A Ridikül Magazin megrendeléséhez kattintson erre a sávra!

Ridikül Magazin logo

Garázsvásár

Ahol mások megunt dolgaiból válogathatunk. Amit bárki megrendezhet a saját garázsában, kertjében, udvarán, nem kell hozzá engedély sem. Viszont idegeneket is be kell engedni a magánszféránkba. Az Egyesült Államokból indult, de mára itthon is szinte mozgalommá vált.

Fotó: Fejér Gábor

Költs egy napot a Wekerlén! – Garázsvásár Fesztivál 9–17 óráig hat helyszínen, kiegészítő bábelőadással, helytörténeti sétával, lakásétteremmel és keresőjátékkal színesítve: így szólt a közösségi oldalon talált hirdetés. Fotós kollégámmal felkerekedtünk, és május utolsó szombatján elmentünk garázsvásárolni Budapest XIX. kerületébe, az egyéni hangulatú Wekerle-telepre.

Kövesd a zöld lufit!
Virágzó bokrok, gyümölcsfák között felállított fogasokra gondosan felakasztott női és férfi ruhák, egy babakocsi, cipők, képeskönyvek, játékok dobozszámra – ez fogad minket, amikor belépünk a Wekerle egyik utcácskájában lévő kertbe, a nyitott kapun díszelgő, óriási „Garázsvásár” felirat útmutatását követve. A borongós idő és a beharangozott eső ellenére kifejezetten sokan válogatnak az általában pár száz forintért elvihető áruk között.

A házigazda, Rita kedves mosollyal fogad minden új betévedőt – közülük sokakat ismer, hiszen szomszédok, ismerős anyukák az óvodából, vagy az „Átalakuló Wekerle” összetartó közösségének tagjai. Tőle azt is megtudom, hogy a Fesztivál minden helyszínén legalább ketten vagy hárman árulnak, „így jóval hatékonyabb és szórakoztatóbb az egész, inkább kertiparti-hangulata van, nem olyan zsibvásáros”. Ad szórólapot és térképet is, amelyből kiderül, kit/mit hol találunk, és az is, hogy a bolttá avanzsált kerteket zöld lufival jelzik mindenütt.

Ahogy jobban szemügyre veszem a kínálatot, észreveszek egy halom plüssállatot, amit a pázsitra kiterített pokrócon árul egy kisfiú. Ádám elmondja, hogy minden játék az övé, de már nem szereti őket, ezért anyukája javaslatára ma megpróbálja eladni. Természetesen az így bejövő keresmény a zsebpénzét gyarapítja, amellett, hogy felszabadul némi hely a szobájában az új barátoknak. Erős a kísértés, hogy háromszáz forintért megvegyek tőle egy szinte újnak látszó (és tiszta!), gyönyörű sörényes oroszlánt az unokahúgomnak, de aztán meggondolom magam. Továbbindulunk.

Hobbija: garázsvásárra járni
A kapott térképet követve pár utcával arrébb fedezzük fel az ismerős zöld lufikkal jelzett házat, kocsibeállót: itt Zsuzsával, a fesztivál főszervezőjével találkozunk. Mesél a híresen jó wekerlei lakóközösségről, megkínál teával és házi süteménnyel. Náluk már hangfalat, autógumit, mikrohullámú sütőt, egy pár sícipőt és DVD-ket is tudunk venni, továbbra is hihetetlenül jó áron.

Miközben beszélgetünk és nézelődünk, hirtelen ismerős arcra leszek figyelmes: már az előző helyszínen is láttam ezt az anyukát a kisfiával. Szóba elegyedünk Edinával, aki notórius garázsvásárló, ez a hobbija. „Tavasszal és ősszel, lassan másfél éve, nagyjából minden szombaton kincskeresésre indulok. A neten talált hirdetések alapján gondosan kiválasztom, hová fogok menni, a GPS segítségével gyorsan megtalálom a helyszíneket, körbenézek, vásárolok, értékelem őket – ebéd körül már otthon is vagyok, a gyerekeimmel együtt”. Pontozási rendszerének legfontosabb kritériumai a kedvesség, a megelégedettség, illetve az összbenyomás. „Persze, van egy előre meghatározott maximum pénzkeret, amit nem lépünk túl – de a gyerekek az adott összegen belül azt vesznek, amit akarnak, ezért fogunk lassan belefulladni a játékokba” – mondja nevetve, majd utánanéz, milyen újabb mütyürt szeretne hazavinni a kisfia.

Zsuzsánál már én sem tudom megállni, hogy ne vásároljak: a kapun kilépve egy szuper, csíkos nyári ruha, és egy almazöld, ejtett vállas felső boldog tulajdonosa vagyok mindössze négyszáz forintért (utóbbi ráadásul egy igen híres angol divatház ruhadarabja). Mindkettő új, egyik sem koszos, pecsétes, mint amilyen például a turkálós ruhák többsége. Az is számít (bármilyen furán hangzik), hogy tudom, kié volt előtte. Fotós kollégám is elkapja a vásárlási lázat, ő a feleségének vesz két kerámia tálalóedényt. „Egész más ilyen módon megszabadulni a felesleges holminktól – mondja Zsuzsa –, sokkal személyesebb. Arról nem beszélve, milyen jó látni, amikor valaki éppen azt a könyvet, biciklit vagy ruhát találja meg nálam, amit hetek óta keres. Ezért idegeneket is megéri beengedni a kertembe”.

A közösség a lényeg
Az utolsó „bolt”, ahova benézünk, könyvekkel, újabb játékokkal és ruhákkal, illetve dísztárgyakkal van tele. Szabina bodzaszörppel és sütivel várja a látogatókat, kislánya, Rozi segít neki az eladásban, a saját kasszájával. Ez, persze, nem mindig jó üzlet, mert a számolásban még nem teljesen megbízható: a kétszáz forintos gyerekszandálért kapott háromszázból kétszázat vissza is ad a vevőknek. Az általános derültség közepette Szabina megjegyzi: „ebből is látszik, hogy nem így akarunk meggazdagodni: nem nyerészkedünk. Ajánljuk a többi helyszínt, egyeztettük, hogy ki mit árul, mert az egész garázsvásár nálunk a közösségről szól”.

Címkék: közösség, wekerle, garázsvásár, zöld lufi, adok-veszek

Még nincs hozzászólás

Szóljon hozzá!


Az ide beírt név jelenik majd meg a hozzászólásánál!

Az ide beírt emailcím nem fog megjelenni a hozzászólásban, kizárólag az esetleges válaszhoz tároljuk!

Figyelem! Az ide beírt szöveg minden látogatónk számára látható lesz!

A ridikulmagazin.hu site adminisztrációs és moderálási alapelveibol eredoen elofordulhat késés a beküldés és a megjelenés között!