Félni a félelemtől
Ami legfélelmetesebb dolog a világban, az maga a félelem. A pandémia időszakában ráadásul az általánosnál is több okunk volt félni, a záporozó rémséges hírek, a betegség rettenetes csapásai, a járvány gazdasági következményei mind-mind okot adtak arra, hogy nőjön bennünk a kétségbeesés. Most meg a háború rémsége, az elszegényedés, az éhínség esélye fenyeget.
A pszichológia Freud óta úgy tartja, hogy minden félelem alapja a halálfélelem. Tehát még akkor is a haláltól rettegünk, amikor az aggaszt, hogy az elfelejtett gázszámla miatt kikapcsolják otthonunkban a fűtést. Olyan szintre tud dagadni bennünk a rettegés, mintha már két napja feküdnénk a fagyban ruhátlanul. Mert a tudatalattink egybemossa a lehetséges rosszat a halállal.
Semmit meg nem old
Pedig a legtöbb esetben szó sincs halálról mint következményről, és ha hajlandóak vagyunk alaposan, lépésről lépésre átgondolni, mitől is félünk, legtöbbször kiderül, hogy a félelmünk tárgya és a lehetséges következményei majdhogynem nevetségesek.
A félelem – a túlélés szempontjából – egyébként nem haszontalan érzés, éppúgy nem, mint a fájdalom. Arra figyelmeztet, hogy mozgósítani kell erőinket, összpontosítani a feladatra, ami a félelem esetében az, hogy elkerüljük a veszélyt.
Sajnos azonban nagyon sokszor olyan dolgoktól félünk, amikről az eszünkkel tudjuk, hogy nem kéne. Máskor meg az a baj a félelemmel, hogy olyan erős, hogy ahelyett hogy javítana a teljesítményünkön, és nagyobb erőfeszítésre tenne alkalmassá, inkább ront rajta. Amikor a megküzdés helyett már csak a passzivitásra vagy a bizonytalan, alig kontrollált viselkedésre marad lehetőségünk. Ilyenkor tényleg érdemes kísérletet tenni félelmeink leküzdésére.
A félelem mágiája
Csakhogy nem szoktuk ilyen alaposan átgondolni, mitől is félünk, hanem engedjük, hogy ez a droghoz hasonlító, szörnyű érzés egyre hatalmasabbá dagadjon bennünk, és végül akár meg is betegítsen. Szepes Mária így ír erről: „A félelem mágiája magából a félelemből táplálkozik. Amint feltámad bennünk, legelőször is kontroll szerveinket bénítja meg, s átveszi az uralmat egész organizmusunk fölött. Lételeme a homály, ismeretlenség, köd, bizonytalanság.
A félelem a megnyilvánult létnek éppolyan misztikus eleme, mint a Lucifer-princípium. Rombol, kivezető út és kulcsok nélkül. Semmit meg nem old, és sehová nem vezet. Vak irritációként cirkulál benne az élet elpusztításának ösztöne; az a tartalom, hogy a létnek ez a formája végzetesen rossz.
A félelem az univerzum anarchistája. Robbant, gyilkol, dúl, kiirt, mérgez, s ezzel szüntelenül nemz, mert a pusztítás a mélységi régiókban teremtő aktus. Aki öl, az démonokat nemz. A félelem őrjöngő rögeszméi testet öltenek a lélek alvilágában, és betegségfolyamatok formálódnak a testben.”
Merni kell átgondolni
A gondolat erejében hívők azt mondják, a rossz képzeteket azonnal törölni kell az elménkből. Az agykontroll egyik módszere például a „töröl, töröl” utasítás, ezzel tanítva meg az elmét arra, hogy ne ragadjon bele kellemetlen és pusztító képzetekbe. De sokszor ez már nem hat, mert a rettegés olyan erős, hogy ha nem is marad az elménkben tudatosan, a tudattalanunkban tovább munkálkodik. Ezt bizonyítják például a rémes álmok vagy épp az álmatlanság.
Szepes Mária szerint a félelem ellenszere a képzelet éber, kitartó, hatalmas frekvenciájú fényereje. „Baljós, zavaros, vészterhes gondolatokat soha ne lökjünk el magunktól megoldatlanul! A dolgot, amelytől félünk, gondolatban ad absurdum kell juttatnunk, minden fonalát végiganalizálva. Tételek, ellentételek, képzetek antitoxinjával, megismerésünk érveivel ki kell lúgoznunk ijesztő tartalmát. Hogy kimerüljön. Hogy elveszítse erejét és akcióképességét.
Ha így bátran szembenézünk a félelemmel, rájövünk, nincsen egyetlen olyan tézise sem, amelyre ne volnának minden árnyékot elsöprő antitézisek. Betegségek, nyomorúság, balesetek: ha mindezek okát önmagunkban tudatosítjuk, és a sorsunk fölötti hatalom lehetőségét is önmagunkban ismerjük fel, akkor a vak, gonosz véletlentől való félelmet elerőtlenítettük lényünkben.”
Örökkévalóság
A halál félelmetes. És minden az, amire rávetül a halál árnyéka. Nincs rémisztőbb, mint az a gondolat, hogy megszűnünk létezni, vagy megszűnik az, aki a világunkat jelenti. Ez ellen a lélekölő gondolat ellen tart vértet minden vallás.
Keleten a megvilágosodást hiszik a legstabilabb védelemnek a halálfélelem ellen, mert aki megismerte szellemi önmagát és lényének halhatatlanságát, az dzsívan mukta lesz, olyan lélek, aki már itt, e földi létben elérte az örökkévalóságot. A megvilágosodást tartják bástyának a szufik is, erre utal a „Halj meg, mielőtt meghalnál!” mondásuk. A nagy hindu szent, Ramana Maharsi pedig így búcsúzott a világtól: „Hová is mehetnék? Itt vagyok.” Itt, az örökkévalóság ölelésében.
(Ajánlott irodalom: https://transzcendentalis.hu)
„Kicsoda pedig az közületek, a ki aggodalmaskodásával megnövelheti termetét egy araszszal? Az öltözet felől is mit aggodalmaskodtok? Vegyétek eszetekbe a mező liliomait, mi módon növekednek: nem munkálkodnak, és nem fonnak; De mondom néktek, hogy Salamon minden dicsőségében sem öltözködött úgy, mint ezek közül egy. Ha pedig a mezőnek füvét, a mely ma van, és holnap kemenczébe vettetik, így ruházza az Isten; nem sokkal inkább-é titeket, ti kicsinyhitűek?
Ne aggodalmaskodjatok tehát, és ne mondjátok: Mit együnk? vagy: Mit igyunk? vagy: Mivel ruházkodjunk? Mert mind ezeket a pogányok kérdezik. Mert jól tudja a ti mennyei Atyátok, hogy mind ezekre szükségetek van. Hanem keressétek először Istennek országát, és az ő igazságát; és ezek mind megadatnak néktek. Ne aggodalmaskodjatok tehát a holnap felől; mert a holnap majd aggodalmaskodik a maga dolgai felől. Elég minden napnak a maga baja.”
(Máté 6:27-34)
Még nincs hozzászólás