Erdély újratanulva
Életünk során annyit tanulunk, olvasunk, hallunk Erdélyről, hogy előbb-utóbb a magunk szemével is látni akarjuk. Mielőtt elindulunk, döntést kell hoznunk, hogy e hatalmas térség melyik vidékét látogassuk meg. Egy-két nap éppen csak arra elég, hogy egy várost és környékének főbb nevezetességeit felkeressük. Egy hétbe már belefér, hogy bejárjunk néhány szurdokot, és felhágjunk magasabb hegyekre is. Tíz nap kell ahhoz, hogy elmondhassuk, alapos fogalmunk van egy-egy olyan tájegységről, mint a Mezőség, a Marosmente vagy a Székelyföld.
Erdély felé, a magyar sztrádán, remekül ráhangolódhatunk a közelgő élményekre olyan hangoskönyvek hallgatásával, mint például Nagy Endre Egy város története című írása, amely fergeteges humorral mutatja be Nagyvárad életét Ady idejében.
A Partium és a Bánság még nem Erdély
Mostanában sokan ugranak át „Erdélybe”, akár csak órákra is. Hogy az esetleges rokonlátogatáson túl, szétnézzenek, vagy hogy egy szál virágot vigyenek az aradi vértanúk emlékhelyére. Szatmárnémetiben, Nagyváradon, Aradon, Temesváron járva azonban hiába keresik az erdélyi varázst, mert az „igazi” Erdély a Királyhágón túl kezdődik.
Mégis, ezekben a városokban járva – az egykori Partium és Bánság földjén – már megszületnek azok a benyomások, amelyek elkísérnek majd Erdély legtávolabbi határáig.
Először is: a városok jóval nagyobbak, mint a mi megszokott vidéki városaink: nem lesz elég rájuk egy-két óra. Aki régen látta őket, meglepődik majd, mennyire megszépültek, világosak, tiszták, és milyen kellemesen pezseg bennük az élet. Érezhetően árad vissza beléjük a régi nagyvonalúság és jólét.
A belvárosokban sétálva már-már azt hisszük, a Monarchia legjobb éveiben járunk, amikor feltornyosul előttünk egy friss vasbeton ortodox templom monstruma. A románok a mostani Európa egyik legvallásosabb népe, és ezen érzületük csak az utóbbi években fejeződhetett ki templomépítésekben.
Éltek is vele – a Romániába áramló pénzek nagy részéből templom emelkedett, és éveken át, naponta szenteltek fel egy-egy újat. Népieskedő stílusuk gyakran fájdalmasan elüt környezetüktől.
Másodszor: bár autópálya még kevés van, az utak már jók, mégis sokkal lassabban fogunk haladni, mint Magyarországon tennénk hasonló távon. Higgyünk a navigációs rendszereknek, amelyek száz kilométerre akár két és fél órát is számolnak.
Lesznek lassú teherautók a csupa kanyar szűk utakon, hegyek, parasztszekerek, nyájak és csordák és – főként – váratlan látnivalók! Nemcsak természeti csodák, hanem olyanok is, mint például Bánffyhunyad, mely a maga óriási cigánypalotáival világszenzáció.
A határtól száz kilométerre
Mindegy, hogy Temesvár vagy Nagyvárad felől lépjük át a határt, az Erdélyi-szigethegység már-már olyan élményt nyújt, mint a jóval távolabbra magasodó Keleti- és Déli-Kárpátok. Legmagasabb pontja a Nagy-Bihar 1849 méterre nyúlik fel.
De nem ez a fő nevezetessége, hanem az 1225 méteren elterülő Pádis-fennsík, ahol a mészkő és víz harcának minden nyoma megtalálható. Nyílt és rejtett források, patakok, vízesések, vízelnyelők, tavak, sziklaszorosok, barlangok, jégbarlangok… – felsorolni sem lehet a jelenségeket.
A sok-sok barlang közül a Szelek barlangja 70 kilométer hosszú, a V5-ös jelű, 600 méter mély, a leglátogatottabb mégis a kiskohi Medve- és az aranyosfői Jégbarlang. A túrázás mellett lehetőség van síelésre is. Az év kétharmad részében van itt hó, és három közepes nehézségű pálya várja azokat, akik az Alföldről jőve kipróbálnák ezt a sportot.
Várak és az igazi Kárpátok
Délebbre haladva – az idő mellett – szükség lesz az állóképességre, ha meg akarjuk nézni Déva, Vajdahunyad, Kolcvár híres erődítményeit, a demsusi templomot, és fel akarunk jutni a Retyezát-hegységbe. Ez már a Déli-Kárpátok.
Egy idő után nem csak a sűrű fenyvesek fogynak el, de minden növényzet is, ahogyan a Pelága (2509 m) felé tartunk. Innen jól látni a kissé lejjebb lévő Bukara-tavat, és többet abból a hatvan csúcsból, amelyek mind 2200 méter fölöttiek.
A környék újabb szenzációja, a keletre kanyargó Transzalpin út, amely sokszor a növényhatár felett vezet, szó szerint a fellegekben. Az Urdele-hágónál 2145 méter magasan fut. A sportos vérű autósok fele szerint ez Európa legszebb autóútja: sajnos, csak hómentes időben engedik rá a forgalmat.
A Kincses Kolozsvár és környéke
Nagyváradtól 73 kilométerre van a Királyhágó (valójában Bucsa falva), amelyen átkelve Kolozsvár felé tartunk. A hágó nincs túl magasan, csak 582 méter, de regényesen ünnepélyes ahhoz, hogy érezzük, Erdély szívébe tartunk. Fél óra múlva megérkezhetünk abba a Bánffyhunyadba, amelyről fentebb már szó esett.
Kiheverve a látványt, fordulhatunk északra és délre is. Fent, Sztánán áll a Varjúvár, a híres Kós Károly (építész, író, grafikus, könyvtervező, szerkesztő, könyvkiadó, tanár, politikus) saját tervezésű otthona, ahol visszabillen az ízlésünk. Lent Kalotaszeg, amely nem egy helység, hanem egy vidék neve.
Talán a legismertebb a magyar népművészet forrásterületei közül. Nemcsak a népviselete, de a meséi és zenéi miatt is. Érdemes a környező falvakban lassan autózni, vagy gyalogosan kószálni, nézve a házakat-kapukat, be-betérve a templomokba, amelyek roskadoznak a népi kézművesség remekei alatt.
Hétköznap elég nehezen fogunk beérni Kolozsvárra, és még nehezebben találunk majd parkolóhelyet. Ha lehet, ismerkedésünket kezdjük hétvégén. A háromszázezres Kolozsvár Románia második legnépesebb városa.
Lehetetlenség, hogy egy ilyen város, ahol két színház, két opera, tizenegy egyetem és főiskola, megannyi műemlék, múzeum és kiállítóterem van, ne kösse le a családot, legyen bármilyen telefonnyomkodó kamasszal is megáldva.
Ha másutt nem, hát Mátyás király szülőházánál majd felnéz, ha már a Szent Mihály-templom, a Szamos-part sétányai, az Arborétum és Házsongárdi temető nem érdekelték. Kolozsvár nagyvilági, lüktető város, bármely fiatalos éttermében-kávézójában a világ közepén érezhetjük magunkat.
Környéke kirándulásra csábit. Nincs messze ide a torockói Székelykő, a Tordai-hasadék, ahol kirándulhatunk, vagy a Remetei-sziklaszoros, mely már sportosabb kihívás. Csak Torda maga egy nap: óriási sóbányájában valóságos vidámpark van, és híres a gyógyfürdője is.
Marosvásárhely Kolozsvártól 111 kilométer, és itt a lakosság kicsivel kevesebb, mint a fele – még magyar. Az elegáns belvárost és várat megtekintve ne siessünk: a helyiek szeretnek eldicsekedni gazdag új elővárosaikkal. Akkor se rohanjunk, ha a másik, a Parajdi-sóbányába vagy a szovátai Medve-tóhoz igyekszünk.
Székelyföldön
Ezen a tájon minden megmozgatja az emlékeket és a képzeletet. Szerencsére messze van Pesttől, maradni kell, és nehéz lesz innen elmenni. Mindenki látni akarja a Békás-szorost, a Gyilkos-tavat, az Egyes-kő csúcsát. Fel akar menni a székelyek szent vulkanikus hegyére, a Madarasi-Hargitára (1801 m) és a környező havasokat bámulva beleharapni Európa talán legtisztább levegőjébe.
Persze, meg akarjuk nézni Csíksomlyót, Tusnádfürdőt, a Szent Anna-tavat, de lehet, hogy nem megyünk el Korondra, mert Erdély útjai mellett amúgy is mindenütt korondi fazekastermékeket árulnak. S hogy mi a legszebb, a legjobb ezen a tájon? Hát maguk a székelyek! Az ember, a történeteik, az ételek és italok, az együtt töltött idő.
A szász vidékeken
Ma már alig élnek németek Erdélyben. A háború utáni bosszú, a románosítás, a nyomor, majd a kiváltás (Németország sok ezer márkát fizetett értük fejenként Romániának) szinte teljesen elapasztotta őket. De olyan csodák maradtak utánuk, mint az erődtemplomos falvak sora (Berethalom, Asszonyfő és még több tucat), melyek a hivatalos világörökség részei.
Nagyszeben, mely Európa kulturális fővárosa volt nemrégiben, Segesvár (amilyen szomorú a neve számunkra, olyan szép város), Fogaras, és a legszebb, amely Svájcban is ékkő volna: Brassó. Közel van ide a barcarozsnyói vár és a vadromantikus Törcsvári-kastély, amelyet mindenki Drakula váraként ismer a világon.
S ha már itt vagyunk, keljünk át zúgó fenyvesekkel teli hágón egy pillanatra, és nézzük meg Szinaját a Kárpátok másik oldalán, a hegyi paradicsomot, fesztiválvárost és síközpontot, ott is a Peles-kastélyt, a román királyok otthonát. (Nyáron, visszafelé jöhetünk a transzfogarasi, 7C jelű úton, amely az autósvilág másik fele szerint a legmesésebb út, és ugyancsak a felhőkön át kanyarog.)
És végül – királyfi Kovásznában
Legmesszebbre, a Kovászna megyei Zalánpatakon járva belebotolhatunk Károly hercegbe (szépanyja, Rhédey Klaudia erdélyi volt), az angol trón örökösébe, akinek több háza is van itt. A helyiek szívesen megmutatják, hol, melyik. Nem dísznek vannak, Károly sokat időzik itt, ami – szerinte – a legnyugodtabb és szerethetőbb hely ezen a földgolyón. Ha idáig nem hittünk a magunk szívének és szemének, neki elhihetjük.
Még nincs hozzászólás