A Ridikül Magazin megrendeléséhez kattintson erre a sávra!

Ridikül Magazin logo

Egér a fürdőszobában!

Az egér kicsi, helyes, és az emberre nézve ártalmatlan. Mégis legtöbben rettegünk, de legalábbis irtózunk tőle.

Fotó: Shutterstock.com

Mindenkinek van egeres sztorija, nekem több is. Ha egy uborkásüvegben látom, még kedvelem is, de van abban valami rémisztő, ha szabadon rohangál a lakóterületünkön. Elkapni nem tudjuk, kitessékelni sem, hát kínlódunk.

Mi ez a bűz?

Kínlódunk, mert egyrészt büdös, olyan téliszalámi-szerű meg lábszaga van, ami egyre erősebb, ahogy szaporodik, és betölti az egész lakást. Aztán rágcsálóhoz méltón mindent megcsócsál, még a vezetékeket is.

Rémálom

Úgy húsz évvel ezelőtt történt. Egy ködös hajnalon arra ébredtem, hogy áll a párom az ágyam mellett halálra vált arccal, és olyanokat suttog a fülembe, hogy kelj fel gyorsan, de óvatosan, ne csinálj hirtelen mozdulatokat, ne is szólj semmit, csak szép lassan gyere utánam a fürdőszobába!

És hogy érzékeltesse, nem viccel, hátrált egy lépést az ajtó felé.

Hagyj aludni, mondtam neki nem túl barátságosan, mert már nagyon untam, hogy különböző trükkökkel folyton felébreszt hat óra tájban, csak azért, hogy amikor ő a kapun kilép, integessek neki az ablakból a fehér keszkenőmmel. Fejemre húztam a takarót, jelezvén, hogy nem kívánok társalogni, sőt, hátat is akartam fordítani neki, amikor azt hadarta susogva:

– Ne forgolódj, egér ül a párnádon!

In flagranti

Tudja a fene, akkorra valahogy kiszállt az álom a szememből. Feltápászkodtam, a villanyt is felkapcsoltam, és megkértem az én drágámat, mutassa már meg azt a csábító egeret, akivel az ágyban in flagranti talált.

Lehet, hogy képzelődtem, mondta, én csak egy hosszú farkat láttam mocorogni a párnádon. Ezzel az ügyet le is zárta, és bevonult a fürdőszobába. Én meg ott maradtam kétségek között, és farkasszemet néztem a kispárnával.

A csendet velőtrázó üvöltés törte meg: Gyere gyorsan!

Ott az egér!

Azt a látványt sosem felejtem el. Az én egyetlenem sziklaszilárdan ácsorgott a teli fürdőkád keskeny peremén, behajlított lábujjakkal kapaszkodva a csúszós zománcon, miközben sípcsontjain csordogált a habos lé. Jobb karját kinyújtotta, mutatóujját a sarok irányába szegezte, szemeit kikerekítette, és azt sziszegte: Ott az egér!

Tényleg ott volt. Sürgősen kifelé vettem az irányt, és alaposan becsuktam magam mögött a fürdőszoba ajtaját. Egereknek mostantól se ki, se be.

Ne hagyj egyedül vele! – hallottam még párom elhaló sikolyát, ám én mégis egyedül hagytam vele. Sőt, nekifeszültem hátammal az ajtónak, és csak annyit mondtam: Innen csak egyikőtök jön ki élve.

Csetepaté

Ez hatott. A kiszűrődő hangokból ítélve a párom először törülközővel próbálta terelgetni a szegény párát, aztán a hajszárító is zúgni kezdett, talán ki akarta fújni valami zugból. Aztán hallottam még dudorászást is: a párom bársonyos baritonján felcsendült a kormos cica haj. Aztán hallottam még puffanást, nyekkenést, koccanást, loccsanást, majd egy újabb, cikornyás káromkodást. Ekkor kiszólt a párom a fürdőszoba kulcslyukán: Megvan az egér, kiviheted!

– Én? Miért éppen én? – kérdeztem dühösen.  

– Én mindent elkövettem, amit egy férfi megtehet. De neked kell megfognod és kivinned innen, mert te vagy a nő – felelte magától értetődőn.

– Csak nem félsz egy egértől? – szegeztem neki a kérdést. Kissé zavarba jött, hebegett-habogott, majd azt mondta:

– Ha megfogom, esetleg úgy megszorítom véletlenül, hogy bele is hal. Te viszont nem.

– Te viszed ki.  

– Nem, te viszed ki.  

– Nem, mert te.

Fotó: Shutterstock.com

Kisegér!

És akkor előbotorkált a kis pizsamás a gyerekszobából. Ránk nézett, majd a földre. Kisegér! – vigyorgott. Azonnal felkapta, magához ölelte, simogatta.– Megtarthatom? – kérdezte boldogan.

– Nem! – dübörögtük.

Aztán kerestünk egy kis faládát meg puha rongyokat. Kapott diót, sajtot és szalonnahéjat. A kertben helyeztük el, marad, amíg marad.

Virágot Algernonnak

A házi egér vagy laboratóriumi egér (Mus musculus) rágcsálóféle, a biológia és az orvostudomány igen fontos kelléke. Állítólag az ember után ez a második legnagyobb egyedszámú emlősfaj. Az egér ott lakik, ahol az ember, majdhogynem asztalközösségben.

De még mielőtt felháborodnánk, gondoljunk csak bele, hogy az egér nélkül nem tartana itt az orvostudomány, hiszen őt használják leggyakrabban a laboratóriumi kísérletekben. Emberi genetikai betegségeket modelleznek általa. 

Gerinces növényevő, a magféléket szereti leginkább. Rendkívül szapora, hathetenként akár 8-10 utódot is képes világra hozni. A házi egér Északnyugat-Afrika, Spanyolország és Kelet-Ázsia sztyeppeiről és félsivatagaiból származik. A lakóházak közvetlen közelében mindenütt megtalálható. A szabadban bozótosokban, gabonatáblákon és dűnék között él. Mindenütt rendületlenül szaporodik. Magyarországon is igen gyakori.

A kísérletekre használt egerekről csodálatos könyv is született, ahol Algernon, az egér együtt vesz részt egy kísérletben egy szellemi fogyatékos férfival, Charlie-val, és mindketten csodás intelligenciára tesznek szert… Az 1966-ban megjelent regény írója Daniel Keyes.

Csak ne bántsuk!

Sokféle módon lehet megszabadulni az egértől. A mérgezett eledeltől szörnyű gyomorgörcsei lesznek, majd elpusztul. A patkányméregtől kivérzik. Attól a szörnyűségtől pedig, amihez sajttal kell odacsalogatni, majd lecsapja a nyakát, megfullad. De az is lehet, hogy csak csapdába szorul, és napokig szenved, mielőtt éhen hal.

Van egy nagyon humánus módja az egerek elkergetésének, az ultrahangos egérriasztó. 5–15 ezer forintba kerül, de örökké tart. Be kell dugni a konnektorba, és az apró rágcsálók (sőt, bogarak) nem bírják a rezgését, ezért kimenekülnek a térből. És kint élnek tovább boldogan, szabadon. Vagy átköltöznek a szomszédba.

Címkék: eger, virágot algernonnak, egér szaporodása, egérfogó, ultrahangos egérriasztó, daniel keyes

Még nincs hozzászólás

Szóljon hozzá!


Az ide beírt név jelenik majd meg a hozzászólásánál!

Az ide beírt emailcím nem fog megjelenni a hozzászólásban, kizárólag az esetleges válaszhoz tároljuk!

Figyelem! Az ide beírt szöveg minden látogatónk számára látható lesz!

A ridikulmagazin.hu site adminisztrációs és moderálási alapelveibol eredoen elofordulhat késés a beküldés és a megjelenés között!