Elloptam, pedig nincs is rá szükségem...
A kleptománia, azaz a kényszeres lopás főként a nőket érintheti. Megítélése nehéz, hiszen a jogilag lopásnak minősülő tett nem párosul anyagi szükséggel. Épp ellenkezőleg. A pszichés impulzuskontroll-zavar gyökerei mélyen az érzelmek világában húzódnak.
A kleptománia ritka, de akár súlyos pszichiátriai állapotnak tekinthető mentális zavar, amely a lakosság 0,5%-át érintheti, jellemzően 20-30 éves korra tehető az első eset megtörténte. A kleptomániás ember nem azért lop, mert szüksége van az adott tárgyra, és nem is azért, mert meg akar gazdagodni. Sokszor kifejezetten értéktelen, számára haszontalan dolgokat vesz el, majd később elrejti, kidobja, vagy soha nem használja.
Eufória és bűntudat
A kulcs a késztetésben rejlik. A kleptomániát egy belső feszültség előzi meg: szorongás, nyugtalanság, ürességérzet. A lopás pillanata rövid ideig megkönnyebbülést, sőt, akár eufóriát hozhat. Ez azonban gyorsan elmúlik, és helyét bűntudat, szégyen, önvád veszi át. Éppen ez a körforgás teszi a zavart olyan nehézzé: a tett nem örömöt ad, hanem ideiglenes feszültségcsökkentést, amit újabb lelki teher követ.
Érdekes módon a kleptománia gyakran együtt jár más lelki problémákkal (szorongás, depresszió, evészavar). Sok érintett számol be érzelmi elhanyagolásról, korai veszteségről, vagy olyan gyerekkorról, ahol a vágyak kimondása nem volt biztonságos. Ilyenkor a lopás egyfajta ’elveszem, ami nem adatott meg’ gesztussá válhat.
Fontos hangsúlyozni, hogy a kleptománia nem jellemhiba, és nem is puszta erkölcsi kérdés. Az érintettek többsége pontosan tudja, hogy amit tesz, helytelen, és gyakran retteg a lebukástól. Mégsem képes ellenállni az impulzusnak. Ez különbözteti meg az alkalmi lopástól vagy a tudatos csalástól. A kontroll elvesztése a lényeg.
(A teljes cikket elolvashatja a Ridikül Magazin 2026. évfolyama 3. számának 41. oldalán!)
Még nincs hozzászólás