánál – és annak megfizetésénél – érvényesülhet.
Amartya Sen ismert közgazdász szerint a nőt nem a társadalom passzív, segítségre szoruló tagjának, sokkal inkább a társadalom dinamikus szervezőjének kell tekinteni. Ez azért fontos megállapítás az esélyegyenlőségi ügyekben igazságot tenni igyekvő elméletek sorában, mert nem jutunk vele egyről a kettőre, de legalább jól hangzik. Ennél azért hatékonyabb technikákra lenne szükség. Talán ahogy az észak-európaiak csinálták: összpontosítsunk az egyenlő munkáért egyenlő bért programra.
Még nincs hozzászólás