A Ridikül Magazin megrendeléséhez kattintson erre a sávra!

Ridikül Magazin logo

Egy csepp víz

A Jóisten a kezünkbe adta a legegyszerűbb varázsitalt, a vizet. Megeresztette a sziklákból, szétterítette a hegyek között, lecsörgedeztette a folyók medrén. De víz fakad a föld alól is, és víz csepeg az égből.

Fotó: Shutterstock.com

Mára már a tudomány is egyetért azzal, hogy a víz legizgalmasabb tulajdonsága, hogy emlékezete van, információt őriz. A varázsvíz ötlete felfedezhető a mesékben, de az agykontroll módszerei között is. Ők hivatalosan programozott víznek hívják az üzenettel ellátott vizet.

Vízből vagyunk!

Az általunk programozott víz szolgálhat a gyógyításra, fogyásra, hízásra, az immunrendszer erősítésére… Mert bármi, ami gyógyszerekkel gyógyítható, meggyógyítható a test laboratóriuma által is. Testünk mintegy 70 százaléka víz, ami azt jelenti, hogy a bennünk lévő vizet öntudatlanul is programozzuk, illetve ha megisszuk a programozott vizet, az információ a többi víz által eljut az egész szervezetbe.

Emoto kísérlete

A vízzel az ember közvetlen kapcsolatban áll, éppúgy, mint bármi, ami él ezen a földön. Masaru Emoto japán kutató világméretű kutatásai eredményeként bebizonyosodott, hogy a víz képes átvenni az általunk közvetített információt.

Az emberi energia, a gondolatok, az érzelmek mind hatással vannak a víz molekuláris szerkezetére. Mr. Emoto fényképekkel is dokumentálta a víz molekuláris változásait. Különböző üvegekre szavakat írt, mint például szeretlek, gyűlöllek, köszönöm, majd lefagyasztotta őket.

Mikroszkópja, amellyel megvizsgálta a fagyás közben kristályosodott vízmolekulákat, le is fényképezte azokat. A világhírű fotókon jól látható, hogy a szeretlek címkéjű víz molekulái tiszta, fényes ábrát adnak, míg a gyűlöllek címkéjűé kuszát, zavarosat.

(A teljes cikket elolvashatja a Ridikül Magazin 2023. évfolyama 12. számának 48. oldalán!)

Címkék: víz programozás, emoto, varázsvíz

Még nincs hozzászólás

Szóljon hozzá!


Az ide beírt név jelenik majd meg a hozzászólásánál!

Az ide beírt emailcím nem fog megjelenni a hozzászólásban, kizárólag az esetleges válaszhoz tároljuk!

Figyelem! Az ide beírt szöveg minden látogatónk számára látható lesz!

A ridikulmagazin.hu site adminisztrációs és moderálási alapelveibol eredoen elofordulhat késés a beküldés és a megjelenés között!