'Egy balerina mindig balerina marad'
Immár harmadszor készül élete legszebb szerepére hazánk egyik legsikeresebb balettművésze. A tizennégy éves Jázmin, a két és fél esztendős Nimród után december végére várja második fiúgyermekét. A várandósan is szép Keveházi Krisztina a génjeiben hordozza az elhivatottságot választott hivatása, a tánc iránt, ugyanis két hajdani balettcsillag, Keveházi Gábor és Bán Teodóra lánya.
Krisztina és férje, Gonzales Dávid gyönyörű budai otthonában minden az új baba érkezéséről szól.
RIDIKÜL MAGAZIN Egy sikeres művészpálya mellett komoly kihívás három gyermek vállalása. A szakmai ambícióidat felülírja a család, az anyaság?
KEVEHÁZI KRISZTINA Nagyon szeretem a szakmámat, gyerekkorom óta ebben nőttem fel. Mindig ugyanolyan fontos volt, hogy a magánéletem is sikeres legyen. Törekedtem arra, hogy egyensúlyba hozzam a kettőt. Szerintem nem működnek egymás nélkül. Ha valakinek csak az egyik van rendben, hiányzik az összhang. Az első gyermekemmel, Jázminnal még kevesebbet voltam itthon, mint Nimród fiammal. Akkor még sokat táncoltam, de az együtt töltött idő alatt igyekeztem százszázalékosan rá figyelni, és azt csinálni, amit ő szeret.
RM Egyszóval nincs benned lelkiismeret-furdalás, hogy le kellett mondanod bizonyos lehetőségekről.
KK Jázminnak szerettünk volna testvért, amikor iskolába megy, de mindig halogattuk, mert volt egy olyan premier, amit még szerettem volna megcsinálni. Ezért aztán Jázmin és Nimród között tizenegy év korkülönbség van. Soha nem éreztem lelkiismeret-furdalást amiatt, hogy próbákra jártam. Igyekeztem úgy intézni, hogy a lányom addig az édesapjával vagy a nagymamájával legyen. Nem érezheti úgy, hogy el volt hanyagolva. És most sincs lelkiismeret-furdalásom, hogy nem táncolok. Valószínűleg három évig a babával leszek, utána pedig, negyvenévesen nem is akarok visszamenni a színpadra. Bizonyára vannak szerepek, amiket értékesen meg tudnék oldani, de már nincs bennem ilyen jellegű vágy. Eltáncoltam azokat a szerepeket, amiket nagyon szerettem, amikor még nekem valók voltak. Tizenhét boldog évet töltöttem az Operaházban, a színház egy nagyon jó korszakában. Úgy gondolom, hogy bármelyik címszerepnek, Mária hercegnőnek, Titániának, Grusenykának nem negyvenévesen kell újra nekivágni.
RM Nem mindenki veszi ezt ilyen könnyen. Vélhetően belülről fakadó képesség ez nálad.
KK Rendkívül szerencsésen alakult az életem. Nem mindenki akkor vár babát, amikor szeretne. És nem mindenki akkor kap szerepet, amikor az aktuális lenne. Hálát adok a Jóistennek, hogy nekem mindig, minden jókor jött. Még ha másképp is terveztem, utólag kiderült, hogy úgy kellett lennie. Rajtunk múlik, hogyan próbáljuk meg jól érezni magunkat abban a helyzetben, ami adódik számunkra.
RM Két fantasztikus tehetségű balettművész oldalán hogyan sikerült feldolgoznod a szülői örökséget?
KK Még az intézetis évek alatt megküzdöttem magammal. A Balettintézettől kezdve nehéz volt, hiszen nagyobb elvárásokat támasztottak velem szemben, kritikusabban szemléltek. Szerencsére kiváló balettmestereim voltak. Másrészt volt bennem egy megfelelési kényszer, mindig a maximumot szeretném nyújtani. Nimród fiam hasonlít rám ebben. Amikor bekerültem az Operaházba, előítéletesek voltak velem, de ez nagyjából egy évig tartott. Azóta úgy érzem, hogy nagyon szeretnek.
RM A férjedet is a táncnak köszönheted. Hogyan találkoztatok?
KK Gyerekkorunk óta ismerjük egymást. Egy évvel feljebb járt a Balettintézetbe. Éretlen, vékony, szőke kisfiúnak láttam, nekem akkor egy idősebb sportoló barátom volt. Dávid mindig odafutott hozzám, megpuszilt, és azt mondta, te leszel a feleségem. Amikor néhány évvel később hazajöttem a Royal Balettől, tizenhét évesen Szakály György felvett az Operaházba. Dáviddal egyszerre kerültünk be, egyszerre kezdtük el tanulni a karszerepek pótlásait, és sokat jártunk egy társaságba. Tizenkilenc éves voltam, amikor összeházasodtunk.
RM Ilyen fiatalon a legkevésbé sem a házasság, a családalapítás jár a lányok fejében.
KK Öreg lelkek voltunk, nem mentünk bulizni, kirándulgattunk, sétáltunk a kutyáinkkal. Nem mintha nem lett volna köztünk az évek folyamán rengeteg konfliktus, de megtaláltuk egymást, és valahogy így volt természetes. Folyamatosan vannak terveink, célkitűzéseink a családdal, az otthonteremtéssel kapcsolatban.
RM Vissza tudod idézni magadban azt a pillanatot, amikor elhatároztad, hogy semmi más nem jöhet szóba a táncon kívül?
KK Hat-hét évesen azt hittem, hogy ez az egyenes út, mindenkiből balett-táncos lesz. Fel se merült, hogy más is lehetnék. Amikor anyuék Japánban léptek fel, reggeltől estig tanítottak, táncoltak. Én is felvettem velük a gyakorlócipőt. Természetes módon csöppentem bele. Édesapám elmondta, hogy száz táncos közül egy kerül középre. „Biztos, hogy akkor is boldog leszel, amikor hátul fogsz állni?” – kérdezte.
RM Gyakran említetted, hogy édesapád a legfőbb kritikusod. Szigorú veled?
KK Édesanyám volt inkább szigorú. Apukám mindenkivel kritikus. Balettigazgató korában is nagyon szerették, a mai napig kedvelik. Mindenkivel személyes kapcsolata volt, mindenkinek segített.
RM Mennyire viseltek meg az Operaházban történt változások? Te is eljöttél a társulattól.
KK Akkor már terveztük Nimródot. Édesapám után Alijev lett a balettigazgató, akinek az első premierjében, a Giselle-ben Mirtát táncoltam. Nagyon fájt a jobb lábam, a harántom ripityára ment. Az utolsó előadást szétinjekciózott lábbal csináltam végig. Korábban volt egy sérülésem, ami után nem álltam le. Az orvosok közölték, hogy legalább két évet ki kell hagynom. És ahogy ki mertem mondani, hogy szeretnék még egy babát, pár hétre rá terhes lettem.
RM Milyen irányban tervezed a jövődet szakmai téren?
KK Nem tervezek túlságosan előre. Sok helyen nyilatkoztam, hogy nem érzek magamban ambíciót sem a tanításhoz, sem a koreografáláshoz. Végül úgy hozta az élet, hogy ritmikus sportgimnasztikázókat tanítok. Nagyon szeretem csinálni. Jázmin elkezdett ritmikus gimnasztikázni, és amikor terhes lettem Nimróddal, megkérdezték, nem venném-e át a balettórákat. Jázminnak van egy kis szívbillentyű-rendellenessége, ezért nagy félelem volt bennem, amikor ezt a kemény sportot választotta. Nemrég Innsbruckban versenyzett a világkupán. Videón visszanézve is leizzadok, szapora lesz a szívverésem, amikor ott áll, törli a kezét, és bemondják a nevét: Gonzales Jázmin.
RM Édesanyád negyvenévesen hagyta abba a táncot. Sikeres pályamódosítást hajtott végre a társművészetek, a kulturális menedzsment, a fesztiváligazgatás területén. Ilyesmi nem foglalkoztat?
KK Sokféle elképzelésem van a művészetekkel, és legfőképp a gyerekekkel kapcsolatban, de ez még a távoli jövő. Anyukám rengeteget dolgozik, reggeltől éjjelig. Ilyen szinten én biztosan nem tudnám csinálni,de azért én is sokat dolgozom. Még a harminchatodik hétben is, hetente négyszer legalább harminc gyereket tanítok a Vasasban. Emellett itthon vagyok Nimróddal, főzök, hazahozom Jázmint az iskolából, edzeni viszem, este nyolcra érek haza.
RM Könnyen le tudtad zárni a balerina-múltadat?
KK Továbbra is ez a hivatásom. Attól, hogy nem gyakorlom, még professzionális szinten tudom, és ismerem a szakmámat. A tudás megmarad, amit bármilyen más formában tovább lehet adni akár a tanítással, akár a hétköznapokban. Egy balerina mindig balerina marad, ha csak átmegy a közértbe, akkor is. Természetesen le tudtam zárni a múltat. Sosem voltam karrierista típus.
RM Mindkét szülésednél hihetetlen gyorsasággal visszanyerted a kacsúságodat. Milyen gyakorlatokat, étrendet követsz?
KK Egy méter nyolcvan a magasságom, és ötvennégy-ötvenöt kilósan estem teherbe mindegyik babával. Egyelőre tíz kilót híztam, ami úgy jött fel, hogy jól eszem. Az első három hónapban, amikor a baba szervei kifejlődnek, mindent ettem, amit csak megkívántam, a fehér kenyértől a vajon át, a szalonnáig. Most már nagyon odafigyelek arra, hogy ne egyek kenyeret, inkább csak almát, sajtot, párolt húsokat, halat, friss zöldségeket. Szoptatás idején naponta négyszer-ötször eszem joghurtot, magvakat, gyümölcsöt, salátát, halat. És onnantól kezdve, hogy kiveszik a varratot (mindegyik gyerekemet császárral szültem), rendszeresen tornázom. Nimród után két hónappal nagyítóval sem lehetett látni, hogy szültem. Remélem, most is így lesz.
Még nincs hozzászólás