Igénylem az aktivitást
Ahogy leülünk a kávézó teraszán, rögtön megállapítom, hogy az első, tizenhárom évvel korábbi találkozásunk óta alig változott. Pintér Adrienn - vagy ahogy a legtöbben ismerik: Ada - most is úgy fest, akár egy életvidám egyetemista lány. Pedig egy tízéves ikerpár anyukája, és gyakorlott újrakezdő.
RIDIKÜL MAGAZIN December óta nem televíziózol, de lett egy új hivatásod. Hogy jött az új vonal az életedbe?
PINTÉR ADRIENN Ez az új vonal nem is annyira új, mert hároméves koromtól jártam úszni, tornázni, korcsolyázni, hétéves koromtól ritmikus sportgimnasztikáztam, egészen addig, míg a szüleimmel ki nem költöztünk Angliába. Akkor a versenyzést abba kellett hagynom, de kint is mozogtam a szinten tartás céljából. Tizenhárom évesen kezdtem barátkozni az aerobikkal.
Jó példa volt előttem, mert anyukám világéletében tornázott, ha nem tudott elmenni, akkor otthon, videokazettára. Később jött a konditerem-korszak, de miután a Vivához kerültem, már rendszertelenebbül mozogtam, ahogy éppen a beosztásom engedte. Mikor harminc lettem, bekattant, hogy eddig a genetikám támogatott, de most már jobban kell figyelnem a testedzésre.
Egy ideje egyébként is szerettem volna egy másik szakmát tanulni, s az edzői képesítés tűnt a legkézenfekvőbbnek. Először fitnesz-instruktor, majd személyi edző végzettséget szereztem, és azóta is képezem magam.
RM Érezted, hogy váltanod kell, vagy csak szerettél volna egy B tervet?
PA Korábban is volt már egy időszak, amikor nem tévéztem, és akkor megtapasztaltam, hogy nem könnyű elhelyezkedni, ha nincs a végzettségünknek megfelelő szakmai gyakorlatunk. Huszonnyolc évesen, két gyerekkel, egyedülálló nőként nem könnyű munkát találni. Nem voltak olyan referenciáim, amelyekkel nélkülözhetetlenné tehettem volna magam.
Több helyen nem is értették, hogy a képernyőn töltött évek után, mit akarok én egy cégnél marketingasszisztensként, azt gondolták, ez nekem degradáló. Rengeteg helyre elküldtem az önéletrajzomat, de csak három helyre hívtak be, és mindenütt feltették a kérdést: most ez komoly?
Pontosan tudtam, hogy valahol el kell kezdenem. Ha kávéfőzéssel, akkor azzal. Már ekkor tudtam, hogy kell valami, amit akár a tévézés mellett is tudok csinálni, ráadásul valahol még a javamat is szolgálja.
RM Egyedülálló anyaként, munka nélkül nem könnyű továbblépni…
PA Tényleg nem az, hiába adsz lejjebb az igényeidből, vagy alakítod át a fontossági sorrendet. De a gyerekekkel nehéz megértetni, hogy nem futja mindenre. Mindig leállítottam őket, amikor elszállt ötletekkel jöttek. Mikor még kisebbek voltak, Bence meg akart valamit vetetni velem, de mondtam neki, hogy ez most nem fog menni. Nem értette, hogy lehet, hiszen amikor odamegyünk az automatához, az mindig ad pénzt…
RM Tervezted, hogy fiatal anyuka leszel?
PA Szívem szerint még korábban vállaltam volna gyereket. Nálunk anyai ágon mindenki fiatalon szült, anyu tizenkilenc, a nagymamám tizennyolc, a dédim tizenhét éves korában. Mindig büszke voltam rá, hogy a szüleim fiatalok, nem is az a klasszikus szülő-gyerek kapcsolat volt a miénk, inkább barátinak mondanám.
Ráadásul az öcsém tizenhét évvel fiatalabb nálam, és láttam, hogy az akkor még csak harminchat éves anyukám már máshogy regenerálódott a szülést követően, mint egy huszonéves.
RM Hét éve egyedül neveled a fiúkat. Ki segít a logisztikában?
PA A nagymamám, illetve amíg a másik mamám élt, rá is számíthattam, mert egymás mellett laktunk. Sokszor nem értik, hogy oldok meg mindent ilyen tempóban. De amíg más felkel és felöltözik, én kimosok, megfőzök. Másfél óra alatt bármire képes vagyok, ha muszáj (nevet). Ha rákényszerülök, meglesz. Nincsenek fölösleges köreim. Mindig átgondolom, hová kell mennem, mit kell elintéznem, igyekszem a dolgokat a lehető leghatékonyabban megoldani.
RM Hogy emlékszel vissza a zenecsatornánál töltött éveidre?
PA Meghatározó szakasza volt az életemnek, lényegében ott nőttem fel.
RM Azt olvastam, hogy amikor elmentél az első válogatóra, sarkon fordultál.
PA Mikor hazajöttem Angliából, a nagymamámnál laktam, nem volt zenecsatornám. 2002-ben rengetegen érkeztek a castingra, így tényleg eljöttem, nem vártam ki a sorom. A következő évben az egyik főiskolai évfolyamtársam – aki ott dolgozott –, hívott a válogatóra.
Arra emlékszem, hogy rengeteget beszéltem. Utána húznom kellett egy papírt, hogy felkonferáljak valamit, de persze elfelejtettem, mi állt rajta. Nem voltam túl felkészült. Vöröslő fejjel távoztam, de behívtak a következő körre is, és végül kiválasztottak.
RM A szülés után megint hamar bedobtak a mély vízbe.
PA Elment az egyik műsorvezető, és Kristóf (Steiner – a szerk.) helyett kellett beugranom élő adásba. Korábban sosem csináltam ilyet, ráadásul előtte fél évig csak gügyögtem otthon.
RM Aztán véget ért ez a korszak. A te döntésed volt a váltás?
PA Hét és fél évig még egy műsorvezető sem volt ott képernyőn, másrészt kezdtem kiöregedni, egy tinicsatornán kétgyerekes anyaként nehezen tudtak elhelyezni. Volt bennem félelem, nem tudtam, hogyan tovább.
Ahogy már meséltem, a munkakeresés nem volt diadalmenet, végül egy reklámcégnél helyezkedtem el, amit nagyon élveztem, itt viszont nem volt mindig munka, én pedig igénylem az aktivitást. Ha unatkozom, akkor megőrülök. Utána egy évig egy kreatív ügynökségnél dolgoztam, és pont, amikor megszűnt a pozícióm, jött a megkeresés a tévétől.
RM Három hónapig szerepeltél a Szelfi című videonapló-sorozatban is. Miért vállaltad?
PA Éppen azért, hogy megmutassam, amit az emberek általában nem képzelnek rólam. Néha annyira más dolgokat hisznek azokról, akik a tévében szerepelnek, de az nem a valóság.
Engem is másnak gondoltak, mint ami vagyok. Ugyanúgy karikás a szemem, kijön a pattanás rajtam, nincs bejárónőm vagy bébiszitterem, nem különbözik az életem másétól, éppen olyan problémákkal küzdök, mint mindenki. Csak azt látták, hogy odaállok a kamerák elé, és mosolygok. Úgy éreztem, nincs titkolnivalóm.
RM Gondolom, kikérted a fiúk véleményét is…
PA Persze, de ők annyira intenzíven nem szerepeltek. Először csak három napig volt nálam a kamera, hogy megnézzék, ki lehet-e hozni valamit a mindennapjaimból. Mindenhová vittem magammal, egyáltalán nem volt zavaró.
RM A fő csapásvonal, vagyis a te sztorid, a párkeresés volt…
PA Igen, arra volt kiélezve a dolog.
RM És azóta hogy alakult a magánéleted?
PA Vicces volt, mert Mátéval, aki a videonaplóban is felbukkant, nyáron találkoztunk először, majd akkor, amikor éppen a három próbanapon nálam volt a kamera. Így elő kellett vezetnem neki, hogy „figyelj, a randinkon lesz nálam egy kamera is”. Akkor még nem volt biztos, hogy ez adásba is kerül. Szerencsére ez nem riasztotta el, azóta is együtt vagyunk.
RM És azóta is távkapcsolatban éltek?
PA Igen. Nemrég gondolkoztam el azon, hogy már hét éve egyedül élek. Lehet, hogy ezért is vonzottam be a távkapcsolatot, pedig lenne igényem a szorosabb együttlétre, csak abban nem vagyok biztos, hogy működne is.
RM Egy korábbi interjúból kiderült számomra, hogy kicsit tisztaságmániás vagy.
PA Ez is anyukámtól jön, de attól, hogy mennyit takarítok és pakolászok, nincs makulátlan tisztaság otthon. Ahol van két gyerek, egy macska meg egy kutya, ott nem sokáig van látszata az ügyködésemnek.
Igaz, hogy van egy kis rendmániám, nem szeretem, ha kupleráj vesz körül. Nálam senki sem talál fél pár zoknikat. Egy komoly háklim van: a kanapéról lerángatott huzat. Ehhez hozzátartozik, hogy képtelen vagyok úgy otthon lenni, hogy csak leülök, és nézek ki a fejemből. Ez csak akkor lehetséges, ha tudom, hogy már megcsináltam mindent.
RM A srácok tízévesek: mennyire önállóak?
PA Ők nagyon szeretnének önállóak lenni, de én nem nagyon engedek teret ennek ebben a veszélyes világban. Ahová tehetem, én viszem őket. Amúgy tipikus fiútesók, vitatkoznak, verekednek, próbálják túllicitálni egymást. Ha valaki nem ismer, nem is nézi ki belőlem, hogy ekkora gyerekeim vannak. Én is tudok ám infantilis módon viselkedni. Néha azon gondolkodom, hogy tizennyolc-húsz évesen sokkal felnőttebbnek éreztem magam.
RM Nem fordult meg a fejedben, hogy te is kint maradj Angliában, mint a szüleid?
PA Nem, én mindig haza akartam jönni. Először – tizennégy évesen – elegem lett a költözködésből, aztán Ománban éltünk, de ott nem is maradtunk volna. Most a gyerekeim elég sűrűn látják a szüleimet. Amíg a Reflektort vezettem, nem volt váltótársam, ezért ritkán jutottam ki.
RM Bár most éppen nem tévézel, gondolom, azért ezt nem zártad le magadban…
PA Sosem mondtam, hogy soha többé. Nyilván oka van, hogy így alakult. Úgy gondolom, most már csak akkor vállalnám, ha meg tudnám mellette tartani azokat a dolgokat, amelyeket időközben kialakítottam. Nem lenne jó a kizárólagosság miatt újra ott állni a bizonytalanságban. Szóval szívesen lennék újra képernyőn, de nem mindenáron.
Még nincs hozzászólás