Iránytű a többiekhez
Néha dermedten állunk, hogy miért volt ilyen rideg a szomszédasszony, miért lett annyira dühös a főnök, miért gyűlt könny a kedvesünk szemébe egy tévéreklám láttán. Persze a legfontosabb az önmagunkról szerzett tudás, kik vagyunk, miért reagálunk így vagy úgy.
A személyiség megismerése, tanulmányozása régóta vágya az embernek. A legelső tipológia több mint két és fél ezer éves. Hippokratész ókori görög orvos négy csoportra osztotta a típusokat, mindegyiknek megvannak az erősségei és gyengeségei.
Ha felismerjük, hogy melyik jellemző ránk, akkor jobban értjük majd a cselekedeteink és a környezetünk viselkedése mögötti indítékokat, ami átértékeli az emberekkel való viszonyunkat. Ne számítsunk arra, hogy valamelyik típus egy az egyben illik ránk. Inkább az a kérdés, melyik típus tartalmazza a legtöbb olyan tulajdonságot, amelyik árnyalhat minket.
Kifelé vagy befelé?
A személyiségeket két csoportba sorolhatjuk. Van két extrovertált, vagyis kifelé nyitó típus, ez a szangvinikus és a kolerikus. Ők az energiájukat kifelé hasznosítják, a tevékenységekre vagy az emberekre figyelnek. Céljuk, hogy megváltsák, de legalábbis megváltoztassák a világot.
A másik két típust introvertáltnak, befelé fordulónak hívjuk. Ők a melankolikus és a flegmatikus vérmérsékletűek. Ez a kettő az energiát befelé hasznosítja, gondolkodásra, elmélkedésre. Az extrovertáltakkal szemben az a céljuk, hogy megértsék a világot.
A szangvinikusok
Az elnevezés a latin sanguis szóból származik, jelentése: vér. A szangvinikusok vidám, magabiztos, optimista emberek. Szeretnek énekelni a kocsiban, és gond nélkül átkiabálnak a villamos másik végébe, ha meglátják egy barátjukat. Tele vannak szeretettel, becézéssel, öleléssel. Segítenek, akin csak tudnak.
(A teljes cikket elolvashatja a Ridikül Magazin 2023. évfolyama 4. számának 43. oldalán!)
Még nincs hozzászólás