Egy vőfély vallomása
Zsiga élete gyönyörű! És nem csupán azért, mert a vezetékneve Gyönyörű, hanem mert olyan értékeket közvetít, amelyek szép, magyar hagyományainkból származnak. Zsiga vőfély, ily módon asszisztál az élet egyik legcsodálatosabb eseményéhez, amikor két lélek a földi keretek között is egybeköti azt a szálat, amit valaki már odafönn összefont.
Vőfélyünk szerint ő nem attól autentikus, hogy kezében a vőfélybottal rigmusokat skandál, hanem mert „attitűdje a vőfélyi szellemiség”, vagyis a mindennapjaiban is jelen van a hagyományok tisztelete és ápolása. A házassági ceremónia koordinálásán túl szinte az ifjú pár rokonává, a családi titkok tudójává válik. Egy ponton összeér a vőfély és a házasulandók sorsa, és ez a szál sokszor a lakodalmak után is tovább fut. Megesett, hogy egy népzenei koncerten, a színpadon állva a tömegben ismerős párt fedezett fel, karjukon kisgyermekkel. Az előadás után büszkén mutatták meg neki a kis Zsigát, merthogy róla nevezték el: róla, aki annak idején segédkezett a közös életük elindításánál.
Azt, hogy meddig terjedhet egy vőfély joga és kötelessége, pontosan ő sem tudja. Sok páron már első pillantásra látja: „Na, ezeket egymásnak teremtette a Jóisten.” Ilyenkor a vőfélyi munka nem feladat, hanem szent hivatás. De elő szokott fordulni olyan eset is, amikor már a kezdeti beszélgetések alkalmával „kilóg a lóláb”, és máris megérzi, hogy a menyasszony és a vőlegény két külön világ. Ekkor benne belső harc kezd dúlni, hogy vajon kötelessége-e felülbírálni a pár elhatározását.
Megesett az is, hogy nem vállalta el a felkérést a vőfély szerepre, mert olyan rendezvényhez hívták, amellyel megtagadta volna mindazt, amit a személyével képvisel. Megkeresték például egy olyan lakodalom lebonyolításával, ahol amerikai típusú kerti partin, kambodzsai vacsorával és dél-amerikai zenével kísért ceremónián kellett volna magyaros rigmusokat „kurjongatnia”, olyan társaságban, amelynek az előzőleg felsorolt kultúrák egyikéhez sem volt köze. „Ilyen zagyvaság hallatán kinyílik a bicska az ember zsebében.”
Zsiga azt mondja, minden rendezvény lebonyolítása könnyű volt számára, egy kivételével, amikor rá nem jellemző módon megizzadt a homloka a kalap alatt. Akkor is ment minden a maga útján, mígnem egyszer csak arra lett figyelmes, hogy a vőlegény nem ül le a vacsorához a mennyasszony mellé, majd kis idő múlva dühösen elinal. Kiderült, hogy összeveszett a leendő anyóssal. A mennyasszony sokkot kapott, és az örömszülőkkel együtt otthagyott csapot-papot. A násznép ott állt mennyasszony, vőlegény és örömszülők nélkül. Ő maga Chicagóból érkezett haza a jeles napra, és már hónapokkal azelőtt készült az eseményre, így italba fojtotta a csalódottságát. A korán véget ért lakodalomból a vendégek aztán „orrukat lógatva hazakullogtak”.
Zsiga szerint minden lakodalom más és más, színes, mint az Isten palettája, és ehhez mérten segédkezik ő is a ceremóniákon. Vőfélyi munkája során nemcsak feladatokat lát el, hanem szeretne olyan lelki, szellemi alapokat is adni az ifjú párnak, amelyek értékül szolgálnak az új életük kezdetéhez. Adni, átörökíteni, értéket képviselni nagyon fontos a számára, ami megmutatkozik abban is, hogy ő a fő szervezője a Kárpát-medencei Vőfélytalálkozónak, amit minden évben a Debrecenhez közeli Földesen rendeznek meg, több száz vőfély részvételével.
No, de tollamnak immár álljon meg zengése, mert búcsúzásomnak most lészen kezdése. Maradjunk meg vígságban, legyünk csendességben, kívánva Gyönyörű Zsigának hosszú vőfélységet.
Még nincs hozzászólás